Szülőként szinte mindenki szembesül azzal a jelenséggel, amikor a totyogók fogják magukat és kedvenc szülőt választanak. Nem túl kellemes megtapasztalni anyaként, hogy a gyerek nem akar megmaradni a kezünkben, csak az apja jó neki, nem hajlandó még a kaját sem elfogadni tőlünk, de ha apa adja, akkor még a brokkolit is megeszi. Ez természetesen nemcsak anyákkal működik így, gyakori, hogy pont fordítva történik, és apa érzi magát elutasítva, anya pedig a sztárolt szülő.
Egy apa mind felett
Barbi két gyerek anyukája, egy kicsi és egy pici a felállás: a pici még csak 10 hónapos, a kicsi pedig két és fél éves. A 10 hónapos gyermek még nem választ kedvenc szülőt, de a nagyobbik pont abban a szakaszban van, amikor az apján lógna naphosszat. „Ha tehetné, a kislányom bebújna az apja bőre alá, hogy soha ne kelljen nélküle lenni – meséli az anya. – Éjjelente még megébred, eddig engem hívott, ölelés, kis víz és aludt is vissza, de egy ideje már az apja kell neki, és csak ő tudja megnyugtatni, ott is kell aludnia vele, úgyhogy nem tudom, mikor alszunk újra egy ágyban a férjemmel, talán majd ha leérettségiznek a gyerekeink lesz rá esélyünk.
Igyekszem nem magamra venni a lányom elutasítását, mert hát mégiscsak két és fél éves, én meg jóval több, és felnőtt módjára kellene reagálnom, de ha őszinte vagyok magamhoz, akkor be kell vallanom, hogy frusztrál a dolog – teszi hozzá Barbi. – Fáj, hogy ennyire nem akar engem a saját gyerekem, hogy még a reggelit sem fogadja el tőlem, ha jelen van az apja is, és féltékenységet is érzek, amikor látom, hogy milyen jól elvannak, de ha én megjelenek a színen, kiabálni kezd a gyerekem, hogy menjek onnan.
Közben meg én vagyok az, aki minden percben gondoskodom róla, figyelek az óhajaira, igyekszem a kedvében járni, amíg apa dolgozik, de rögtön eldob, amint a férjem hazaér és teljesen elutasít.
Első pillantásra talán testvérféltékenységre is gyanakodhatnánk a gyerek viselkedése mögött, de olyan anyáktól is hallunk hasonló beszámolókat bőven, ahol nincs kistestvér, nem terhes az anyuka, és a gyerekre irányul mindkét szülő teljes figyelme. Egyszerre jó és rossz hír, hogy ez az elutasítás, hogy az egyik szülőt választják kedvencnek a totyogók bizony életkori sajátosság, az egészséges fejlődés jele is lehet, amit túl kell élni, mint a dackorszakot.
Fotó: Getty Images
Önállóság és irányítás
Ha tudatosítjuk magunkban, hogy elég gyakori és természetes, hogy a gyerekek kiválasztanak egy kedvenc szülőt, akkor talán kevésbé fog fájni, amikor legközelebb a kétéves kiskölök kiutasít a szobából. Az, hogy a gyerek kedvenc szülőt választ, normális dolog, és általában nincs miért aggódni.
Elsősorban azért teszik ezt a gyerekek, mert így mutatják ki a függetlenségüket.
A totyogóknak és óvodásoknak nagyon kevés lehetőségük van az önállóságra (lásd még: a reggeli öltözködés rémálma), és az, hogy egy bizonyos szülőtől követelik, hogy hozza oda a cumisüveget, egy módja annak, hogy érvényesítsék az akaratukat. A gyerekek két-hároméves korban már felfedezik a döntés szabadságát, és a szülők kedvencelése az egyik módja annak, hogy ezt kipróbálják, írja dr. Nia Heard-Garris, a chicagói Ann és Robert H. Lurie Gyermekkórház kezelőorvosa.
A kedvenc szülőt kétéves kor körül választják a gyerekek, de nem maradnak meg egy szülőnél általában, hanem egészen ötéves korukig előfordulhat, hogy egyik szülőről a másikra váltanak, vagy különböző tevékenységekhez másik szülőt részesítenek előnyben.
