Megalázták a múzeumban a szoptató anyát

S. Z. | 2022. Október 21.
A látogatókat egyáltalán nem zavarta, hogy a múzeumban szoptatott az anya, de egy dolgozó nem hagyta szó nélkül a dolgot.

„Mélységesen megalázva” érezte magát egy anya, miután egy múzeumban leszidták, mert nyilvánosan megszoptatta a kisbabáját.

Fae Church a Cambridge-i Egyetemi Zoológiai Múzeumban próbálta szoptatni három hónapos kisfiát, amikor a személyzet egyik tagja rászólt. Azt mondta az anyukának, hogy

ez nincs rendben, mert a múzeumban nem lehet enni és inni.

Pedig az anya igyekezett diszkrét lenni, egy csendes sarokban leült, és úgy helyezkedett, hogy a háta mögött egy oszlop, előtte pedig a babakocsi takarja. Az emberek ügyet sem vetettek rá, de egy múzeumi dolgozó rosszallóan nézett rá, majd szóvá tette az evési-ivási tilalmat, és azt mondta, hogy az emeleti kávézóba kellett volna mennie.

„Teljesen megalázva éreztem magam, mint egy kislány az iskolában, akit leszidnak, nem tudtam, mit mondjak” – idézet fel az esetet az anya, akinek különösen rosszul esett, hogy egy nő szólt rá.

Később a múzeum szóvivője elnézést kért a történtekért, és hozzátette, hogy családbarát intézményként a szoptatás és a cumisüveges etetés minden nyilvános helyiségükben megengedett.

(Mirror)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash)

Exit mobile version