nlc.hu
Baba
Abortusz jelenet a színházban

Több férfi rosszul lett egy színházban, az abortuszjelenet közben

A londoni színházi előadást le is kellett állítani az abortusz jelenet miatt.

A londoni Almeida színházban hétfőn félbeszakították az Évek című dráma premier előtti előadását. Az ok: több férfi néző is rosszul lett az abortusz jelenet láttán – írja a Telex. Az Annie Ernaux Nobel-díjas francia írónő regénye alapján készült Az Évek női szemszögből mutatja be a II. világháború utáni francia történelmet és a társadalmi változásokat – a szüléssel kapcsolatos jogok terén elért előrelépésektől a munkahelyi szexizmusig.

A londoni előadás főszereplőjét

Több férfi rosszul lett egy színházban, az abortuszjelenet közben

különböző életkoraiban öt különböző színésznő alakítja.

A csütörtöki premier előtti nyílt főpróbán már hétfő este is közönség előtt játszották el az előadást, amit tíz percre meg kellett szakítani. A kétórás előadás felénél sorra kerülő „szemléletes abortuszjelenet”, több (jellemzően) férfi nézőnek túl sok volt.

 

A Guardian szerint egy férfi már a jelenet közben elájult, őt kivitték a színházteremből, majd több néző csatlakozott hozzá, rosszullétre panaszkodva. Az előadást rövid időre le is állították, ez alatt

az egyik néző be is kiabálta, hogy a jelenet felháborító volt,

amire a színház nem figyelmeztette előre a nézőket. A színpadon tartózkodó színészek erre közölték vele, hogy de, szóltak, hiszen a színház honlapján, a darab műsorfüzetében és a jegyvásárlás után a nézőknek kiküldött emailekben is olvasható volt a figyelmeztetés, miszerint

„az Évek szexuális tartalmat, az abortusz explicit ábrázolását, egy kényszerített szexuális kapcsolatot és vért jelenít meg”

 

A felhívás ráadásul a színház falára kitett plakátokon is szerepel,

tehát minden néző láthatta. A színház az eset után közleményében azt írta, hogy az Évek hétfői előadása tíz percre félbeszakadt, hogy a színházi személyzet gondoskodni tudjon egy segítségre szoruló nézőről. A megszakítás alatt három másik nézőt is elláttak, a színház szerint mindannyian gyorsan magukhoz tértek, és az előadás folytatódhatott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top