Függő fiatalok: “nincs kezelhetetlen gyerek, csak rossz módszer”

Az intézet vezetőjével, Arany Zoltánnal beszélgettünk a fiatalkorúak rehabilitációjának hazai helyzetéről, illetve arról, milyen változásokra lenne szükség, hogy a szülők és a fiatalok is tudatosabban tekintsenek a függőségre és az onnan a hétköznapi életbe visszavezető útra. 

“Az elején fontos tisztázni, hogy amikor az emberek azt hallják: függőség, általában mindig a drogra gondolnak, noha a rohamivás, a játékszenvedély vagy a szülők gyógyszereivel való visszaélés pontosan ugyanilyen probléma – mondja Arany Zoltán addiktológiai konzultáns és családterapeuta, a szegedi Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum vezetője. – Persze ma már megkerülhetetlen a dizájnerdrogok kérdése, ezek a szerek ugyanis robbanásszerűen rajzolták át Magyarország drogtérképét.”

A szakértő szerint a napjainkban egyre szélesebb körben használt és könnyen megvásárolható szerek sokkal gyorsabban viszik végig a használót a drogozás különböző stádiumain, mint az addiktológiai és toxikológiai szakemberek által lassan már-már nosztaligával emlegetett “hagyományos” szerek.

“Egy ópiátfüggőnél néhány év alatt tud kiépülni a motiváció, hogy változtatni akar – magyarázza a szakember. – A dizájner szerek esetében viszont sokkal sűrűbb használatról beszélhetünk, ráadásul, ezeknek az új vegyületeknek a kiszámíthatatlansága miatt sokkal nagyobb a diszkomfortérzet, többet szenvednek a használók, ezért hamarabb bekerülnek az ellátásba, de az alacsony motivációjuk miatt gyorsan ki is lépnek a kezelésből.”

Arany Zoltán, a szegedi drogcentrum vezetője

Már nem egy szubkultúra része a drog

Ma már nem lehet különbséget tenni a droghasználók között, társadalmi hovatartozási szempontból – mondja a szakember.

“Ma már nem egy szubkultúra sajátja a dizájner szerek használata. Piaci magatartást lehet megfigyelni:, ez látszik azokon a weboldalakon is, ahonnan ezeket a szereket olcsón meg lehet rendelni. Úgy néznek ki, mint bármelyik legális webshop, ráadásul a szerek elnevezését is nagyon jól kitalálták. Amikor azt halljuk, hogy “herbál”, meg azt, hogy “biofű”, ezek azt sugallják, hogy kevésbé veszélyes szerekről van szó, holott ezek egytől egyig szintetikus anyagok, ráadásul sokkal durvábbak és kiszámíthatatlanabbak, mint a valóban természetes alapú szerek. Ugyanakkor, olyan elterjedt a használat, hogy ma már nem az a helyzet, hogy egy gimnáziumi osztályban van egy-két gyerek, aki használ ilyen szereket, amikor pedig egy osztály 50-60 százaléka herbálozik, ott már nem lehet szubkultúráról beszélni.”

A kortárshatás mellett a szülői minta is hozzájárulhat a kipróbáláshoz

Arany Zoltán szerint a fiatalok szerfogyasztásában kulcsszerepe van, hogy mit látnak otthon.

Amíg a szülők a munkából hazaérve “jaj de ideges vagyok!”- felkiáltással bedobnak egy-egy nyugtatót, az alváshoz altatót használnak, vagy csak minden este megisznak két sört, a gyerek azt fogja látni, hogy a különböző “segédanyagok” használata elfogadott, bevett dolog, így kevesebb fenntartással fog nézni az elvileg legálisan beszerezhető dizájnerdrogokra is, hiszen azok is csak a hangulat, illetve kedélyállapot javítására szolgáló anyagok. 

Persze – teszi hozzá Arany Zoltán – ha valaki rendszeresen úgy szórakozik, hogy már a buli előtt félig, vagy teljesen kiüti magát, akkor fontos felismerni, hogy nem a hangulatát akarja javítani, hanem egyszerűen “ki akar lépni” a világból, valami elől tehát menekül. De ez ennél jóval összetettebb probléma, egy ilyen hosszúságú cikkben nem kifejteni.

“A felnőttek felelőssége ott van, hogy mennyire tudunk kedvet csinálni a megfelelő családi képhez, a megfelelő életmódhoz – folytatja a gondolatot. – A szülői tekintély, a szülői példamutatás akkor fog működni, ha hiteles marad. Persze sok család van, ahol a szülők három műszakban dolgoznak, vagy csak este érnek haza, de vannak alternatívák, amelyek segítik a megfelelő minták kialakulását.”

