nlc.hu
Baba
Mikor tér vissza a ciklus szülés után?

Ha nincs ovuláció, nincs menstruáció – Mikor tér vissza a ciklus szülés után?

A szülés utáni első menstruáció az utolsó, amire egy újdonsült anya gondolni szeretne. Persze ez teljesen érthető: a kilenc hónapnyi szünet, majd a szülést követő vérzések után ki az, aki önszántából akar újra jegyet váltani a havi ciklusára és a premenstruációs szindrómára? A visszatérés azonban elkerülhetetlen. Íme, amit a szülés utáni menstruációról tudni kell.

Nóri kizárólagosan szoptatott, de pontosan 28 nappal a szülést követően megjött a menstruációja: „Az orvosom azt mondta, hogy én vagyok a tankönyvi példa. Elméletben lehetséges, de azért ez viszonylag ritka.”

Annamari ezzel szemben 8 év alatt egyetlenegyszer sem menstruált. Ez idő alatt három gyereket szült, és körülbelül kétéves korukig szoptatta őket: „Két hónappal azután, hogy abbahagytam a harmadik gyerekem szoptatását, megjött. Már rendesen vártam!”

Zsófi nem szoptatta a kisbabáját, az első menstruációja 6 héttel szülés után jött meg: „Az első nem volt vészes, de aztán a harmadik olyan volt, akár egy mészárlás, nagyon erősen véreztem.”

Bori első menstruációja szoptatás mellett viszonylag korán, 7 héttel a szülés után érkezett, a második azonban sokat váratott magára: „Hónapok teltek el egy-egy menstruáció között egészen addig, amíg abba nem hagytam a szoptatást. Utána állt vissza havi rendszerességűre.”

Ahány nő, annyiféle vérzés

Arra, hogy mikor jön meg az első menstruáció a szülés után, mennyire lesz erős vagy rendszeres, nincs egy adekvát válasz. Sőt, azt sem tudjuk, mitől függ, hogy az egyik nő már négy héttel szülés után, a másik pedig még évekkel később sem menstruál. Van egy dolog, amiről viszont tudjuk, hogy befolyással van a ciklusunkra, és ez a szoptatás. „A szülés utáni menstruáció késése egy természetes és összetett folyamat, amely a szervezet hormonális és fiziológiai alkalmazkodásának eredménye – mondja dr. Pethő Boglárka szülész-nőgyógyász szakorvos. – Az, hogy pontosan mikor tér vissza az első menstruáció, egyénenként változó, és nagymértékben függ attól, hogy az anya szoptat-e, illetve milyen gyakran és milyen intenzitással.”

Azok a nők, akik kizárólagosan vagy gyakran szoptatnak, a legtöbb esetben nem ovulálnak. „A szoptatás során a prolaktin nevű hormon szintje megnövekszik, amely a tejtermelésért felelős. A prolaktin magas szintje gátolja a petefészek működését, különösen az ovulációt (az érett petesejt kilökődését), ami elengedhetetlen a menstruációs ciklus újraindulásához – folytatja a szakember, és hozzáteszi, ezeken túl a terhesség és a szülés után a szervezet hormonális rendszere is időt igényel, hogy visszaálljon a terhesség előtti állapotba. – Az ösztrogén és a progeszteron szintje, amely a menstruációs ciklust szabályozza, a szülés után jelentősen csökken, és időbe telik, míg ezek a hormonok elérik a normális ciklust támogató szintet. A szülés után a méh is regenerálódik és visszanyeri eredeti méretét és formáját, valamint a fizikai terhelés, az alváshiány és az új szerep érzelmi kihívásai is hatással lehetnek a hormonális egyensúlyra és a menstruáció visszatérésére.”

A szoptató anyáknak ezért átlagosan 3-6 hónapra van szükségük, hogy visszatérjen a menstruációjuk, de vannak nők, akik a szoptatás teljes ideje alatt nem menstruálnak, másoknak pedig akkor tér vissza a ciklusuk, amikor elkezdődik a hozzátáplálás vagy a baba már átalussza az éjszakát.

Az éjszakai szoptatás különösen nagy hatással van a prolaktinszint fenntartására. Ahogy a szoptatás gyakorisága csökken, és a baba elkezd szilárd ételeket is fogyasztani, a prolaktin szintje fokozatosan csökken. Ez lehetővé teszi a petefészek működésének fokozatos újraindulását, ami végül az ovuláció és a menstruáció visszatéréséhez vezet.

Ha valaki nem szoptat, vagy a szoptatást tápszeres kiegészítéssel kombinálja, a menstruációja akár négy héttel a szülés után visszatérhet, bár ez nem jellemző, az átlagos a 6-12 hét közötti intervallum, a legtöbb nem szoptató anya pedig a szülés utáni 24. hétre már visszaállt a rendszeres pályára.

Ciklus hiánya szülés után

Fotó: Getty Images

Erősebb vagy gyengébb lesz a havi vérzés szülés után?

Bár nincs egy tipikus minta a szülés utáni első ciklus erősségére vonatkozóan, sok nő számol be erősebb, fájdalmasabb menstruációról, mint amilyet a szülést megelőzően tapasztaltak. Ennek oka, hogy ilyenkor extra vér ürül ki a méhnyálkahártyából, ugyanakkor a méh és a méhnyak fizikai változásai pedig pont az ellenkezőjét, azaz gyengébb vérzést is okozhatnak. A nőgyógyász azonban felhívja a figyelmet arra, hogy ha az első menstruáció után több cikluson keresztül is erős marad a vérzés, érdemes orvoshoz fordulni!

