nlc.hu
Baba
Kórházi bébibumm: 16 alkalmazott lett várandós

Bébibumm egy kansasi kórházban: egyszerre 16 munkatárs lett várandós

A magánéletben is jóban vannak, így támogatják egymás a babavárás alatt.

Bébibummról számoltak be egy kansasi kórházban. Nem a páciensek között, a szülészeten, hanem az intézmény saját személyzete körében. Az elmúlt 11 hónapban a kórház 16 munkatársa jelentette be, hogy babát vár.

Bethany Walters, a 16 várandós munkatárs egyike azt mondta, hogy nagy élmény megélni a terhességét ennyi munkatárs mellett. „Sokan közülük a munkahelyen kívül is nagyon jó barátok, és nagyon jó, hogy együtt, egy időben vártuk babát, mert így a gyerekeink is jó barátok lesznek” – tette hozzá boldogan.

Walters, aki második gyermekét várja, arról is beszélt a Good Morning America című műsorban, hogy amikor a betegeknek feltűnt, hogy az osztályon szinte mindenki várandós a személyzet közül, és amikor azzal szembesültek, hogy ő is, egyből azt mondták neki viccesen: „Már te is?”

“Mindenki kiszúrta, hogy milyen sokan várunk egyszerre babát. Jó érzés, hogy egy időben lettünk várandósak, mert így tudjuk, min megy át a másik. Szerintem jó, ha támogatást kaphatsz, megoszthatod az érzéseidet a másikkal, aki ugyanígy tudja, érzi, hogy min mész keresztül, így megerősít téged abban, hogy ne érezd magad olyan kényelmetlenül, ha például fáradt vagy, ha fel kell tenned a lábadat pár percre” – osztotta meg a tapasztalatait Walters.

Az évek során számos olyan eset volt, amikor a munkatársak egy időben estek teherbe, az orvosok szerint azonban erre a jelenségre nincs orvosi magyarázat. „Mindenkiben felmerül: esetleg van valami a levegőben vagy a vízben? Valószínűbbnek tartom inkább azt, hogy olyan emberekről van szó, akik körülbelül egyidősek, ugyanazon a dolgokon mennek keresztül. Inkább munkahelyi légköri dologról lehet szó, mintsem egészségügyi okai lennének” – vélekedett Dr. Joanne Stone, a Mount Sinai Kórház igazgatója. Szerinte a bébibumm inkább annak a jele, hogy a munkaadók valamit jól csinálnak, a pozitív munkahelyi környezetben pedig nem nézik rosszallóan, ha babát várnakk a női munkatársak.

Korábban például az ohiói kórházban 11 nővér lett egyszerre várandós.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top