A rehab nem “mentálhigiénés autómosó”

Beszélnünk kell róla – szemléletváltás kell!

Arany Zoltán szerint alapvető problémák vannak a szülők hozzáállásával is. A szerek, pontosabban a különböző szenvedélybetegségek megkülönböztetése önmagában gondot jelent. Ez annyit tesz, hogy a drogambulanciákra, rehabilitációs programokra – amelyekből jelenleg még fájóan kevés a kifejezetten fiatalkorúakat megcélzó kezelési lehetőség hazánkban – beviszik a szülők a kábítószereket kipróbáló fiatalokat, ám ugyanezt nem teszik meg, ha a gyerek akár rendszeresen is az eszméletlenségig issza magát a haverjaival hétvégenként, vagy napi 16 órát játszik videojátékokkal.

“A média és a politika felelőssége is, hogy mennyire csinálunk mumust a kábítószer kérdéséből, hogy mennyire ábrázoljuk misztikus veszélyként azt, amire egyébként azt kellene mondani, hogy ez egy probléma, amit meg kell oldani – fejtette ki a családterapeutaként is dolgozó szakember. – Ez ugyanannyira a család vagy a közösség problémája, mint az egyéné vagy a gyereké. Ehhez viszont arra is szükség van, hogy a környezet is tisztában legyen vele, hogy mivel van dolguk. Nemegyszer fordult elő, hogy a gyereket behozták a rehabra, mert rajtakapták, hogy kipróbált egy herbálos cigit. Ilyenkor meg kell próbálni elmagyarázni a szülőnek, hogy a gyereknek nem erre a kezelésre van szüksége (de persze ez nem azt jelenti, hogy először függővé kéne válnia). A rehabra problémás szerhasználó, függő fiatalok kerülnek, akiknél meg kell jelennie a gondolatnak, hogy változtatni akarjanak. A fenti esetben pedig a szülők részéről is munkára van szükség. Mi szinte minden esetben az ő aktív bevonásukkal dolgozunk, erre nézve külön szerződést is aláíratunk velük. Olyan is volt már, hogy úgy dolgoztunk együtt a családdal, hogy a gyerekkel nagyon sokáig nem is találkoztunk, csupán útmutatást nyújtottunk a szülőknek, hogyan kommunikáljanak, hogyan érjék el, hogy megkezdődjön valamiféle változás. A terápiánk egyik nem hivatalos mottója úgy hangzik: nem elég nemet mondani, olyan életmódot kell kialakítani, amibe nem fér bele az efféle szerek használata.”

A hazai helyzet

“Megjelent az egyik portálon egy cikk egy kis faluról, ahol tényleg borzasztó a helyzet, és léteznek is olyan régiók, ahol valóban nagy bajok vannak. De ez nincs mindenhol így. A probléma az, hogy hiányosak az információink, gyakorlati tapasztalataink vannak, de országos kutatások, felmérések nem nagyon.”

Súlyos hiányok a gyermekaddiktológia területén

“Az egész ellátást is átszabta a herbál és az egyéb dizájnerdrogok megjelenése – magyarázza a központ vezetője. – Azért jöhetett létre ez a hely is, ahol most ülünk, mert nagy számban elkezdtek bejönni a fiatalok a felnőtteket kezelő drogambulanciákra, rehabilitációs intézetekbe – a jogszabályi háttér 16 éves kortól lehetővé teszi ezt –, ahol a szakemberek a felnőttek ellátására vannak kiképezve. Sajnos, Magyarországon a hivatalos gyermekaddiktológiai ellátás szinte a nullával volt egyenlő. Szerencsére nagyon sok helyen a felnőttellátással foglalkozó szakemberek vállalták a serdülők kezelését, illetve például a debreceni gyermekpszichiátriai ambulancián foglalkoztak a témával.”

A szatymazi a pozitív példa, több hasonló intézményre van szükség

Nem önmagában kell a jelenséget kezelni

A fiatalok szempontjából rendkívül fontos, hogy mindenki – szülők, tanárok, rokonok, barátok, illetve a társadalom – tisztában legyen prevenció, felvilágosítás és a rehabilitácó közti különbségekkel. A szatymazihoz hasonló segítő, rehabilitációs programokra sokan úgy tekintenek, mintha egyfajta “mentálhigiénés autómosó” lenne a gyerekeknek.