A preferenciák kimutatása az egyik módja annak, hogy a gyerekek megpróbálják irányítani a világukat, amelyet ebben az időszakban különösen irányíthatatlannak érezhetnek. Azzal, hogy a kedvenc szülőt ugráltatja, a gyerek azt a hatalmat tapasztalja meg, hogy „Én döntöm el, hogy mit akarok, kit akarok és mikor akarom.” Erre pedig szüksége van ahhoz, hogy az önállósodásban fejlődjön.
A kedvencelés háttere
A kedvenc szülő persze nem random választódik ki, sok esetben azt a szülőt választják a gyerekek, akivel több időt töltenek, csupán azért, mert a megszokás biztonságot nyújt, kiszámítható. De előfordulhat az is, hogy épp a másik szülőt választják a gyerekek kedvencnek, azt, amelyiket kevesebbet látják. Ennek egy számunkra furcsa logika lehet az oka: a gyerek azt a szülőt löki el magától, akivel kapcsolatban teljesen biztonságban érzi magát, és biztos abban, hogy akkor is szeretni fogja, ha csúnyán viselkedik vele.
Tehát ha a gyerek kiküldi anyát a szobából és csak apával akar lenni, az annak a jele is lehet, hogy a gyerek nem fél attól, hogy elveszíti anyát, míg apával kapcsolatot épít.
Még az idősebb gyerekek is előnyben részesíthetik az egyik szülőt, ha valamilyen fenyegetést érzékelnek, teszi hozzá dr. Laura Markham, az Aha Parenting című könyv szerzője. Természetes módon kereshetik az egyik szülőt a megnyugtatás és a biztonság érdekében. „A gyerekeknek van egy kötődési hierarchiájuk, amely akkor aktiválódik, amikor betegek, sérültek vagy fenyegetettségben vannak” – mondta Markham. Ebben a hierarchiában általában az egyik szülő áll az első helyen, majd a másik szülő, a testvérek, a nagyszülők és így tovább.
Mivel a kisgyermekek túlélése a felnőttekhez fűződő viszonyuktól függ, a kötődési hierarchiákat arra használják, hogy rangsorolják az életükben fontos embereket. Ahogy azonban a gyerekek nőnek és javul a memóriájuk, sokkal kevésbé lesznek merevek ezekben a rangsorokban, és ugyanolyan jól érzik magukat több felnőttel is.
Fotó: Getty Images
Ne vedd magadra!
Könnyű mondani, nehéz betartani, de tényleg ez az első és legfontosabb tanács ebben az esetben, amikor a totyogó kedvenc szülőt választ, hogy ne vegyük magunkra, nem személyes támadásról van szó, nem utál a gyerek, csak fejlődik az önállósága. A szakértők szerint a legjobb, ha tiszteletben tartjuk a gyerek döntését, még akkor is, ha teljesen ésszerűtlennek tűnik, hogy apát választja anya helyett. Ez a lépés kell ahhoz, hogy erős alapokra tudjuk helyezni a kapcsolatot a gyerekkel hosszú távon.
Ha például a kétéves gyermek nem hajlandó megölelni, csak apát akarja, akkor el kell fogadni a döntését, lehetőleg úgy, hogy nem mutatod ki, hogy zavar az elutasítás.
Értékeld jó jelként, mert ezek szerint biztonságosan kötődik hozzád, biztos a feltétel nélküli szeretetedben, úgyhogy reagálj azzal, hogy valami kedveset mondasz a másik szülővel való kapcsolatáról, például: „Olyan aranyos vagy, ahogy megöleled apát.”
Ne feledd, hogy ez nem rólad szól, kulcsfontosságú, hogy ha fájdalmas és rosszul is esik – ami teljesen érthető -, akkor se vedd személyeskedésnek, mert igazából csak a gyerek igényeiről és önállósodásáról van szó. Inkább konstatáld örömmel, hogy újabb fejlődési szakaszba lépett, és reménykedj, hogy ez is elmúlik, mint a szeparációs szorongás vagy épp a dackorszak. Közben pedig szervezz minél több kettesben programot a gyerekkel, teremtsetek ketten új hagyományokat, mint például a vasárnap reggeli piacozás, levélgyűjtés séta közben, vagy a lefekvés előtti csillagszámlálás. Mindezzel hosszú távon erősíted a kapcsolatodat a gyerekkel, és kicsit magad mögött hagyod a pillanatnyi elutasítottság érzését.
