
légitársaság


Tiltólistára tett ruhadarabok a légitársaságoknál: ezeket semmiképp se vedd fel!

Ezekkel a légitársaságokkal semmiképp ne repülj! – figyelmeztet az Európai Unió

Ezek a világ legbiztonságosabb légitársaságai

Ügyeletes forgalmi igazgató volt a Wizz Airnél, alvászavarai miatt kezdett új életet 51 évesen – Így találta meg új hivatását Párkányi Gábor

Késik a gép? Törölték a járatot? Így kaphatsz kártalanítást

Két év után fizetett milliós kártérítést a légitársaság Varnus Xavérnak

Kiderült, melyik a világ legjobb légitársasága

Nem volt rajta melltartó, lezavarták a repülőről

Stewardessként kezdte, a légitársaság elnöke lett

Piásan mászott rá egy utasra a légitársaság dolgozója

Egységesítené a kézipoggyászok méretét az Európai Parlament

Megelégelte a találgatásokat a pilóta, elmondta, mit csinálnak egy 18 órás repülőút közben

Gyerekmentes járatokat indít ősztől egy légitársaság

Több ezer járat késhet, illetve törlődhet a légi forgalmi irányítók sztrájkja miatt

Milánóban hagyta volna mozgássérült magyar utasát az egyik légitársaság

Spanyolországba küldte volna őket a légitársaság, hogy eljussanak Angliából Skóciába

Túlfoglalás miatt véletlenül egy álló utassal gurult ki a WizzAir egyik járata

Ez a légitársaság kérésre házhoz megy az utasok csomagjaiért

Királyként kezelték az apát a repülőn, miután ő volt az egyetlen utas a járaton

Pezsgő, franciaágy, saját mozirendszer: ezek a legjobb első osztályok a világon

Két szuper városba indít járatokat Budapestről a Wizzair

Nemtől függetlenül választhatnak egyenruhát az egyik légitársaság dolgozói

Elaludtak a pilóták, túlment a célállomáson egy repülőgép
