A főképp dokumentumfilmes terepen edződött Szakonyi Noémi Veronika először dokumentumfilmes formában szerette volna feldolgozni a témát, de alkotótársaival gyorsan rájött, hogy komoly veszélyeket rejt, ha egy ilyen kényes helyzetben egy kis stáb is jelen van az anyák és/vagy örökbefogadó anyák életében, hiszen fennállna a veszélye, hogy a jelenlétükkel akár a döntéseikre is hatással lehetnek, és egy ennyire kényes helyzetben ezt semmiképp sem szerették volna megkockáztatni. A rendező ekkor döntött úgy, hogy inkább fikciós nagyjátékfilmként dolgozza fel a témát, ugyanakkor a dokumentumfilmes háttere azért még így is bőven érződik a végeredményen: Hat hét című filmje egyévnyi kutatás és interjúk sorozatának eredménye, melyet olyan alanyokkal készítettek, akik így vagy úgy, de érintettek voltak egy hasonló szituációban.
Kitörni a nélkülözésből
A Hat hét egy minimalista és kisrealista alkotás, ebből a szempontból leginkább az utóbbi évek olyan kiváló magyar filmjeivel állítható rokonságba, mint az Egy nap vagy a Külön falka. Dévényi Zoltán operatőr képei nem nagyon távolodnak el a valóságtól, bár ahogy haladunk előre a cselekményben, az alkotók már megengednek maguknak egy kis líraiságot, és ha nem is engedik el a valóságot, egy kicsit fennköltebbé teszik azt. A kamera végig Zsófit, a tizennyolc éves lányt követi, aki egy (valószínűsíthetően) alkalmi kapcsolatból esett teherbe. Amikor megismerkedünk vele, már a harmadik trimeszterben tart, viszont ebből alig látszik valami az alakján, és ami látszana, azt is el tudja takarni azzal, hogy nagyrészt bő pólókban jár. Az édesanyján, a legjobb barátnőjén, a gyerek apján és a gyámügyön kívül senki nem tud Zsófi várandósságáról, és a lány terve az, hogy ez így is maradjon.
Hat hét (Fotó: CineFest)
Mindenkinek azt hazudja, hogy sérvműtétre vár, így amikor eljön a szülés ideje, megfelelő indokkal maradhat otthon, és senki sem fog gyanakodni amiatt, hogy pár hétre kiesik a körforgásból. Zsófi ugyanis profi sportoló szeretne lenni, az asztalitenisz-csapat tagjaként arra készül, hogy az Európa Kupán jól szerepeljenek, ami megnyitná a lehetőséget számára ahhoz, hogy kijusson az olimpiára. Zsófi számára az asztalitenisz maga a kitörési lehetőség. Problémás és mentálisan instabil anyja egyedül neveli őt a kishúgával, az apjuktól még csak tartásdíjat sem kapnak, így a lány jól tudja, hogy egyedül a profi sportkarrier mentheti meg attól, hogy az egész életét nélkülözésben töltse. És ekkor jön be a képbe a kisbaba, aki az amúgy is számos problémával küzdő lányt még nehezebb szituáció elé állítja.
Abortusz nélkül
Szakonyi Noémi Veronika a filmjében szándékosan kerüli a hazánkban mostanság amúgy is erősen átpolitizált abortusz témáját. Nem tudjuk meg, hogy Zsófi annak idején mennyire játszott el a magzat elvetetésének gondolatával, ahogy azt sem, miért pont az örökbeadásban látta a megoldást. Nyilván érdekes lett volna az is, de valószínűsíthetően egy teljesen más filmet eredményezett volna, ha a Hat hét azt a témát, és a témával együtt járó társadalmi vitákat is beemeli a repertoárjába. Amikor belépünk a lány életébe, már eldöntetett tény, hogy meg fogja, meg akarja szülni a kislányát, és már azt is eldöntötte, hogy abban a pillanatban, hogy túl van a szülésen, el is engedi őt, az örökbefogadó szülő ott fogja várni a szülőszobában, hogy átvehesse a babát.
Persze tervezni mindig sokkal könnyebb, mint a célokat valóra váltani, és ezt mutatja be Szakonyi Noémi Veronika filmje, méghozzá kellően hatásosan, őszinte érzelmekkel, kerülve minden mesterkéltséget és érzelgősséget. Simán lehetett volna ez a film akár a magyar Juno is, de az a fajta feelgood, könnyes-mosolygós vonal, ami egy amerikai független filmtől még elfogadható, jó eséllyel hiteltelenné vált volna magyar verzióban, így jó döntés született, amikor a komolyabb hangnem mellett döntöttek. A Hat hét annak a története, hogy egy nagyon határozott célokkal rendelkező lány hogyan kezd meghasonulni a saját céljaival kapcsolatban, és hogyan törnek elő belőle olyan érzések, amikre még ő maga sem számított, nem volt rájuk felkészülve, így még saját maga számára is kérdésessé válik, hogyan tudja kezelni őket.
Két szó: Román Katalin
A Hat hét egyik legnagyobb erejét a Zsófit alakító Román Katalin minimalista, belső feszültségtől fűtött alakítása adja. A színésznőnek egyáltalán nem volt könnyű dolga, és nemcsak azért, mert alig egy-két hónapja volt, hogy a nulláról megtanuljon úgy pingpongozni, hogy legalább a kamerák előtt, bizonyos szögből profinak tűnjön, hanem azért is, mert egy olyan karaktert kellett alakítania, aki a film első percétől az utolsóig feszült és dühös. Márpedig egyáltalán nem könnyű ezt úgy végigcsinálni, hogy ez az egyetlen lelkiállapot egy teljes filmidőn át ne váljon unalmassá vagy irritálóvá. Ha csak kicsit is félremegy a játéka, előfordulhatott volna, hogy a néző nem szimpatizál Zsófival, márpedig ha így történt volna, a film érzelmi ereje is lenullázódott volna. Román Katalin (a nevét jól jegyezzük meg) az alkotók segítségével tesz arról, hogy a feszült alapállapota ellenére egy-egy jelenetben mindig meg tudja mutatni a karaktere kétségeit és érzékenységét. Erre jó példa a rájuk bízott papagáj, amire elvileg Zsófi édesanyjának kéne vigyáznia. A lány eleinte enyhe cinizmussal nem ad enni a madárnak, hogy lássa, az anyja meddig tudja életben tartani, később azonban már előjön a gondoskodó énje: egy gyengéd pillanatban látjuk, ahogy megeteti a madarat. Az ilyen és ehhez hasonló finom pillanatokkal sikerül annyira árnyalni Zsófi karakterét, hogy végig izgalmas maradjon.
Hat hét (Fotó: CineFest)
Az alkotók végig figyelnek arra, hogy a filmből ne válhasson politikai kiáltvány, nem oldalak mellett akarnak kiállni, csak elmondanak egy különleges, a magyar hétköznapokban sajnos időről időre előforduló történetet, ráadásul mindezt egy személyes perspektívából teszik meg. Figyelnek arra is, hogy a film Zsófi szempontjai mellett az örökbefogadó szülők nézőpontját is képviselje, a vége pedig tökéletesen kerekíti le a történetet, és bár érzelmes, messziről elkerüli a giccs csapdáját, nem próbál nagyon direkten hatni a nézőjére. Elgondolkodtat, megérint: a Hat hét a 2022-es év eddig legjobb magyar filmje.
A Hat hét a Szarajevói Filmfesztivál után a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be idehaza, ahol mi is láttuk. A film egy későbbi időpontban kerül majd a magyar mozikba.