Sokszor előfordul, hogy a szülők a rehabtól várják, hogy véglegesen orvosolja a gyerek problémáit. Pedig önmagában a jelenség kezelése csak tüneti megoldás, a gondokat a gyerek környezetében is fel kell tárni és választ kell keresni rájuk.

“Integrált és irányított rendszerre van szükség – mondta Arany Zoltán. – Ez pedig úgy működik, mint egy összehangolt szimfonikus zenekar. A különböző színtereknek össze kell kapcsolódniuk, integrált gyermekaddiktológiai ellátásokra van szükség. Ehhez kapcsolódik az úgynevezett GYIMERKOK (Gyermek és Ifjúsági Mentálhigiénés Regionális Koordinációs Központok) terve, amelyet a SZTE Gyermekklinika Gyermek és Serdülő Pszichiátriai osztályának vezetője Dr. Vetró Ágnes dolgozott ki. Ez egy 4+1 régióból (négy vidéki, egy fővárosi) álló rendszer, amely tartalmazza az addiktológiai ellátást is. Úgy tűnik ráadásul, nyitott kapukat döngetünk, mert az egészségügyi tárca is támogatja az elképzelést. Viszont, a rehabilitáció csak egy rétegnek szól. Nagyon fontos kérdés, hogy mi van azokkal, akik ugyan szerhasználók, vagy szenvedélybetegek, de még nem jutottak el arra a pontra, hogy segítséget kérjenek. Ott vannak azok is, akik már kijöttek a rehabról, és akkor még nem beszéltünk a megelőzésről sem. A GYIMERKOK lényege egy olyan rendszer kialakítása, amely összekapcsolja az összes érintett résztvevőt – a fiatalokkal foglalkozó szakembereket és intézményeket. A cél, hogy mindenhol azok az “alkatrészek” jöjjenek létre, amelyek azt adott régióban nincsenek meg. De hogy pozitívumot is mondjak: az ősz folyamán, második lépésként Ráckeresztúron is megnyílik majd egy 30 fiatal befogadására alkalmas intézmény.”

A szatymazi Rehabilitációs Centrumban egyébként jelenleg 10 fiúnak van férőhely, ezt további 5 ággyal szeretnék rövidesen bővíteni. Ez az 5 ágy már lányok befogadását is lehetővé tenné, egyelőre azonban az épület nem alkalmas a koedukált kezelésre. Bár ez a helyzet diszkriminációt sugallhat, a szakember több mint két évtizedes tapasztalat birtokában úgy látja, hogy régebben sokkal több fiú vált szerhasználóvá – noha mára a lányok kiegyenlítették a helyzetet –, s a fiúk hamarabb is jönnek segítséget kérni, a rehabok esetében is ez a trend érvényesül.

Az Ifjúsági Drogcentrum egyik szobája

Az elérés a kulcs

A fiatalokat megszólítani nem könnyű feladat, de megoldható. Arany Zoltán szerint nagyon fontos, hogy hol és hogyan kommunikálnak a fiatalokkal. A bölcsődétől az egyetemig be lehet indítani ezt a folyamatot, csak a megfelelő módon kell tálalni, hogy az adott korosztályok képviselői számára ez befogadható legyen.

Az egészségfejlesztés, a megelőzés egy folyamat, amelynek különböző lépcsői vannak, össze kell kapcsolódniuk. Ezek közül a lépcsőfokok közül az egyik, a fiatalok elérése azokon a helyeken, ahol jelen vannak, illetve ahol esetleg maga a szerfogyasztás is történik. A szegedi drogcentrum munkatársai éppen ezért “partiszervízt” is üzemeltetnek, amelynek keretében a fiatalok által frekventált szórakozóhelyeken végeznek szemléletformáló munkát. De Arany Zoltán megemlítette a pécsi Indít Közalapítványt is, akik évek óta szintén nagyon sokat tesznek az ügy érdekében.

