A komlói Leo Amici Alapítvány gondozásából Budapestre került szenvedélybetegek egyfajta utógondozónak alapították a Megálló Csoportot még 1993-ban. A szervezetet 2005 óta jegyzik alapítványként, ma már nem csak exdrogosok dolgoznak náluk. Központjuk a VIII. kerületi József utcában, nem messze a budapesti drogvilág egyik gócpontjától található. A ház udvarára lépve az átlag fővárosi azt hinné, hogy egy romkocsmában van.
“Ma már nem ez a lényeg, de tény, hogy volt egy olyan időszakunk, amikor a józan romkocsma vonalat erősítettük – mondja Kathy Zsolt, a Megálló elnöke. – Nappali rehabilitációs intézetként kapunk önkormányzati támogatást, a romkocsma csak imidzs maradt.” Az önkormányzati támogatás abból áll, hogy a Megálló olcsón bérelheti az épületet, az ellátottak után pedig állami normatívát kapnak.
A József utcai épület kapuja nyitva áll minden szenvedélybeteg előtt, legyen szó középiskolás designeresről, harmincas heroinistáról vagy éppen kontrollvesztőről. Szakszerűbben: a Megálló Csoport Alapítvány egész napos gondozást, fejlesztést nyújt az önsegítés elvei alapján szerhasználó, életvezetési zavarokkal és viselkedési függőségekkel küszködő fiataloknak.
Drog vs. alapműveltség
Kathy Zsolt és kollégája, Csuvik Gábor terápiás segítő (akárcsak előző cikkeink hozzászólói) úgy vélik, a designer szerek súlyosabb problémát okoznak, mint a klasszikus drogok tizenöt-húsz évvel ezelőtt. A designeresek sokszor azért mennek be hozzájuk, mert megijedtek valamitől, és nem feltétlenül azért, mert függők.
“Nemrégiben betért egy fiú, aki vért hányt, miután két évig füvezett, és designer drogokat használt – meséli Kathy. – Kizárólag szívta a cuccot, de ez is elég volt, hogy leépüljön. A Kati, a Gina, a herbál és társaik elég durván rombolnak.”
Kathy és Csuvik szerint óriási probléma, hogy manapság abban a korban kapja el a drog a gyerekeket, amikor fel kéne szívniuk magukat tudással. Új módszerekkel és más ritmusban kell nyitni feléjük, hogy józanná váljanak.
A mondandó ugyanaz, a tempó változott
A Megállóban az új drogos generációnak is azt üzenik, amit a régieknek: ne drogozz! “A fiatal elkezd bejárni, tanulni, és néha unatkozik, hiszen az addigi tempójához képest nem történik semmi – meséli Kathy. – De a lényeg akkor is az, hogy ne drogozz, az értékvivő pedig a szermentesen eltelt idő. Az időre nehezen vár egy mai 16-7 éves, mivel még nem tudja azt, amit a harmincasok már igen: hogy a terápiához szükség van rá. Egyszerű párhuzam, hogy régen még el kellett menni egy könyvtárba, hogy egyes ismereteket beszerezzünk, ma meg ott a telefon és a Google. A drogbeszerzés is változott, utóbbi példát követi. Mindent be lehet szerezni a netről.”
Eltereltből kliens
A Megállónak nagyjából száz kliense van, plusz elterelésben vannak nyolcvanan. “Az ártalomcsökkentés eszközeként tekintek az elterelésr” – mondja Csuvik. – A három szint közül mi az elsőt, a megelőző-felvilágosítót csináljuk, ezen kívül létezik még a gyógyító és a rehabilitációs elterelés. Hozzánk a hatóság küldi az embereket, az első kipróbálótól kezdve a dealeren át a függőig bárki feltűnhet.” A szakértők szerint kevés a kéthetente másfél órányi foglalkozás, de van olyan ellátott, aki rájön, hogy valóban foglalkoznia kell a problémáival, és részt vesz más ellátásban is. “Húszból egy, nagyjából” – állítja Csuvik.
