Baba

Légiutas-kísérő szoptatta meg a síró kisbabát

A gyermek édesanyja a járaton vette észre, hogy kifogyott a tápszerből.

Patrisha Organo négy éve dolgozik légiutas-kísérőként, kedden azonban olyan helyzetben kellett helytállnia a Fülöp-szigeteki Philippine Airlines egyik belföldi járatán, amilyennel eddig sohasem találkozott: meg kellett szoptatnia egy idegen kisbabát.

A stewardess saját Facebook-oldalán számolt be a nem mindennapi történetről. Elmondása szerint nem sokkal a felszállás után lett figyelmes arra, hogy a fedélzeten egy baba keservesen sírni kezdett. A fiatal nő hamarosan odament az édesanyához, hogy megkérdezze, tud-e valamiben segíteni, az anyuka pedig könnyes szemmel beismerte, hogy kifogyott a tápszerből, nem tud enni adni a gyerekének. Organo úgy érezte, muszáj segítenie, ezért félrevonta az anyukát, és – mivel ő maga is fiatal édesanya – felajánlotta, hogy megszoptatja a gyermeket.

A fedélzeten nem tartunk bébitápszert. Azt gondoltam, csak egyetlen módon segíthetek: ha felajánlom a saját tejemet

– írta a nő a bejegyzésben. Elmondása szerint a kisbaba nagyon éhes lehetett, de hamar meg tudta nyugtatni, a baba el is szenderedett, az anya pedig nem győzött hálálkodni.

Organo bejegyzését már több mint 138 ezren lájkolták, és csaknem 30 ezren meg is osztották, a hozzászólók pedig valóságos hősként ünneplik a fiatal légiutas-kísérőt.

Patrisha Organo/Facebook

(Yahoo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top