Bár apja a 19. századi USA egyik legvagyonosabb üzletembere volt, Frances Glessner Lee (1878-1962) nem éppen a gazdag örökösnők tipikusnak mondható életét élte. A jótékonysági bálok, az egzotikus hajóutak, és a hetyke bajszú hadnagyocskák helyett ugyanis alapvetően két dolog érdekelte:
a babaházak, valamint a véres, brutális, ám megoldatlanul maradt emberölési ügyek.
Frances Glessner Lee munka közben (fotó: Wikipedia)
Hobbijait pedig előszeretettel kombinálta is. Pénzt, időt és energiát nem kímélve műhelyében valódi gyilkosságok (pontosabban: halálesetek, hisz korántsem biztos, hogy minden esetben gyilkosság történt) helyszíneit rekonstruálta miniatűr formában, valahol félúton a babaház és a dioráma között. Már-már rögeszmés alapossága minden aprócska részletre kiterjedt: és itt nem csak arra gondolunk, hogy az ajtókat és az ablakokat lehetett nyitni-zárni, a konyhában ott hevert a kint felejtett ételmaradék, a házban elhelyezett, szabad szemmel csaknem észrevehetetlen egérfogók pedig kifogástalanul működtek, hanem arra is, hogy a vér pontosan olyan szögben fröccsent a falra, ahogy a valóságban, a hullák meg a felbomlásnak épp abban a stációjában jártak, amilyenben eredetileg is megtalálták őket. Szóval tényleg a tökéletes valósághűségre törekedett.
A Sherlock Holmes-történeteken felnőtt Lee – aki sok nőtársához hasonlóan kimaradt a felsőoktatásból – egyik fiatalkori barátja, Burgess Magrath hatására merül el a kriminalisztika és a törvényszéki orvostudomány világában. A Harvard orvostudományi karán végzett, patológus professzorként dolgozó Magrath a nevezett – akkoriban még igencsak gyerekcipőben járó – szakterületek egyik úttörőjének számított, és igen értékes szövetségesre lelt az örökösnőben, akivel közösen lobbiztak azért, hogy a törvényszéki orvostudomány végre rendes intézményi keretek között folyjon. Lee-t még afféle tiszteletbeli rendőrfőnökké is kinevezték New Hampshire-ben; nő korábban még soha nem viselt hasonló tisztséget az Egyesült Államokban (de valószínűleg máshol sem)
Frances Glessner Lee-t alapvetően persze nem ezért szokás a törvényszéki tudomány szülőanyjának tartani, hanem a már említett, egyszerre csodaszép és nyugtalanító babaházai miatt, amelyeket a múlt század harmincas éveiben, akkori standardok szerint már bőven nagymamakorban járó, tisztes matrónaként kezdett építeni: a Megoldatlan halálesetek dióhéjban (Nutshell Studies of Unexplained Death) névre keresztelt, 19 darabból álló dioráma-sorozat, amelyet a negyvenes évek közepén nagylelkűen a Harvard orvostudományi tanszékének adományozott, a maga korában rendkívül meghatározó oktatási segédanyagnak bizonyult (ami azt illeti, mint a mai napig használják ilyen célokra), és igen fontos szerepe volt abban, hogy felnőttkorba lépett az a tudomány, amelynek működését mi, laikusok jobbára a Helyszínelők c. sorozatból ismerhetjük.
Kapcsolódó cikkeink:
- Mi a közös Gabby Petitóban, Tupac Shakurban és Labancz Annában? – Minden idők legrejtélyesebb megoldatlan gyilkosságai
- Több száz ember vállalta magára a Fekete Dália-gyilkosságot, ám a valódi tettest soha nem fogták el
- Hétmillió dollárból már ki is jön egy jobb babaház
képek forrása: Wikipedia
