nlc.hu
Baba
Hadas Kriszta a nagymamaságról

Hadas Kriszta nem számított rá, hogy a lánya ennyire örömtelinek éli meg az anyaságot

A tévés kifejezetten élvezi, hogy öt hónappal ezelőtt új korszak köszöntött be az életébe. Hálás számára a nagymamaszerep, minden percet élvez, amit az unokájával tölthet.

Évekkel ezelőtt maga Hadas Kriszta sem gondolta volna, hogy a szülővé válás, valamint a kismamáknak, kispapáknak való segítés az egyik legfontosabb szívügye lesz. A Jön a baba dokumentumsorozat elindításával azonban fenekestül felfordult az élete, amit egy cseppet sem bán.

Hadas Kriszta

Hadas Kriszta (Fotó: Instagram)

„Mindenki sziruposan beszélt a szülőségről anno és szerettem volna megmutatni, hogy ez nem mindig így van, nem lebeg minden szülő állandóan 10 centivel a föld felett a gyermek megérkezése után. Elképesztő sorsok, történetek bontakoztak ki a Jön a baba-epizódokban, a közösségnek pedig már saját Facebook-csoportja van. Sőt nemrég a workshopok szervezését is megkezdtük. Szárnyalok ebben a közegben, ahol szeretve érzem magam, biztonságban. Rengeteget adunk egymásnak ebben a közösségben” – mondta a Sláger FM-en Hadas Kriszta, aki öt hónappal ezelőtt lett nagymama.

„Teljesen más most ez a helyzet, így foglalkozni egy gyerekkel. Ez egy önfeledt öröm és nagyon büszke vagyok a lányomra, mert azt látom, hogy kiegyensúlyozott és boldogan éli meg az anyaságot. Ennek köszönhető, hogy a gyereke is nevetős, kiegyensúlyozott baba. Én sokkal többet stresszeltem anno mindenen, ezért sem számítottam rá, hogy ő ennyire könnyed lesz, aki örömmel éli meg ennek a helyzetnek a szép és olykor nehezebb perceit is. Amikor kéri, segítek, ott vagyok, ha szüksége van rám. Heti egy-két alkalommal vigyázni is szoktam a picire, de nem vagyok az a tukmálós, nyakukra járó típus. Mindig számíthatnak rám, de nem telepedek rájuk” – árulta el a SlágerKult műsorvezetőjének Hadas Kriszta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top