nlc.hu
Baba

Letették a munkát az óvodai dolgozók

Letették a munkát az óvodai dolgozók – Az óvónők fizetése mindannyiunk ügye

Ma, október 21-én, pénteken bámulatos összefogásnak lehetünk szemtanúi az óvodai dolgozók között Budapesten.

Október huszonegyedike több óvodában is úgy kezdődött, hogy az óvodapedagógusok egységes polgári engedetlenséget hirdettek és nem nyitották ki az óvodákat – írja a Telex. Elsőként a XV. kerület óvodai dolgozói fogtak össze, majd sorra csatlakoztak több más budapesti kerületből is a polgári engedetlenséghez az óvodák, sőt, Pécelen az összes ovi zárva tartja a kapuit.

Muszáj emelni a fizetéseken

Az óvodai dolgozók ugyanúgy rendkívül kevés fizetésért dolgoznak, mint a tanárok, ezért ezzel az akcióval azt szeretnék elérni, hogy a pedagógus-bértábla vetítési alapját a mindenkori minimálbérhez igazítsák és inflációkövetővé tegyék. A polgári engedetlenséget összefogó szervezők szerint már nincs más eszköz a kezükben, csak az, hogy nem nyitják ki az óvodákat, amíg nem történik pozitív változás a fizetésekben. Nem egész nap tartják zárva az óvodákat az érintett kerületekben (eddig 19 óvodában), hanem reggel 8-tól fél 12-ig nem nyitottak ki.

A megmozdulás előtt értesítették a szülőket a zárvatartásról, a Kispesti Bóbita Óvoda vezetője a Telexnek elmondta, hogy a legtöbb szülő támogatta őket a polgári engedetlenségben, csak egy volt, aki nem értett egyet, és a bébiszitter költségeit várta volna, hogy fedezze az óvoda ezen a napon. Pedig a szülőknek kiküldött értesítő levélben alaposan és érthetően megindokolták az akció okait, és felhívták a figyelmet arra is, hogy a gyerekek megfelelő ellátása a tét:

Az elmúlt években az oktatásra egyre kevesebbet költött az állam, így az óvodák, iskolák életében egyre több nehézség tapasztalható, ennek pedig az Önök gyermekei a kárvallottjai

– olvasható a cikkben a levélből egy részlet.

Természetesen nem az a cél, hogy megnehezítsék az óvodai dolgozók a szülők dolgát, hanem az, hogy ráébresszék a döntéshozókat, hogy az óvodákban szakmai munka folyik, nem bébiszitterek az óvodai dolgozók, hanem pedagógusok, akiket pont úgy, mint a tanárokat, a gyerekeink érdekében sokkal jobban meg kellene becsülni, anyagilag és emberileg egyaránt. A pedagógusok a IV. kerületben például (18 óvodából 177 dolgozó) élőlánccal is felhívták a figyelmet arra, hogy milyen súlyos problémák vannak az óvodákban a pedagógushiány és alacsony bérezés miatt. Végül a Szent István téren felkiáltójelet formázva elénekelték a Mi vagyunk a Grund! című dalt, ami már ikonikus jelképpé vált a tanártüntetések ideje alatt is.

Üres óvodai terem

Üresen maradtak az óvodák (Képünk illusztráció, forrás: MTI/Filep István)

Jövő héten országos sztrájk jön

Sikerült megmutatni, hogy összetartó csapat vagyunk, óvodapedagógusok, szülők és gyerekek, ki tudunk álllni magunkért. Nem adjuk fel, október 27-én országos sztrájk lesz

– mondta el a főszervező. Felhívta arra is a figyelmet, hogy nem csupán a kevés bérezés a gond, ami miatt ki kell állni magukért és a gyerekekért, de minden más ágazati probléma visszavezethető az alacsony fizetésre. Túlterheltség, rengeteg adminisztrációs teher, szakemberhiány – mindebben megegyeznek a tanárok problémáival az óvodapedagógusok nehézségei is. Az óvoda az, ahol a szakmai munka elkezdődik a gyerekekkel, miért vonatkoznának rájuk más szabályok, mint az iskolákra? Ha a tanárokért kiállunk, azt bizony ki kell terjeszteni az óvodai dolgozókra is, mert a gyerekeink érdeke az, hogy elég és jól megfizetett szakember legyen már a nulladik lépcsőfokon is, hogy terelgetni tudja a megfelelő irányba a gyerekeket az óvodában.

A 444-nek nyilatkozó óvodai dolgozók szerint ezek a problémák már régóta fennállnak, nem új keletű a kevés bér és sok pályaelhagyó az óvodákban, ám most a rezsiemelés feltette az i-re a pontot. A megsokszorozódott gáz- és villanyárak mellett az eddig is rendkívül alacsony óvodai fizetés már szinte semmire sem elég, és egyre többen kénytelenek új, jobban fizető állás után nézni, hiába vérbeli pedagógusok, akik szeretnének a gyerekekkel foglalkozni.

A tehetséges és felkészült szakemberek inkább elmennek egy áruházba dolgozni, mert ott 6 órában is többet keresnek, mint az oviban, márpedig hiába a hivatástudat, a gyerekek szeretete, a számlákat nekik is ki kell fizetniük otthon.

A pedagógushiány már most is égető probléma az óvodákban, ám ha így maradnak az óvodai fizetések, a helyzet csak rosszabbodni fog, egyre többen hagyják el majd a pedagóguspályát. Ez ellen szervezték ma és szervezik jövő hét péntekre összefogásban a polgári engedetlenséget az óvodai dolgozók. Nemcsak a saját megélhetésükért állnak ki, hanem azért is, hogy a mi gyerekeink mellett legyenek igazi pedagógusok, akik segítik őket a megfelelő fejlődésben. A tanárok és az óvodai dolgozók fizetése mindannyiunk ügye, szülőként annyit tudunk tenni, hogy támogatjuk a polgári engedetlenségben őket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése