Hajdú Péter és Láng Eszter első közös gyereke idén februárban született meg, és a Dominik nevet kapta. Hajdú Péternek nem újdonság a babázás, hiszen az első házasságából már két gyermeke született, és elmondása szerint „imád apuka lenni”.
A műsorvezető most egy aranyos bejegyzéssel indította a reggelét: a kis Dominik egy „Love daddy, love mummy” („Szeretem aput, szeretem anyut”) feliratú bodyban látható, Hajdú Péter pedig azt is megmutatta, milyen aprók a kisfia ujjai az övéihez képest.
Dominik egyébként nagyon jó baba, nyugodt és kiegyensúlyozott, csak a frontok vannak rá hatással. Anyukája azonban nehéz időszakon van túl, nemrégiben szülés utáni depressziójáról vallott.
(Kiemelt kép: Facebook/ Hajdú Péter)