Biztonságos szórakozóhelyeket akarnak

“Egyrészt képezzük a szórakozóhelyek dolgozóit, hogy képesek legyenek felismerni a szerhasználat jeleit, tudjanak konfliktust kezelni, miközben a helyi jogalkotóknál is próbálunk eredményeket elérni, kiharcolni, hogy létrejöhessen egy, a biztonságos szórakozóhelyeknek kiadható minősítés – magyarázta Arany Zoltán. – Ez nemcsak a drogokra vonatkozik, valójában egy “biztonságos szórakozás – biztonságos hazajutás” mottóval lehetne összefoglalni ennek a lényegét. Tehát ebbe minden beletartozik, egészen az éjszakai buszjáratok útvonalának megtervezéséig. De ennél is fontosabb, hogy a fiatalokat ott próbáljuk elérni, ahol vannak, és megpróbáljuk velük felvenni a kapcsolatot. Viszünk magunkkal ártalomcsökkentő dolgokat, például ásványvizet, szőlőcukrot vagy éppen óvszert, illetve különböző játékokkal próbáljuk bevonni őket, és szóróanyagot is adunk nekik. Így van rá esély, hogy a szülőhöz is eljut az információ, még ha csak úgy is, hogy a gyerek nadrágzsebében megtalálja az összegyűrt szórólapot. Ez is fontos, mert a szülők is akkor fogják jobban érteni a témát, ha megfelelő impulzusokat kapnak. De az is lényeges, hogy ha valaki aktív szerhasználó, és még nem jutott el odáig, hogy segítséget kérjen, akkor mi csak beszélgetünk vele egyet, mindenféle nyomás nélkül. Ezen a módon előbb-utóbb be tudunk épülni egy-egy közösségbe.”

A szegedi drogcentrum ezt a fajta munkát mindenféle támogatás nélkül, konkrétan nulla forintból kezdte el, a kezdeményezést pedig a helyi vállalkozók közül sokan pozitívan fogadták – a gyógyszertár óvszert ajánlott fel, mások egyenpólókat, így alakult ki szépen lassan a ma is működő rendszer. Ma már egyetemistákat, kortárs segítőket is képeznek, akik profi segítőkkel közösen végzik a munkát Szegeden és különböző fesztiválokon.

Az intézmény stábja

Nem a spanyolviaszt akarják feltalálni

Arany Zoltán szerint a fiatalok kezelésével kapcsolatban a legfontosabb a struktúra és a logikus alkalmazkodás a meglévő helyzethez.

“A zenekar is akkor játszik jól, ha mindenki tudja a dolgát, és jól össze van hangolva. Ma már megy valamilyen szinten a kommunikáció, ha kapunk egy telefont, hogy valamelyik iskolában van egy problémás gyerek, kimegy egy kolléga, és közös stratégiát dolgoznak ki a szülővel és az iskolával. Fontos a gyors reagálás, de a pedagógusoknak, szülőknek is azt szoktam mondani, hogy amikor egy gyerektől azt várjuk, hogy változtasson az életén, gondoljuk végig a saját változtatásainkat is, mert nagyon nem mindegy, hogy milyen példát mutatunk nekik.”

Rendet kell tenni a fejekben

A feljebb már említett “szimfonikus zenekar” példáját egészen a társadalomig is ki lehetne terjeszteni. Az alapproblémát csak tünetnek szabad tekinteni, amely mögött különböző deficitek, problémák állnak, amelyekre választ kell találni.

“A fiataloknál korosztályi sajátosság a rizikókeresés, a lázadó viselkedés, illetve a már említett rendszerek kialakulásának megléte, vagy hiánya – mondta Arany Zoltán. – A felnőtteknél terápiás munkavégzéssel segítjük a visszailleszkedést, de a gyerekeknél ez korábbról indul – hiszen a rehabilitáció, mint neve is mutatja, arról szól, hogyan illeszkedjen valaki vissza a hétköznapi életbe. Itt egy gyerek számára onnan indul a rendszer kialakítása, hogy például saját maguknak kell kitakarítani a szobájukat. Innen a következő lépés a rendszeres tanulás. De mindezek mögött az van, hogy a gyerekek látják, felismerik, hogy itt odafigyelnek rájuk és érdeklődnek irántuk. Mondok egy példát: most ugye nyár dereka van, ezeknek a gyerekeknek pedig most is tanítás van – és imádják csinálni. Pedig mi nem is iskolát működtetünk, ez csupán egy terápiás eszköz, amivel kedvet csinálunk a sulihoz és így próbáljuk visszaintegrálni őket.

Dolgoztam egy sráccal, akit nem lehetett egy óránál hosszabb időre berakni az iskolába, mert képtelen volt figyelni. Egyszer belebotlottam a folyosón a rehabon, óra közben és közölte: “csak vízért jöttem ki, de most a Földről tanulunk, szóval már megyek is vissza”. Nagyon fontos, hogy érezzék, nincsenek beskatulyázva, nincs rajtuk nyomás, ezért felszabadultak lehetnek. Erre nézve az egyik kedvenc gondolatom az, hogy nincs kezelhetetlen gyerek, csak rossz módszer. A kérdés innentől pedig az, hogy tudunk-e a megváltozott gyerekekhez alkalmazkodni.

