nlc.hu
Baba
ma már hall és beszél Kutai Kinga kisfia

Hallásvesztéssel diagnosztizálták, de ma már hall és beszél Kutai Kinga kisfia

Egy hallókészülék segítségével visszakapta a hallását Kutai Kinga kisfia, Beni.
Kutai Kinga és Beni

Nagyon sok mindenen ment át Kutai Kinga és kisfia, Beni, a kisfiút ugyanis a születése után hallásvesztéssel diagnosztizálták. Eleinte az anyukát megrémítette, hogy mi legyen ezután, de szerencsére megtalálta a megfelelő szakembereket, akik segítettek nekik, hogy továbblépjenek, és egy évvel a születése után megműtötték. Egy cochleáris implantátum segítségével azóta a kisfiú rengeteget fejlődött, ma már beszél és hall – derült ki az RTL Reggeliből, ahol Kinga Benivel vendégeskedett.

A Való Világból ismert Kinga elmondta, törekszik arra, hogy kisfia a lehető legtermészetesebbnek érezze az implantátumát. Azt szokta mondani, hogy olyan ez, mint másoknak a szemüveg, csak neki a hallását segíti, és jó dolog is van a helyzetben: ha a készülék külső egységét kiveszi, éjjel úgy tud aludni, hogy semmilyen zaj nem képes megzavarni. Ugyan az oviban egy évet halasztottak, és Beni hosszabban jár bölcsődébe, a beszéde ma már szépen fejlődik, és végre az édesanyja is el merte vinni kirándulni: idén nyáron a szlovén tengerparton vakációztak együtt. Kutai nagyon örül, hogy annak idején az RTL Klub kamerái előtt vállalta a kisfia problémáit, ugyanis szerinte fontos tudni, hogy a cochleáris implantátum segítségével ma már teljes élet élhető, és örül annak, hogy az ő történetük által ez sokak tudomására jutott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top