„Szerencsére sérülés nélkül megúszta a balesetet az az 5 év körüli kisfiú, aki fékezéskor csúszott ki egy autó gyermeküléséből hétvégén Pest megyében. Az anyuka azért mulasztotta el becsatolni gyermekét, mert »csak a pár utcával arrébb lakó nagyszülőhöz indultak«. Útközben azonban váratlanul egy kutya szaladt át a kocsi előtt, ezért kényszerültek hirtelen fékezésre. A nő reflexeinek köszönhetően ugyan sikerült elkerülni az ütközést, a kisfiú az ülések közé esett. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és megvizsgálták a gyermeket, akinek szerencsére nem esett baja” – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán.
Sajnos ez a hozzáállás nem ritka, főleg iskolák környékén, közelebb lakó szülők esetében, akik csak beültetik a gyereket az ülésbe és már indulnak is, elvégre
„csak három sarokra lakunk és mindennap erre járunk”.
Ez a döntési csapda aztán könnyen tragédiához vezethet, hiszen nem kell hozzá száguldani, hogy egy hirtelen fékezésnél – kocsi elé kilépő figyelmetlen gyalogos, úton átrohanó macska stb. – a gyerek a testsúlya sokszorosával zuhanjon ki az ülésből. Ennek könnyen súlyos sérülés vagy még rosszabb vége is lehet. Erről egy videó is készült évekkel ezelőtt az nlc-n, a Speedworld vezetéstechnikai szakértői segítségével a Groupama Tanpályán szimuláltunk hasonló helyzeteket, hogy megmutassuk, már akár 20 km/h sebességnél milyen erőhatások érik a nem megfelelően rögzített gyereket. Érdemes megnézni.