A Megállónak nagyjából száz kliense van, plusz elterelésben vannak nyolcvanan. “Az ártalomcsökkentés eszközeként tekintek az elterelésr” – mondja Csuvik. – A három szint közül mi az elsőt, a megelőző-felvilágosítót csináljuk, ezen kívül létezik még a gyógyító és a rehabilitációs elterelés. Hozzánk a hatóság küldi az embereket, az első kipróbálótól kezdve a dealeren át a függőig bárki feltűnhet.” A szakértők szerint kevés a kéthetente másfél órányi foglalkozás, de van olyan ellátott, aki rájön, hogy valóban foglalkoznia kell a problémáival, és részt vesz más ellátásban is. “Húszból egy, nagyjából” – állítja Csuvik.
A Megálló próbálja nem függőként kezelni a fiatalokat, inkább azt mondják nekik, hogy ők is egyfajta megcsúszásként kezeljék a szerrel töltött időt. A régi heroinisták akár tíz évet is vártak, mire ráléptek a józanodás útjára, a designereseknek néha ötödennyi is elég. “Másként kell néznünk rájuk. Megijednek, ha azt mondjuk, hogy két év terápia jön, mivel az ugyanannyi idő, mint amennyit droggal töltöttek.”
Akkor mégis hogyan?
“Amikor a kliens betér, azt mondjuk, hogy negyed év alatt már elérhetünk valami eredményt – magyarázza Kathy. – Egy designeresnek ez már belátható idő. Megkérdezzük, hogy áll a sulival?
Oké, szarul, mondja, de mi bedobjuk, hogy személyre szabva kezdjük tanítani, és ráhajtunk a kedvenc tantárgyára is, amiben eleve sikeresnek érezheti magát.” A kliens azt látja, hogy egy amolyan sürgősségi betegellátóba érkezett, ahol gyors választ kap a kérdéseire, plusz az ő léptékével mérve is hamar várható eredmény. “Ha már rálép az útra, akkor az idő elnyúlásából látja, hogy tulajdonképpen jobban benne van/volt a drogban, mint gondolta” – teszi hozzá Kathy.
Félutasok
Az alapítvány távlati tervei közt szerepel, hogy az József utcai épületet lakhatóvá tegyék, és a nappali rehabilitáció mellett legyen négy ágyuk is. “Négy embernek szeretnénk lakhatást biztosítani, ami egy zárt rehabról kikerülőnek életmentő lehet – magyarázza Kathy. – A félutas program arról szól, hogy a terápiáról kiszabadult kliens elkezd élni, de a józanságán kívül szinte semmije sincs. Baromi nehéz elindulni, ha az ember kihagyott másfél évet, és sokkal egyszerűbb visszaesni, mint józannak maradni. Azért akarjuk az ágyakat, hogy az egykori anyagosok ne ijedjenek meg attól, hogy a Megálló este hétkor bezár. Hogy ne kelljen azon gondolkozniuk, hogy hova menjenek. Biztosabb lenne így a felépülésük.”
Az alapítvány távlati tervei közt szerepel, hogy az József utcai épületet lakhatóvá tegyék, és a nappali rehabilitáció mellett legyen négy ágyuk is. “Négy embernek szeretnénk lakhatást biztosítani, ami egy zárt rehabról kikerülőnek életmentő lehet – magyarázza Kathy. – A félutas program arról szól, hogy a terápiáról kiszabadult kliens elkezd élni, de a józanságán kívül szinte semmije sincs. Baromi nehéz elindulni, ha az ember kihagyott másfél évet, és sokkal egyszerűbb visszaesni, mint józannak maradni. Azért akarjuk az ágyakat, hogy az egykori anyagosok ne ijedjenek meg attól, hogy a Megálló este hétkor bezár. Hogy ne kelljen azon gondolkozniuk, hogy hova menjenek. Biztosabb lenne így a felépülésük.”
