Baba

Hamupipőke nemcsak fiú, meleg is – elolvastuk a Meseország mindenkié című könyvet

Változatos stílusban megírt, itt-ott kicsit döcögős, de egy csöppet sem szájbarágós mesék ezek, amelyek tényleg megágyazhatnak a komoly beszélgetéseknek a gyerekekkel. Félni tőle, elítélni és főleg: bedarálni mindenesetre teljesen felesleges.

Attila, hozzál légyszíves még egy Meseországot! Mindjárt hozza a kolléga. Áfás számla lesz?

Attila hozza is a Meseország mindenkié című kötetet, mindjárt kettőt is, az egyiket útközben el is kérik tőle, a másik eljut hozzám, majd széttárja a karját a pult előtt: ennyi volt, elfogyott. Pedig a Labrisz Leszbikus Egyesület épp ma posztolta, hogy újra feltöltötték a könyvesboltokat, az előző adagot ugyanis azonnal elkapkodták. Szép teljesítmény ez egy alapvetően nem könyvkiadásra szakosodott civil szervezettől, még úgy is, hogy a nagy könyvesbolthálózatokat kihagyták a terjesztésből.

A Meseország mindenkié című könyvünket hatalmas érdeklődés övezi. A hétvégén elkapkodtá(to)k a könyvet a könyvesboltokból, ma újra töltöttük őket 😍

Közzétette: Labrisz Leszbikus Egyesület – 2020. szeptember 28., hétfő

Igaz, olyan ingyenreklámot magyar mesekönyv még nem kapott országunkban, mint ez a kis kötet Dúró Dórától, akinek annyira nem tetszett, hogy Meseországban nemhogy előfordulnak marginalizált, a többségi privilégiumból kiszorult csoportok (szegények, romák, traumatizált nők, testi-lelki defektussal élő bullying-áldozatok és igen: melegek), hanem egyenesen róluk szól a könyv, hogy

egy online sajtótájékoztató keretében egyszerűen ledarálta azt.

Az említett sajtótájékoztató sajnos fedett helyen zajlott; ha a szabad ég alatt tartotta volna, alighanem elégeti a könyvet, ami történelmileg egy fokkal aggályosabb, de mindenképpen őszintébb utalás lett volna a Mi Hazánk képviselője részéről.

Azóta erről szól a magyar internetes közbeszéd. A helyzet nem reménytelen: bár borítékolható volt, hogy a Meseország mindenkié megjelenését úgy interpretálja az ország kommentelőinek fele, hogy „kijött a mesekönyv, ami buzit csinál a gyerekeinkből”, minden ilyen megjegyzésre jut legalább egy komment, amely szerint a kötet hiánypótló. A csendes többséget, tehát azokat, akik szerint nincs baj azzal, hogy van ilyen is, szokás szerint nem látjuk. A legszebb talán annak az anyukának az értékelése egy könyves webshopban, aki szerint „az egyesületükben természetes úton született gyerekeiknek mesélhetik négy fal között, de az én gyerekeim képzeletvilágát ne nyitogassa senki ilyen irányba”. Az asszony reményét fejezte ki továbbá, hogy „ezt a mérget hamar leveszik a kínálatukból”, majd ebből a lendületből öt csillagot adott a könyvre, amelyet a komment dátuma alapján még el sem olvashatott. Ez így egyben a Meseország körüli hisztéria és kognitív disszonancia tökéletes metaforája.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Mielőtt belemennénk abba, hogy van-e baj a kötettel, és ha igen, mi az, nem ússzuk meg, hogy egy kicsit beszéljünk arról, hogy mi a mese. Dúró Dórának ugyanis, ha jól értem, nem csak az a baja, hogy megjelent egy mesekönyv, amelyben nemcsak fehér bőrű és nemcsak heteroszexuális szereplők bukkannak fel, hanem az is, hogy gyermekkorunk (és szüleink és nagyszüleink gyermekkorának) kedvenc meséit írta át és újra a tizenhét felkért szerző, ezzel a perverz aktussal pedig megszentségtelenítették az eredeti történeteket. Ezzel azonban van egy hatalmas probléma.

Nincs olyan, hogy eredeti történet.