„Ez ugyanis jelezhet hormonális problémát vagy akár szervi eltérést. További rendellenes tünetek, amelyek orvosi kivizsgálást igényelnek: nagyon fájdalmas menstruáció, szabálytalan ciklusok vagy kimaradó menstruációk – bár a szoptatás alatt ez normálisan is előfordulhat –, közti vérzés vagy pecsételő vérzés, nagyon hosszú, 7 napnál hosszabb vérzéses időszakok, valamint extrém erős vérzés, amikor óránként van szükség a tampon vagy betét cseréjére.”

Normális a szülés utáni rendszertelen menstruáció?

A terhesség utáni menstruációra nincs garancia. Lehet, hogy óramű pontossággal érkezik 28 naponként 2-7 napnyi vérzés, de lehet, hogy szabálytalan lesz a ciklus hossza vagy időtartama, és akár ki is maradhat egy-egy menstruáció. Az orvos is megnyugtat: „Az is normális, ha a menstruáció több ciklus után sem tér vissza teljesen a szülés előtti állapotra, és különösen ha nem lesz pontosan ugyanolyan. A szülés után a hormonális egyensúly változhat, ami befolyásolhatja a menstruációs ciklus hosszát, az erősségét, és a premenstruációs szindróma (PMS) tüneteit.

A test néha hosszabb időt igényel a teljes visszarendeződéshez, és egyes nők tartósan is tapasztalhatnak változásokat a ciklusukban.

Ezért a legjobb, ha mindig van egy betét vagy tampon a táskában, és akkor jöhetnek a meglepetések. Apropó, tampon! Ha már eltelt 4-6 hét a szülést követően, és a nőgyógyásznak sincs ellenvetése, akkor egészen nyugodtan lehet használni. Idővel a menstruáció legkésőbb a szoptatás elhagyásával visszatér a megszokott kerékvágásba. Ha azonban a tünetek nagyon zavaróak vagy jelentősen befolyásolják az életminőséget, érdemes orvossal konzultálni.

Tényleg megváltoztatja a menstruáció az anyatej ízét?

A nőgyógyász szerint az ovuláció, majd azt követően a menstruáció során a szervezetben olyan hormonális változások mennek végbe, amelyek befolyásolhatják az anyatej összetételét és ízét. „Az íz változása általában enyhe, de néhány csecsemő érzékenyebb lehet erre, és átmenetileg kevesebbet szopik, vagy nyugtalanná válik a szoptatás során. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy az anyatej ízének változása jelezheti a csecsemő számára, hogy az anya termékeny, ami egy természetes jelzés lehet a szoptatás gyakoriságának csökkentésére. Ez hozzájárulhat az elválasztási folyamat megkezdéséhez, mivel a csecsemő fokozatosan áttérhet más táplálékokra. Ez azonban inkább egy teória. A lényeg, hogy a csecsemő gyakori szoptatása fenntarthatja a tejtermelést és segíthet a csecsemőnek hozzászokni a tej ízének változásaihoz.”

Szerencsére a legtöbb anya nem is veszi észre a menstruációnak a tejtermelésre gyakorolt ​​hatását. Ha viszont bármi aggodalomra ad okot a baba viselkedésében, érdemes felkeresni egy IBCLC szoptatási tanácsadót.

Teherbe lehet esni az első szülés utáni menstruáció előtt?

Igen! Igen! És igen! És aki mást mond, az rosszul tudja! Még a menstruáció visszatérése előtt újra teherbe lehet esni, mert a havi ciklusban az ovuláció két héttel megelőzi a menstruációt, és nem érkezik előzetes figyelmeztetés arról, hogy az anya újra termékeny.

Dr. Pethő Boglárka szerint az egyéni hormonális változások és szoptatási szokások is befolyásolják a fogamzóképességet. Néhány nőnél a prolaktin szintje elég magas marad ahhoz, hogy hosszú ideig gátolja az ovulációt, míg másoknál gyorsabban visszatér a termékenység.

„Bizonyos szigorú feltételek betartása esetén 98 százalékos hatékonysággal működik a szoptatás is mint fogamzásgátló módszer: a baba nem idősebb 6 hónapnál, a szoptatások között – éjjel sem! – telik el 6 óránál több, a baba kizárólagosan szopik, igény szerinti szoptatás történik (a baba megnyugatásra sem kap cumit és etetőcumit sem használnak), nem tért még vissza a menstruáció.” Azért, hacsak valaki nem újabb babát tervez, legyen egy B-terve is a szoptatás mellett, amikor újra elkezd szexuális életet élni.

A visszatérő menstruáció mennyire viseli meg a szervezetet?

Sok anya tapasztalja magán, hogy egy-másfél évvel a szülést követően kimerültebb és fáradtabb, mint közvetlenül a szülést követő időszakban, akár úgyis, hogy a baba már átalussza az éjszakát. A szakember szerint ezt közvetlenül nem a visszatérő menstruáció okozza, de közvetve mégiscsak lehet köze hozzá.

„A menstruáció visszatérése hormonális változásokat hoz magával, amelyek időszakosan befolyásolhatják az energiaszintet és a hangulatot. Emellett azért a szülés utáni időszakban a szervezet regenerálódása és az anyai feladatok is hozzájárulhatnak a kimerültséghez, még ha a baba már át is alussza az éjszakát. A hormonális ingadozások, mint a menstruáció előtti vagy alatti fáradtság, továbbá a PMS-tünetek is gyakoriak lehetnek.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top