nlc.hu
Baba

Mádai Vivien megmutatta a fiát

Mádai Vivien hosszú idő után először mutatta meg a kisfiát

Mádai Vivien karácsony előtt osztott meg pár képet Zénóról.

Mádai Vivien pár évvel ezelőtt döntött úgy, hogy sem a fiát, sem a gyerek apját nem mutogatja a közösségi médiában. Azóta kiderült, hogy hét év után zátonyra futott a házassága, így az exe már nyilván nem szerepel az oldalain, viszont a kisfiát karácsony előtt megmutatta.

„Nem akarok sem csöpögni, sem pedig mélyebben belemenni, mert talán Ti is éreztétek, hogy ebben az évben még az eddigiekhez képest is sokkal kevesebbet osztottam meg magamból/ magunkból. Tudatosan. Nagyon sok mindent el kellett engednem, lerombolt kártyavárakat újraépítenem, és igen, ebben benne volt az is, hogy a karácsony sem lesz már ugyanaz. De nagyon sok jót is hozott magával ez az év, rengeteg örömöt, törődést, és szeretetet, amiért végtelen hálás vagyok. Más lesz a karácsony, kicsit talán zűrösebb, és hangosabb is, de egy dolog biztos; a mi szövetségünk örök” – írta Mádai Vivien az Instagram-oldalán.

mádai vivien

Mádai Vivien (Fotó: TV2)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top