Azt hiszem, nincsen ideális életkor arra, hogy anyává váljunk. Hiába próbálunk teóriákat felállítani ezzel kapcsolatban. Találgatjuk, hogy melyik életszakaszunk a legmegfelelőbb erre, és hogy biológiailag mikor vagyunk a csúcson.
Az egyik elképzelés szerint túl fiatalon nem szerencsés gyermeket vállalni, hiszen olyankor az ember még nem tombolta ki magát, sok szempontból éretlen. És tudjuk: sok kicsit adnak örökbe olyan szülők, akik korán estek teherbe. Persze azok a nők is kaphatnak néhány elmarasztaló megjegyzést, akik negyven felé járva tervezik első gyermeküket. Sokan úgy vélik, a szervezet olyankor már kevésbé alkalmas egy magzat befogadására, és egyébként sem szerencsés, ha idős anyja van a picinek.
Hál’ istennek az élet megcáfolja berögzült elképzeléseinket, ettől olyan érdekes, színes és kiismerhetetlen a világ. Ismerjétek meg Lucát és Mátét!
Lucával és kisfiával, Mátéval Pilisszentlászlón találkoztam, itt laknak. A lány éppen oviból viszi haza a kisfiát.
„Már kiskoromban azt mondogattam, hogy nekem három gyerekem lesz, és mind a hármat harmincéves korom előtt fogom világra hozni. Tizennégy-tizenöt évesen volt egy rövidebb és viszonylag »enyhe lefolyású« bulizós időszakom, akkoriban elszívtam egy-egy szál cigit, sőt, még az alkoholt is megkóstoltam. Tizenhét évesen, amikor megismertem a mostani páromat, már a küszöbén ácsorogtam a felnőttkornak. Gyereket akartam, anyává szerettem volna válni. Erős érzés volt ez.”
A kicsi, meredek úton hazafelé Máté sorra elmutogatja nekem, hogy a szomszédos házakban kik is laknak.
„Tizennyolc éves koromban teherbe estem. Amikor megtudtam, hogy gyermeket várok, megijedtem, de nem az életkorom miatt. Attól féltem, hogy a közvetlen környezetem, a családom és a barátaim nem támogatnak majd. De ellenkezőleg történt, mindenki nagyon örült a hírnek.
Azután sajnos elvetéltem, de az kiderült számomra, hogy már nem félek semmitől. Tudtam, hogy ha ez még egyszer bekövetkezik, én és a családom készen áll majd fogadni a picit.”
Felfelé Luca gyors tempót diktál, Mátéval fel kellett kötni a gatyánkat, ha nyomába akartunk eredni.
„Egy évvel később ismét teherbe estem, ezúttal egy olyan babával, aki nagyon is élni akart. Boldog kismama voltam, a terhesség minden pillanatát élveztem. Máté is jól érezte magát odabent, egy héttel a tervezett időpont után bukkant ki, tizenkét órás vajúdás után. A szülésben az volt a legszebb, hogy a fiamat először az apja karjaiba tették, őt pillantotta meg először. Én végtelenül fáradt voltam, mozdulatlanul, könnyes szemekkel csodáltam a két fiút.”
Mikor hazaérünk, Máté hamar beszalad a házba, leveti az óvodai szettet, és legózásba kezd. Ez ugyanis a kedvenc elfoglaltsága.
„Egy hetet töltöttünk a kórházban, mielőtt hazajöhettünk. Emlékszem, hogy nálam jóval idősebb kismamákkal feküdtem együtt, és azt éreztem, hogy rosszallóan néznek rám. Holott volt közöttük olyan, aki folyton lepasszolta a babáját a nővérkének, volt olyan is, aki szoláriumba vágyott ahelyett, hogy mondjuk szoptasson. Velük ellentétben én mindig a picivel akartam lenni, kértem, hogy hozzák már.”
Luca ma már túl van egy félnapos munkaidőn, furcsa módon mégis kipihentnek tűnik.
„Miután hazahozhattuk végre Mátét, a dolgok hirtelen és gyökeresen változtak meg bennem. Napról napra, ahogyan éreztem, hogy már felelős vagyok egy életért, váltam én is felelősségteljes felnőtté. A világ kinyílt számomra. Ami addig hidegen hagyott, most hirtelen érdekelni kezdett. Akkor tanultam meg, hogy melyik Buda, és melyik Pest. Sosem voltam túl szorgalmas a suliban, le sem érettségiztem, amikor kellett volna. Amikor Mátét hazahoztuk, egy buzgómócsinggá váltam. Imádtam tanulni, és csillapíthatatlan volt a tudásszomjam. Letettem az érettségit is. Azóta pedig remélem, hogy Máté is megtalálja majd a szépséget a tanulásban. Én, hála neki, megtaláltam.”
A fiatal anyuka mos, főz, takarít, ezek sem maradhatnak el egy „felnőttes” háztartásból.
„Hogy mi volt furcsa abban, hogy anya lettem? Talán az, hogy a cicim hirtelen egy nélkülözhetetlen, addig nem ismert funkciót kezdett betölteni. Eleinte erre nehéz volt ráhangolódnom… Végül két és fél évig szoptattam a fiamat, aki – lekopogom – szinte sohasem beteg. Sokan megszóltak a hosszúra nyúlt szoptatás miatt, de engem nem érdekeltek a vélemények. Mindennél erősebbek voltak az anyai ösztöneim.”
Közel egyórás beszélgetés után Máté már reklamálja anyukáját, nem maradhat el a délutáni közös legózás.
„Mátéval és a férjemmel gyönyörűen telnek a hónapok, az évek. Én mára dolgozó nő lettem, boldognak látom a fiamat, és szerencsére a házasságom is szuper. Lassan jöhet a második gyerek, és harmincéves koromig majd a harmadik. Ahogyan azt előre éreztem.“