Tanulni, tanulni, tanulni
Az oktatási program a Megálló speciális programja, a heti rendet, órarendet a bejáratnál írják ki (a klasszikus tanórák mellett vannak önsegítő csoportok, jóga, színháztréning, stb.).
“Azokra összpontosítunk, akik még reintegrálhatóak az oktatásba, középiskolai programunk 16-27 éveseknek szól – mondja Kathy. – Szempont, hogy az érettségi még menthető, sőt akár tovább is tanulhat a kliens. A korhatár viszont egyre megy lefelé. Van tizenöt, sőt tizennégy éves jelentkezőnk is.”
A Megálló egyébként tizenhat éves kortól láthat el embereket, de nem küldenek el senkit, segítenek mindenkinek. Ha ők nem vállalhatják, megfogják a kliens kezét, és elviszik oda, ahol megtalálhatja a helyét. Mint az korábbi cikkeinkből kiderült, és amivel a jövőben foglalkozni fogunk: a tizenhat év alattiakkal az állam alig bír kezdeni valamit, a rendszer kiveti őket. Szatymazon megtalálhatják a “számításukat”, de a zárt vidéki rehabon egyelőre tizenkét ágy van, ami figyelembe véve a designerek terjedését és a designeresek számának növekedését, vajmi kevés.
A tanárnak legyen tekintélye
A Megállóban középszintű oktatás folyik, a dolgozók pedig hosszú évek óta azt látják, hogy egyre fiatalabb korban, az ivarérettség környékén már határozott véleményük van a gyerekeknek. Kathy Zsolt szerint a környezetük kényszeríti, hogy álláspontjuk legyen, ami részben a közösségi oldalak átka.
“Ha mondtál valamit, akkor annak megvan a digitális lenyomata, és ki kell állni mellette” – magyarázza, miközben Csuvik Gábor hozzáteszi, ha megjelenik egy tekintélyt követelő személy, akkor ez a vélemény megdönthető. Sőt, a Megálló óráin, foglalkozásain sokszor meg is dől, még ha párszor úgy is tűnik, hogy fikarcnyi esély nincs rá.
Összetűzések: a szülők nem értik a helyzetet
Előfordul, hogy a szülő maga viszi be a problémás gyereket a Megállóba, mondván: elromlott benne valami, és meg kéne javítani. “Nehéz velük megértetni, hogy a gyerek maga döntött a drogok mellett, és arról is ő fog dönteni, hogy le akar-e jönni” – mondja Kathy.
“Ha nem akar lejönni, akkor a szülők minket könyvelnek el dilettánsnak, és hőzöngenek, hogy szar ez a hely. Volt például egy kontrollvesztő kliensünk, aki az utcán folyamatosan kötekedett, verekedett. Kezelni kezdtük, és hónapok után fel tudtuk venni, hogy itt tanuljon, itt dolgozzon. Akkor már három hónapja nem volt rendőrkapitányságon, ami nagy szó. Nagymami ezek után rászólt, hogy hozza haza a pénzt, menjen ide, menjen oda. Felhívott, hogy mikor lesz érettségije, és kiakadt, hogy talán csak májusban. Azt mondta, hogy szerinte nem értünk el semmit a gyereknél. Nem látta át, hogy abban a pillanatban nem az volt a lényeges, hogy a fiúnak érettségije legyen, hanem azt kell elérni, hogy ne kerüljön börtönbe. Az érettségi egy következő lépés, aminek az útjára a fiú a tanulással rálépett. Jó esetben innen már felfelé visz az út, és ha rajtunk múlik, abba az irányba is halad.”
További cikkek a kábítószer és leszokás témájában az NLCafén:
- Kiutak a függőségből: a szer itt már nem számít
- A drog, ami gyorsabban öl, mint a heroin
- “Nem drága eszközökre, hanem elfogadásra és pozitív hozzáállásra van szükségünk” – összefogás az OPAI-ban
