nlc.hu
Baba

Társadalmi egyeztetés a szívhangtörvényről

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége úgy döntött, hogy társadalmi egyeztetést indítanak a szívhangtörvényről

A kamara alelnöke szerint a társadalommal konzultálni kell, főleg ilyen érzékeny kérdésekben.
abortusztörvény terhességmegszakítás szívhang

Ahogy azt az nlc is megírta, módosított az abortusz szabályain Pintér Sándor belügyminiszter. Ennek lényege, hogy az állapotos nőnek a jövőben be kell mutatnia egy olyan szülész-nőgyógyász által kiállított leletet is, amely rögzíti, hogy az állapotos nő számára az egészségügyi szolgáltató a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta. A belügyminiszter rendelete megjelent a Magyar Közlönyben, szeptember 15-én már hatályba is lép. A jogi szöveg „a magzati életfunkciók működésére utaló tényező” magyarul és az orvosi gyakorlat szerint a magzat szívhangja lehet. 

Korábban Böszörményi-Nagy Géza, a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának elnöke  azt nyilatkozta, „mind a beteg érdekében, mind etikai szempontból támogatjuk ezt a változást”, ezért támogatják a rendeletet. 

A Az ATV-n futó Heti Napló vasárnap esti adásában azonban Dr. Lénárd Rita, a kamara alelnöke azt mondta, hogy az abortusz rendkívül komplex és érzékeny téma, amiben társadalmi egyeztetés és szakmai konzultáció nélkül nem lehet döntést hozni, ezért a Magyar Orvosi Kamara elnöksége úgy döntött, hogy társadalmi egyeztetést indítanak a szívhangtörvényről. 

Lénárd elmondta, hogy rendezvényt szerveznek, ahol minden szakterület és érintett egy-egy képviselőjét szólaltatják majd meg. A MOK így szeretné egyértelművé tenni, hogy a társadalommal konzultálni kell, főleg ilyen érzékeny kérdésekben. A szívhangtörvény néven emlegetett rendeletmódosítást a Magyar Közlöny tette közzé szeptember 12-én, három nappal később pedig már életbe is lépett az abortusztörvény módosítása.

A rendezvény időpontjáról és helyéről egyelőre nem árultak el részleteket, csak annyit, hogy nyílt, de regisztrációköteles eseményre készülnek. 

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top