nlc.hu
Baba

Össztűzbe került az apuka, aki hámmal sétáltatja ötösikreit

Össztűzbe került az apuka, aki hámmal sétáltatja ötösikreit – videó

Vannak azért, akik védelmére keltek a gyermekeit pórázon vezető férfinak.

Jordan Driskell megosztott az interneten egy videót arról, ahogyan sétálni ment ötösikreivel, akikre gyerekhámot adott. Driskell és felesége gyakran osztja meg a követőikkel, hogyan zajlik az élet egy ilyen nagycsaládban, és valószínűleg fel voltak készülve arra, hogy az előbb említett felvétel nagy port fog kavarni.

És így is lett, voltak, akik kifejtették, hogy csak az állatokat szokták így sétáltatni, póráz, hám gyerekre nem való. „Arra is megtanítod őket, hogy hogyan húzzák a szánt? Melyiknek van vörös orra? Mentett valamelyik?” – írta egy kommentelő vélhetően Rudolfra, a Télapó vörösorrú rénszarvasára utalva.

Vannak, akik persze védelmébe vették. Egy hozzászóló szerint nagyon helyes, hogy mindent megtesz a gyermekei biztonsága érdekében, látszik, hogy szereti őket, és egyáltalán nem tűnik, hogy az ikreket zavarná a hám, van aki pedig arra bíztatta, hogy ne foglalkozzon azokkal, akik kritizálják. 

Jordan Driskell azóta egyébként egy másik videót is feltöltött a TikTokra arról, ahogyan gyermekeivel együtt sétál, és ebben utal arra, hogy jobb lenne, ha mindenki a saját dolgával törődne. 

Hámmal sétáltatja gyermekét egy szülő

Fotó: Getty Images

(via Index)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top