Legalábbis a mesében nincsen. A mese ugyanis egyszerre mindenkié és senkié, de egész biztosan nem Dúró Dóráé; a mese lényege, hogy bárki szabadon alakíthatja a laza történetvázat, mint egy nyílt forráskódú szoftvert. A mese évszázadok óta alakul, nincs neki eredetije, ha mégis van, arra már nem emlékszik senki.

Mondok egy példát. Mindenki emlékezzen csak vissza: miről szól a Lúdas Matyi? Aki azt mondja, hogy a szegény, de leleményes parasztgyerek szembeszáll a zsarnok földesúrral, majd az évek során megtorolja az őt ért sérelmet, és ezzel példát mutat az egész falunak/országnak, hogy „lehet így is”, az legfeljebb látta a mesét, olvasni biztosan nem olvasta. Fazekas Mihály (aki nem mellesleg egy rendpárti, feudalista katonaember volt) vígeposzában, amelyet népmesei motívumokból fércelt össze, Matyi nem főhős, hanem főgonosz: egy lusta, semmirekellő, kallódó arc, akit egyedül az sarkall bármire, hogy a helyi törvényeknek megfelelően megvesszőzi Döbrögi. Aki egyébként szigorú, de korrekt elöljáróként tart rendet a környéken.

Matyi bosszút áll – az eposz végén pedig könnyezve kísérik a parasztok az agyba-főbe vert, alighanem haldokló Döbrögit. Az, hogy a Lúdas Matyiból az lett, ami, főleg annak köszönhető, hogy Dargay Attiláék osztályharcos történetté fazonírozták a sztorit imperialista elnyomással, munkásöntudattal, parasztlázadással. Költői, de jogos kérdés: ha egy kétszáz éves elbeszélő költeményből lehet szocialista tanmese, a Hamupipőkéből miért ne lehetne melegbarát melodráma?

Arról nem is beszélve, hogy a ma kereskedelmi forgalomban lévő „klasszikus” mesék jó részére egyébként is ráférne némi social justice ápdét. Tele vannak a könyvespolcok hercegnőkkel, akik addig nem érnek semmit, amíg feleségül nem veszik őket, kiskacsákkal, akik addig nem érnek semmit, amíg nem felelnek meg a társadalom esztétikai elvárásainak, az iskolai énekórák pedig (ahogy erre Ráskó Eszter találóan rávilágított) kerék által szétpasszírozott, majd törökök által agyonlőtt ártatlan bogarakkal. Ha már itt tartunk, a magyar népdalok kevés kivételtől eltekintve két dologról szólnak: vagy arról, hogy a szereplőik önfeledten szeretkeznek, vagy arról, hogy szomorúak, mert éppen nincs kivel szeretkezniük – és ez, tetszik vagy sem, igaz a második osztályos énektankönyvekben szereplő tételekre is. Amiatt bezzeg senki nem aggódik, hogy mi történik a gyerek lelkével a szolmizálás a hatására!

Nyilván nincsenek illúzióim, Fluor Tominak igaza van, az egész országban harapni lehet a frusztrációt, Dúró Dóra pedig azt tette, amit bármely populista politikus tenne: rátapad erre a frusztrációra és tüzeli a zsigeri lakossági reflexeket. Azt talán nem is tudja, hogy a Labrisz még foglalkoztató instrukciókat is mellékelt az erre fogékony (és a szakmai szabadságuk maradékát kihasználni szándékozó) pedagógusoknak. Azaz nem egyszerűen piacra dobták a könyvet, de arra buzdítják a tanárokat, hogy csináljanak belőle tananyagot.

Akkor talán nézzük is magát a könyvet, amelynek szerkesztői tizenhét szerzőt kértek fel, hogy modernizálják, illetve lássák el aktuális motívumokkal a mindenki által ismert történeteket. Nagy Boldizsár előszavában azt ígéri, nem lesz szájbarágós, direkt érzékenyítés, és ezt szerencsére be is tartja: egy ponton sem éreztem, hogy bármit rám akarna erőltetni, és úgy képzelem, akkor sem éreztem volna, ha nyolcéves lennék.

