Szülőként valószínűleg rendszeresen használjuk azokat a dicsérő, fegyelmező és utasító kifejezéseket a gyerekeinknél, amelyeket mi is hallottunk a szüleinktől. Egyszerű, alapvető és ártalmatlannak tűnő mondatok ezek, valószínűleg nem is gondolkozunk azon, működnek-e. Nos, a szakemberek szerint a legtöbb esetben egyáltalán nem válnak be, mert a gyerekek másképp értelmezik. A HuffPostnak szakemberek szedték ízekre a megkövesedett szülői kifejezéseket, és ajánlottak helyettük jobbakat.
1. „Megtennéd?”
A legtöbb szülő igyekszik udvariasan, tisztelettudóan megkérni a gyerekét bizonyos dolgok elvégzésére. Például: „Megtennéd, hogy összepakolod a játékaidat?” Ám ezek az „enyhítő” fordulatok zavart okozhatnak a gyereknél, ezért ha utasítást adsz neki, jobb, ha kérdés nélkül teszed.
Ha kérdezed, az magában hordozza a választás lehetőségét, vagyis teret ad annak, hogy a gyerek nemet mondjon. Nem kell katonásan parancsolgatni, de használj egyszerű utasításokat: „Szedd össze a játékokat, kérlek!”. Egy másik lehetőség az ilyen helyzetekre, ha azt mondod: „Itt az ideje, hogy összeszedjük a játékokat!” Ezzel azt közvetíted, hogy szülőként nem kényed-kedved szerint kényszeríted a gyereket valamire, hanem közlöd, hogy a napirendben itt az ideje egy teendő elvégzésének, jelen esetben a játékok összepakolásának.
2. „Nem segítek neked.”
Érdemes a gyereket arra bátorítani, hogy saját maga csinálja meg dolgokat, de az efféle megfogalmazás elbizonytalaníthatja, és azzal járhat, hogy a későbbiekben nem fordul a szülőhöz.
Fotó: Getty Images
Inkább mondd azt neki, hogy próbálja meg egyedül, aztán ha nem sikerült, akkor meglátjátok együtt, mit lehet tenni. Ez egyértelművé teszi számára, hogy hiszel benne, de ott vagy neki, ha szüksége van rád.
3. „Szép munka! Ügyes vagy!”
A legtöbben hasonló mondatokkal dicsérjük meg a gyerekünket, ami nyilván jólesik nekik. De ezek a szavak nem elég konkrétak ahhoz, hogy a gyerekek profitáljanak a dicséretből, mert nem ad nekik információt arról, mit is csináltak ügyesen.
Ha valamit jól csinálnak, legyünk konkrétak, milyen viselkedést kell megismételniük a jövőben. „Ügyes vagy, hogy kidobtad a szemetet, és segítesz rendet tartani itthon!”.
4. „Szeretném, ha jól viselkednél.”
A saját gyerekkorunkból biztosan van néhány olyan emlékünk, amikor vendégség vagy más esemény előtt szigorúan megmondták, hogy viselkedjünk rendesen. De ez az utasítás megint nem elég konkrét ahhoz, hogy a gyerek tudja, mit szabad és mit nem az adott helyzetben.
Ehelyett mondd meg a gyereknek pontosan, hogy mit kell tenni. Például a szupermarketben: „Azt szeretném, hogy maradj a bevásárlókocsi mellett, és csak azt vedd le a polcról, amit meg fogunk venni.”
5. „Nyugodj meg!”
Szinte ösztönösen használjuk ezt a kifejezést, és akármennyire is kézenfekvőnek tűnik egy hisztiző vagy feldúlt gyerek esetében, egyszerűen nem működik.
Attól még senki nem nyugodott meg, hogy azt mondták neki, nyugodjon meg.
A gyereknek tudnia kell, hogy rendben van, ha előtörnek belőle a nagy érzelmek, de meg kell tanítani az önkontrollra. Ha csak annyit mondunk neki, hogy hagyja abba a sírást vagy lépjen túl a dolgon, akkor azt feltételezzük, hogy tudják, hogyan kell csinálni.
Egy ölelés, néhány közös mély lélegzetvétel segíthet, ha intenzív érzelmekkel állunk szemben. De sokszor a szülő nyugodt, állandó jelenléte is elég segítségnek bizonyul.
6. „Nem nagy ügy.”
Ami egy tapasztalt felnőttnek magától értetődő, az egy gyerek számára igenis komoly dolog lehet. Ezzel a kifejezéssel viszont érvénytelenítjük az érzéseit, ami akár odáig vezethet, hogy kételkedni kezd önmagában, megkérdőjelezheti érzései és tapasztalatai érvényességét.
Inkább tegyél fel neki egy olyan kérdést, amire érdemben tud válaszolni: „Látom, hogy ez nagyon fontos neked, mondd el, miért vagy dühös.”.
7. „Miért nem mondtad ezt hamarabb?”
Ezzel a kérdéssel csak leszidjuk a gyereket, aki végre megnyílt. Ráadásul ilyen helyzetekben az ő érzéseire kell koncentrálnunk, nem magunkra. Inkább dicsérjük meg, hogy beszél egy fontos témáról, és tudatosítsuk benne, hogy figyelünk rá. „Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem” – akár ilyen egyszerűen is reagálhatunk.
8. „Rendben?”
Előfordul, hogy egy kérdés végére odatesszük: „rendben?” vagy „oké?”, hogy egy kicsit enyhítsünk a tartalmán. A gyerekek azonban nem biztos, hogy ezt észreveszik, inkább adjunk nekik egyértelmű utasításokat, mit kell tenniük. Ehhez hasonlóan a kijelentő mondat végéhez se ragasszunk hozzá egy „oké?” vagy „jó?” kérdést: „Anya most elmegy, jó?” Nem a gyerek engedélyére vagy véleményére vagyunk kíváncsiak, egyszerűen közöljük vele, hogy mi fog történni.
9. „Hagyd abba!”
Amennyiben nem azonnali beavatkozásra van szükség, mert valami nagyon veszélyeset csinál a gyerek,
a negatív utasítások helyett inkább használjunk megerősítő kifejezéseket. Mondjuk neki azt, hogy mit tegyen, és ne azt, hogy mit ne csináljon.
Legyünk minél konkrétabbak, például „Sétálj mellettem!”, „Tartsd a labdát a földön!”. A kérések ilyen megfogalmazása abban is segít, hogy a hangnem pozitív maradjon.
10. „Ez most jó döntés volt?”
Miközben azt szeretnénk, hogy a gyerek elgondolkozzon a viselkedésén, ez a kérdés azt közvetíti, hogy az ő választása az volt, hogy rossz lesz. Inkább tegyél fel olyan kérdéseket, amelyek segíthetnek az önálló problémamegoldásban, és erősítsd meg benne, hogy mindig jó lesz, még akkor is, ha nem úgy viselkedik, ahogy kellene.
