Anya leszek! – Első főpróba, felfordul az életünk

Myreille

Kiságyat venni tök egyszerű. Csupáncsak végig kell nézni két tucat katalógust, és racionálisan mérlegelni a kínálatot ár-érték alapon. Nekem ezzel azonnal sikerült a kiságyak számát kettőre redukálnom. Mivel őrült mázlim volt, mindkettőbe 60×120-as matrac kellett, ezért azonnal körülnéztem a kókuszmatracpiacon, és szintén ár-érték alapján szelektáltam, és egyet ki is választottam, de persze nem rendeltem meg, mert előtört a pesszimista énem, és féltem, hogy ha megrendelem, tuti egyik kiságy sem lesz kapható a kölyök születéséig. Na igen, ezért volt fontos először megvenni a kiságyat. Hogy melyik legyen a kettő közül, a férjemre bíztam, mert egyrészt nála volt a kasszakulcs, másrészt én szín alapján tudtam volna választani, de fontosabbnak tartottam a műszaki adatokat, ahhoz meg ő ért. Nem akartam abba a hibába esni, hogy ügyes gyerekünk idő előtt szétkapja az ágyát. Kétperces (!) mérlegelés után a férjem rábökött az egyik ágyra, és közölte, ezt visszük. Én meg ámuló-bámuló tekintettel néztem rá, pont úgy, mint a vártoronyban rostokoló hercegkisasszony a megmentőjére. Imádom a férfiak határozottságát, én legalább húsz percig tököltem volna, majd későbbre halasztottam volna a döntést, hiszen kiságyat nem két napra veszünk.

Persze uracskám feladatai nem értek véget azzal, hogy a lakásba szállította a kiságyat. Még aznap este, jó fáradtan – tíz héttel a terminus vége előtt – össze is kellett szerelni, de olyan rendes ember, hogy különösebb zokszó nélkül teljesítette kívánságomat. Igaz, megkért, hogy lehetőleg ne segítsek. Csak a szerelési útmutatót olvasgathattam magamban, csendesen. Megértő férj, tudta, hogy muszáj volt látnom a kiságyat, és nem tudtam várni. Egyrészt, hogy lássam, minden eleme megvan, irtó nagy pesszimista paragép tudok lenni, másrészt, hogy le tudjam mérni, tényleg belefér a 60×120-as matrac, amelyet az összeszerelés után azonnal megrendeltem, nagyszerű képességem a dolgok megbonyolítása után a dolgok egyszerűsítése, harmadrészt pedig azért, hogy kisakkozzuk, falatnyi hálónkba hogyan fér el a franciaágy, a kiságy, a rengeteg növényem és a ruhaszárító. A feladatot megoldottuk, szintén két perc alatt, de táncoláshoz nem maradt már hely.

Az este további részét csendben töltöttem, a férjem pedig egyik kedvenc időtöltésének hódolt: számítógépes játékot játszott. Hogyan is mertem volna szólni? A rövidke vasárnapot vásárlással, kiságyszereléssel és szobaátrendezéssel töltötte kedvenc férjuram. Teljesen átéreztem, hogy régen, amikor a férfiaknak csak vadászniuk kellett, és husánggal választottak maguknak asszonyt, könnyebb életük volt.

A kiságyat hitetlenkedve néztem. Úgy emlékeztem, hogy az öcsémé nagyobb volt, de rá kellett jönnöm, dehogy, csak én nőttem sokat, és öregedtem majdnem harminc évet. Közben egy őrült nő enyhe hisztériával mantrázta a fejemben, hogy: „Úristen, gyerekem lesz! Úristen, vettünk egy kiságyat annak a gyereknek, aki a pocakomban növekszik, ez már nem tréfa.”

Eljött az első éjszaka az átrendezett hálószobában, az én ágyfelemnél az üres kisággyal. A szervezetem pedig bemutatta, hogy mire számíthatok a szülés után, ugyanis háromóránként jártam vécére, és még szerencsés voltam, hogy mindezt megtehettem félkómásan. Reggel elhasznált mosórongyként ébredtem, de az elkeseredés legkisebb jelét sem fedeztem fel magamon. Annyi nő kibírta, miért én ne tudnám megcsinálni, biztattam magam.

Miután pihentünk egy hétvégét, a következőt a babakocsi kiválasztásának szenteltük. Ment minden, mint a karikacsapás, igaz, én előtte napokat töltöttem babakocsi-paraméterek tanulmányozásával, masszív, de könnyű legyen, beférjen a liftbe, és ilyenek. Végül nem volt az a szakkifejezés, amellyel zavarba lehetett volna hozni, viszont az eladónak elég volt annyit mondania, hogy „kedves anyuka, tologassa egy kicsit”. Na, akkor elég hülyén éreztem magam, és eszembe jutott az a medvém – babát csak dísznek tartottunk otthon –, amelyet megműtöttem, mert más játékot már nem tudtam kitalálni. A terhességem minden napján bizonyítottam, hogy a madonnás anyaság nem az én műfajom, azonban a legidegenebb anyafeladat számomra a mai napig a babakocsi tologatása. Szükséges, kell, de nem jövök tőle lázba. Ezért inkább a babakocsi összecsukásával szerencsétlenkedtem. Sikerült is mindenki figyelmét elterelni. A többivel pedig majd megbirkózom egyedül.

A férjem már kérés nélkül adta meg magát a sorsnak. Természetesen a babakocsit is azonnal össze kellett szerelni.

Minden hétvégén azt reméltem, most már megvan minden szükséges dolog, többet nem megyünk bababolt közelébe sem, de hetekig vásároltunk. Babakád, mellszívó, sterilizáló, pelenkázómatrac, komód a gyereknek, komód tetejére pelenkázó, polc a falra, és persze mindent beszerzést komoly kutatás előzött meg. Melyiket válasszuk? Melyik a legpraktikusabb? A nagy válogatásban igyekeztem nem hisztizni, sőt akkor is hősként viselkedtem, amikor a mellszívó használati utasítását olvastam, meglehetősen kétségbeesetten, és olyan bonyolultnak éreztem, mintha egy űrhajót kellene összeszerelnem, majd elkormányoznom a következő galaxisig. Máig hihetetlen, hogy én ezeket a cuccokat rutinból fogom használni. Közben a lakás teljesen átalakult, és már egy ideje startra készen várja, hogy megérkezzen a kölyök, csak én húzom még az időt, oh, még halacskákat festek a gyerekszobába, de szerencsére a gyereknek sem sürgős a születés. Szerintem kedveli a halacskákat.

Baba.lap.hu »
Anya.lap.hu »
Család.lap.hu »