Nem feltétlenül a kiabálás vagy a büntetés hagyja a legmélyebb nyomot egy gyerekben. Nemzetközi pszichológiai kutatások szerint sokan ugyanarra az érzésre emlékeznek vissza legerősebben: arra, hogy gyerekként nem érezték magukat igazán meghallgatva vagy elfogadva az anyjuk mellett.
Az állandó kritika sokáig velünk marad
Sokan felnőttként is pontosan emlékeznek azokra a mondatokra, amelyeket gyerekként hallottak: hogy túl érzékenyek, túl lusták vagy nem elég jók. A szakemberek szerint az ismétlődő kritikák könnyen belső hanggá válnak, és hosszú távon is ronthatják az önértékelést.
Amikor az anya fizikailag jelen volt, érzelmileg mégsem
A pszichológia ezt érzelmi elhanyagolásnak nevezi. Ilyenkor a gyerek megkap mindent, amire „szüksége van”, de az érzései nem kapnak valódi figyelmet. Sok felnőtt később is azt érzi emiatt, hogy nem szabad terhet jelentenie másoknak.
Sok gyerek túl korán lett felnőtt
Gyakori jelenség, hogy a gyerek válik az anya lelki támaszává. Meghallgatja a problémáit, próbál békét teremteni otthon, vagy úgy érzi, neki kell erősnek lennie mindenki helyett. Ez felnőttként is megmaradhat: sokan képtelenek segítséget kérni, miközben mások gondjait mindig magukra veszik.
Gyerekkori rossz emlékek: ezeket hordozzuk jellemzően anyánktól (Forrás: Getty Images)
A kiszámíthatatlan szeretet hagyja az egyik legmélyebb nyomot
A szakemberek szerint különösen nehéz helyzet, amikor az anya egyik pillanatban kedves és szeretetteljes, a másikban viszont hideg vagy elutasító. Az ilyen közegben felnövő gyerekek sokszor egész életükben túlzottan figyelik mások hangulatát és reakcióit.
A legtöbben nem egyetlen traumát hordoznak
A kutatások szerint az emberek többsége nem egy konkrét rossz emléket visz magával az anyjától, hanem egy állandó érzést: hogy bizonyos helyzetekben nem érezte magát elég fontosnak, elég szerethetőnek vagy érzelmileg biztonságban.
