nlc.hu
Baba

Kitálalt a milliárdosok bébiszittere – brutális, amit a családoknál tapasztalt

A megpróbáltatásairól mesélt a bébiszitter.
gazdag gyerek, fotó: iStock

A szupergazdagok bébiszittere betekintést engedett a pazar életmódjába, amelynek során trópusi helyekre repül, luxusajándékokat kap, viszont ahogy bánnak vele a milliárdos „főnökei” és a családok elkényeztetett gyerekei, azt nehezen tudja elfogadni.

A 38 éves lancashire-i Kathryn Lord azért lett bébiszitter, hogy pénzt gyűjtsön az egyetemi tanulmányaira. Miután jelentkezett egy ügynökségeknél, megkapta első munkáját: egyből egy milliárdos családhoz került, ahol még a bébiszittert is magukkal vitték nyaralni. Innentől kezdve folyamatosan kapta a dajkamunkát szupergazdag körökben.

Immár 18 éve van a szakmában. Elmondása szerint milliárdos családokkal bejárta a világot, miközben gondoskodott a gyerekeikről, viszont brutálisan megtapasztalta, hogy a pazar juttatásoknak komoly ára van: szó nélkül el kell viselnie a kiváltságos szülők és az elkényeztetett gyerekeik szeszélyeit.

Ugyan jól jövedelmez, hogy gondoskodik a milliárdosok csemetéiről, nem titkolja, hogy rettentően jól megfizeti mindegyik család a szolgálatait, és mindemellett elképesztő luxuselőnyöket is élvez (mint például magánrepülőgépen repülhet, elképesztő bónuszokat kap a munkaadóitól), eközben viszont teljesen kihasználják. „Néhány család azt gondolja, hogy ha mindent kifizetnek neked, akkor birtokolnak téged” – panaszolta Kathryn, aki rendszerint hajnali 4 órakor már talpon van.

„Volt olyan hely, ahol az anya azért rúgatta ki a bébiszittert, mert féltékeny lett rá, hogy több időt tölt a gyerekkel” – árulta el Kathryn, akinek gyakran nem könnyű kezelni az elkényeztetett gyerekeket. „Azt hiszem, tanítani kellene arra az ilyen gyerekeket, hogy legyen modoruk, és ne legyen minden megengedve nekik” – fakadt ki a szupergazdagok bébiszittere, akinek egyszer a munkaadója egy, a gyereke nevével ellátott hitelkártyát adott, mondván bármit megvehet neki, amit csak szeretne a gyerkőc.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ez is érdekelhet Majka - Csurran, Cseppen Megnézem

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top