Gangl Eszter például felcserélte a Hófehérke szereplőinek nemét; a címszereplő ugyan maradt lány, de a lányos elfoglaltságok nem érdeklik, amin apja, a király annyira felhúzza magát, hogy beszélő tükre sugallatára megöleti. (Milyen érdekes, hogy ezt az enyhén pszichotikus kattanást egy gonosz mostohától sokkal könnyebben elfogadjuk, mint a mesékben hagyományosan igazságos királyfigurától, nem?) Ez, mint az „eredeti” mesében, nem megy zökkenőmentesen, Avarbarna (mert így hívják a lányt) megússza, rátalál a hét kis szövőlány házára, amit egyszemélyes brigádként kezelésbe is vesz: maszekba’ újítja fel a homlokzatot és intézi a takarékosabb nyílászárókat. Apja nem nyugszik, újabb és újabb indokolatlanul szövevényes gyilkossági kísérleteket eszel ki; végül sikerrel jár, gyász, üvegkoporsó, és a többi. Innentől kezdve tényleg nincs sok különbség a Hófehérkéhez képest, az átiratba még némi szerelem-első-látásra, sőt a házasság is belefér. Ki mondta, hogy a Labrisz könyvéből hiányzik a hagyományos családmodell?!

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Azért részleteztem az átfazonírozott Hófehérkét, hogy érzékeltessem: ha az eredeti ismerete nélkül olvasnánk (ami megeshet, ha a nyájas olvasó mondjuk egy hatéves gyerek, akit addig nem rontott meg a Disney-univerzum), fel sem tűnne semmi. Itt-ott egy kicsit furcsa, de autentikus kora újkori mesének is tűnhet. (Különben is, mutasson nekem valaki egy kicsit sem furcsa korabeli Grimm-mesét!)

A kötet ebben a szellemben, igaz, (vállaltan) hullámzó stílusban, és egy kicsit kisebb amplitúdójú, de azért szintén hullámzó színvonalon folytatódik. Például azért, mert a kilenc hivatásos író mellé nyolc amatőr és/vagy kezdő szerző műve is belefért – és nincs is ezzel baj.

De van benne képregényekre szakosodott művész is, Lakatos István remek Jancsi és Juliskája a traumatizált és félreértett boszorkány szemszögéből meséli el az inkább lelki, mint konkrét horrormotívumokkal teleaggatott történetet, igazi Marvel-eredetsztori ez, olyan hatásos befejezéssel, hogy hülye minden producer, aki éppen nem biankó csekkel a kezében dörömböl a szerző ajtaján a filmes jogokért. Tompa Andrea a mélyszegénységről és a nevelőszülőség intézményéről ír, Kiss Judit Ágnes a csonka családot és az alkoholizmust szövi bele a meséjébe, Kasza Kriszta témája a másság, a kiközösítés. Molnár Krisztina Rita a görög mitológiából merít; az a poén, hogy

Kaineusz hitregéjét különösebben át sem kellett írnia, hiszen ő már az eredeti antik változatban is transzszexuális volt.

Az pedig a szó mindenféle értelmében természetes, hogy eljutunk ahhoz a témához is, méghozzá két mese erejéig: a magára csak Efi néven hivatkozó szerző a Hamupipőkét népmesésítette cigány motívumokkal, úgy, hogy a főszereplő és a történet végén őt felfedező herceg is fiú. A Házasodik a királyfi pedig Csehy Zoltán ütemhangsúlyaival meséli el, hogy a címszereplő közjogi méltóság tekintete csak nem bír megakadni a királynéjelölteken, a szomszédos ország trónörökösén viszont annál inkább. Lelövöm a poént: házasság, happy end.

Elolvastam az összes mesét, ez utóbbi kettőt, amelytől, ha jól értem, Dúró Dóra a leginkább félti a gyerekeket, kétszer is. Nem vagyok gyermekpszichológus, sőt gyerekem sincs, de ha lenne, esküszöm, felolvasnám neki, már csak próbaképpen is – és nem, nem aggódnék azon, hogy rossz hatással lenne rá. Ha ugyanis lenne gyerekem, bíznék benne annyira, hogy tudjam, a helyén kezeli a témát. Ha pedig tényleg e meséket hallva szembesülne a homoszexualitás létezésével, a felolvasást követő elkerülhetetlen beszélgetést a következőképpen képzelem:

– Na de apa, két férfi?

– Igen, két férfi.

– Ilyen van?

– Igen, ilyen van.

– Jé.

További cikkek a témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése