Sam Bryce juhokat tenyészt Angliában a Norfolk-Suffolk határvidéken, és régóta gondot okoz számára, hogy a kosok párzási időszakban féltékenyek egymásra, és gyakran bocsátkoznak harcba, ami az állatok között időnként halálesethez vezet.
Bryce tagja a Ladies Who Lamb (Nők, akik juhoznak) nevű Facebook-csoportnak, és ott találkozott először azzal a trükkel, hogy amennyiben a gazda Axe dezodorral fújja le a kosokat, akkor elmarad a balhé. Először komplett marhaságnak gondolta, egyáltalán nem hitt benne, ám kipróbálás után rá kellett jönnie, hogy működik – derül ki a UPI beszámolójából.
Állítása szerint a trükkel több brit gazda is él, de már más országokban is alkalmazzák. Bár tudományos kísérleteket nem végeztek, az erős illata miatt állítólag az Axe Africa (egyes országokban az Axe márka Lynx néven van jelen, ott értelemszerűen a Lynx Africa-t kell keresni) különösen hatásos, ami egyébként leginkább a kamasz fiúk körében népszerű.
A dolog titka, hogy a dezodor illata elrejti egymás elől az állatok hormonkibocsátásának szagát, és így nem ingerlik egymást. A találékony gazdák azonban másra is használják a dezodort. A magára hagyott kölyköket is befújják vele, így a nőstények – mivel nem ismerik fel az illatát, azt hiszik, hogy az övék – befogadják a kicsit, megmentve ezzel a haláltól.
A dezodorok kreatív használatára nem ez volt az egyetlen példa mostanság.