Csak semmi pánik!

A szülői gondolkodás formálása is sokat jelent a felismerés és a megfelelő kezelés kiválasztása felé vezető úton. A szülők azonban sokszor azt hiszik, hogy a Rehabilitációs Centrum munkatársai “kikezelik” a gyereket, és megszűnik a probléma. Arany Zoltán azonban arra figyelmeztet, hogy sokszor nagy meglepetés éri a szülőket, amikor a gyereket sokkal tudatosabb, nyíltabb gondolkodásmóddal “kapják vissza”, és a problémás kamasz helyett egy olyan fiatalember tér vissza a családhoz, aki gondolkodik, önálló véleménye van, és képes nemet is mondani – akár a szülőknek is.

“A függőség ellentéte a függetlenség, a szenvedély ellentéte a boldogság – magyarázza a szakember. – Ha azt érzi a gyerek, hogy a helyén van, nem lesz szüksége rá, hogy kilépjen a helyzetből különböző szerek vagy pótcselekvések segítségével. Ha viszont ez nincs meg, akkor egy ilyen probléma esetén a környezet is sérül, vagy már eleve sérült, tehát a környezetet is segíteni kell, hogy az éppen talpra álló fiatal meg is tudjon maradni az úton, ahova a szakemberek segítségével odatalált.

Ha a szülő rajtakapja a gyereket, hogy valamit kipróbál, vagy használ, akkor azt érzi, hogy megbukott szülőként. A bűntudat pedig nem segít, mert ebben a helyzetben sokan bepánikolnak, ilyenkor pedig rossz döntéseket fognak hozni. Mondok egy példát: nem egyszer találkoztam már olyannal, hogy bejöttek a szülők, akik még csak gyanították, hogy lehet, hogy a gyerek drogozik. Mi volt a megoldásuk? Csináljunk azonnal vizelettesztet! Erre feltettem a kérdést, hogy: ha tudják, hogy a gyerek drogozik, akkor minek csináljuk? Illetve, ha megcsináljuk és kiderül, hogy pozitív, mi lesz a következő lépésük? Ezen a ponton sok szülő elcsodálkozik.”

Nincs tipikus eset, nincs egyetlen jó megoldás

“Persze az a tény, hogy eljöttek, és beszélhettünk a dologról, már egy pozitívum, de azért nagy a káosz a fejekben. Mondok egy másik példát: teljesen másképp kell kezelni, ha arról van szó, hogy a gyerek kipróbált egy füves cigit, mint azt, hogyha aktív szerhasználó vagy függő. Mindkettőről beszélni kell, ez fontos, de teljesen máshogy kell megközelíteni. Tehát nekünk az is a feladatunk, hogy megtanítsuk a szülőket arra, hogy visszaszerezzék a kompetenciájukat szülőként. Ez még akkor is előfordul, ha egyébként a gyerek gondoskodó, szerető családi közegben nő fel, de lehet, hogy valami elakadt a kommunikációjukban.

El kell tehát felejteni a sztereotípiákat, nincs olyan, hogy drogos, nincs rossz vagy jó család, hanem csak emberi történetek vannak, amelyek mögött nagyon sok szenvedés rejlik. De mindegyik teljesen más, ezt kell megértenünk és akkor megláthatjuk a drogos mögött az embert, a tragédiát, vagy a serdülőknél az unalmat, a céltalanságot, vagy az eszköztelenséget valaminek a feldolgozására.

A szakember a szülőknek azt tanácsolja, hogy találjanak olyan elfoglaltságot, amit a gyerekkel együtt lehet végezni. Legyen szó egy közös biciklizésről vagy egyéb tevékenységről. Van, aki főz a gyerekével, van aki füvet nyír, a lényeg, hogy ilyenkor csak ketten legyenek, a gyerek és valamelyik szülő. Ilyenkor ugyanis teljesen máshogy lehet a fiatalokkal kommunikálni, jobban megnyílnak, és akár olyan dolgokat is elmondanak, amiket máskor nem.

“Az ellátás és a megelőzés szakmailag és emberileg is akkor fog jól működni, ha egy jól felépített rendszerünk van, amelyben reális, elérhető célokat tűzünk ki magunk elé” – mondta Arany Zoltán.

További cikkek a függőségről az NLCafén:

• Hogyan segíthetsz, ha függő a párod?
• Napi 200 fotót készített magáról a selfie-függő fiú
• Ha ezeket a tüneteket tapasztalod magadon, akkor Facebook-függő vagy