nlc.hu
Baba

Négyesikreket szült egy amerikai nő

Ez az amerikai nő sokkot kapott, amikor kiderült, hogy négyes ikreket vár

A fiatal nő férje majdnem elájult a hírtől.
Újszülött

Amikor a Georgia állambeli Marietta városából származó Madison Collier az év elején teherbe esett, azt hitte, hogy csak egy babát vár. Nagyobbat nem is tévedhetett volna. A 8. heti vizsgálaton ugyanis kiderült, hogy a 33 éves Collier négyes ikrekkel terhes.

Nem hiszem, hogy valaha is teljesen túljutok a sokkon”mondta a Fox News-nak, A nőnek már van egy 4 éves kislánya, és azt is elmesélte a lapnak, hogy nem vett részt termékenységi kezeléseken, és a családjában sem voltak ikerhetességek.  A Jackson Health System szerint a négyes fogantatás esélye egy a 700 000-hoz, ezért van az, hogy a négyes ikrek többsége orvosi technológia segítségével fogan meg. Így amikor az ultrahangos technikus közölte a terhes nővel, hogy négy babája lesz, érthető módon teljesen megdöbbent.

Collier emlékszik, hogy a technikus feltűnően csendben volt az ultrahangos vizsgálat alatt, ezért a nő megkérdezte, hogy jól van-e a baba. „Igen, a baba rendben van” – válaszolta a szakember, majd hozzátette: „Csak több van belőle, mint egy'”  A feleség beszámolója szerint a férje majdnem elájult a hírtől, hiszen nem terveztek négy gyerekkel, sőt, ők kettőnél szerettek volna megállni.

Persze a kezdeti sokk után megbarátkoztak az új helyzettel, és szeptember 3-án, három hónappal az eredeti időpont előtt világra jöttek a négyes ikrek. Az újszülöttek jól vannak, de a két fiú, Calloway és Wilder, valamint a két lány, Iris és Eliza még mindig a kórházban cseperednek, majd csak novemberben mehetnek haza.

Ez határozottan egy vad utazás lesz. Azt hiszem, amikor hazajönnek, szükség lesz egy kis alkalmazkodásra, de meg fogjuk oldani” – mondta Collier a jövőt illetően.

A babákról képeket itt tudtok nézegetni.

És van, ahol óriásbébik születnek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top