A kórházban, szülés után és a babagondozási könyvekben is annyit mondtak nekem, hogy a babám csak kitátja a száját, megszoptatom, és amikor jóllakik, akkor lecsatlakozik rólam. Kész, ennyi az egész. Könnyűnek tűnik, igaz? Három lépésben elintézve az egész, mindenki boldog és mosolyog a kamerába. Sajnos ez a három lépés nálunk nem működött, inkább negyvenhárom lett belőle.
- A baba sír.
- Leteszed a babát, hogy kihámozd magad a melltartódból.
- A baba még mindig sír.
- Felveszed a babát.
- Fél kézzel próbálod magad kihámozni a melltartódból.
- Frusztrálttá válsz.
- Leteszed megint a síró babát, hogy ki tudd nyitni a melltartódat.
- Nem tudod kinyitni. A baba még mindig sír.
- Elhatározod, hogy leveszed a pólódat és a melltartódat is teljesen, hogy megkönnyítsd az életed.
- Csengetnek, kiszaladsz ajtót nyitni.
- Elvörösödsz és zavartan bocsánatot kérsz, amiért félmeztelen vagy.
- A postás is elvörösödik és villámgyorsan odaadja a leveleket, majd elhúz.
- Megírod a férjednek, hogy el kell költöznötök.
- Vedd fel a babát, és ülj a kanapéra.
- Készen állsz a szoptatásra.
- A baba a melled oldalát próbálja szopizni. Mérges lesz, hogy nem jön belőle tej.
- Küzdesz, hogy valahogy a mellbimbódra helyezd a babát, miközben fogod őt és a melledet.
- Sikerül!
- Jajj, valami nagyon fáj!
- Kitör a frász… a baba biztos eltörte a mellbimbódat.
- Le akarod venni a melledről a babát, de nem tudod megszüntetni a vákuumot.
- Megnyitod a Google-t: “hogyan válasszuk le a csecsemőt a mellünkről”.
- Bedugod az ujjad hegyét a baba szájához, amivel megszünteted a vákuumot, gyorsan leveszed a melledről, hogy megvizsgáld, mi fáj rajta annyira.
- Horrorisztikus jelenetet élsz át: vérzik a mellbimbód.
- Újra megnyitod a Google-t: “szoptathatok, ha vérzik a mellbimbóm?”
- Azt olvasod, hogy biztonságos és ártalmatlan, de azért inkább a másik melledre teszed a babát.
- Megpróbálod a másik melledből szoptatni a babát.
- A baba annyira sír, hogy nem hajlandó rácsukni a száját a melledre.
- Újra írsz a férjednek: “annyira sír, hogy nem hajlandó enni!!!44!”
- Bemész a gyerekszobába, és leülsz vele a hintaszékbe.
- Meglátod a mellbimbókrémet és elhatározod, hogy rákened a sérült melledre.
- Lekapcsolod a nagyvillanyt, felkapcsolod a hangulatvilágítást, magadhoz veszed a szoptatós párnát.
- Megpuszilod a baba fejét, hintázol a hintaszékkel, és gyengéden a karodban tartod őt.
- A baba megnyugszik, de te tudod, hogy hamarosan újra belekezd a sírásba.
- Figyelsz, hogy a nyelve lent maradjon, miközben nagyra nyitja a száját.
- Odaérinted a melled a baba arcához, remélve, hogy egyből sikerül rákapnia a mellbimbódra.
- És igen! És nem is fáj!
- Megengedsz magadnak egy megkönnyebbült sóhajt, de nem túl nagyot, nem akarsz megmozdulni.
- A baba szopizik.
- A szoba másik sarkában szemezel a vizes üvegeddel, azt kívánva, hogy bárcsak jedi erővel magadhoz tudnád vonzani.
- A babád megmozdul, felnyúl és megérinti az arcodat.
- Ránézel azokra a kis ujjacskákra. Csak nézed a kis orrát, és hallgatod az édes kis szuszogását.
- Mosolyogsz, ő alszik. Ráébredsz, hogy minden úgy jó, ahogy van.
Az első hetek egy újszülöttel lehetnek ennyire rázósak, és felvetődhet benned a kérdés, hogy minek ez az egész hajcihő a szoptatással. Mégis megéri, mert az első hat hét viharai után már beáll egy napi ritmus, és a szoptatás is csodálatos élménnyé válik. Olyan minőségi, meghitt idő lesz belőle, ami csak a tiéd és a kisbabádé.
