nlc.hu
Baba
Kiborult az anyuka, akihez random beállít a szomszéd kislány

Én lettem a szomszéd ingyen bébiszittere, hogy lehet erről leszoktatni?

Az igazi baj nem is a kislánnyal van, hanem az anyukájával: ő az, aki néha órákra lepasszolja a gyerekét a szomszédnál, amolyan ingyen gyerekfelügyeletként.
kislány kopog

Érthető, ha ez egy idő után elkezdte zavarni azt a Reddit-felhasználót, aki igazán tanácstalan. Mint írta, a kislány az ablakból figyeli, hogy mikor jönnek haza 14 hónapos kisfiával, és amikor kiszúrja őket, nem sokkal később be is állít hozzájuk játszani.

Párszor sikerült hazaküldeni azzal, hogy a kisbaba alszik, de ettől nem lettek ritkábbak a kéretlen látogatások. Mégis, hogy lehet egy ilyen helyzetet fájdalommentesen és veszekedés nélkül megoldani?

Amikor a kislány náluk van, nyilván nem hagyhatja magukra a gyerekeket, így amíg ő nem megy haza, a kisbabás anyuka semmivel sem tud haladni. Egy ideje már az is felmerült benne, hogy a szomszédasszony ingyen bébiszitterként tekint rá, ezért passzolja le nála a kislányát, aki egyébként aranyos, de nem a legjobb társaság egy alig 1 éves babának.

Arra volt kíváncsi, hogy a többi netező hogyan adná a szülők tudtára, hogy nem mindig kívánatos vendég a lányuk, anélkül, hogy ártana a jószomszédi viszonynak. Az egyikük azt tanácsolta, hogy fogja munkára a kislányt, hiszen elég nagy már ahhoz, hogy bizonyos teendőkbe besegítsen. Szerinte ez szuper módszer arra, hogy elvegye a gyerek kedvét az állandó szomszédolástól.

„Ideális esetben nem lenne ciki ezt az anyukája szemébe mondani, amikor legközelebb hazakíséred az alkalmatlankodó kislányt, kár, hogy manapság mindenki megsértődik minden apróságon!” – fejtegette egy másik hozzászóló.

Felmerült ötletként az is, hogy kérdezze meg a másik anyukát, elvállalná-e egy kis időre a totyogóját, úgyis olyan jól kijönnek a lányával… Ebben nincs semmi kínos, mégis igen hatékony lehet, hiszen nagy valószínűséggel nem akarja viszonozni a szívességet az elszemtelenedett szomszéd!

Forrás: Via, Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top