Steiner Gyula
Olvass tovább! |
„Kristóf egész pici kora óta lányos fiú volt. Sokan lánynak is nézték, hosszú haja, filigrán alkata miatt. Sosem játszott autókkal, nem focizott, viszont szeretett babázni és az édesanyja ruháit is szívesen próbálgatta. Kb. tizenöt éves korától fogva külön lakrésze volt a házunkban, így eléggé önálló életet élt. Ebben az időszakban voltak barátnői is, tehát ez az oldal sem ismeretlen a számára. Mégis, ezekkel a lányokkal inkább valami mély és erős barátság fűzte össze, mintsem szerelem. Tizenhat évesen megkeresett, és elmondta, hogy egy fiúval van párkapcsolata, és hogy ez azt is jelenti, mostanra tisztán látja, hogy szexügyben hova is tartozik.
„Kristóf egész pici kora óta lányos fiú volt…” |
A hír nem sokkolt, hiszen korábban is lehetett látni, ő más, mint a többiek. Azt feleltem neki, hogy számomra az a fontos, hogy ő boldog legyen, és a saját életét élje, ne egy mások által elvárt, diktált életet. Ha az ember boldog és a helyén van, akkor abból a boldogságból jut másoknak is. Figyelmeztettem, hogy a kisebbségi létnek vannak előnyei és hátrányai is. Ilyen például az örök nyomás a társadalom részéről, hogy legyünk olyanok, mint a többiek. Előnye például, hogy rendkívül figyelmesen kell élni az életet, mert valamilyen módon mindig a középpontban lesz, és ez a figyelmesség, érzékenység rendkívül hasznos. Szóval ilyesmikről beszélgettünk, aztán megöleltük egymást.
Jómagam több mint harminc éve a buddhizmus szerint élek. Széles spektrumú világképpel rendelkezem, így azt gondolom, hogy ha ebben az életben, térben és időben nem kapok meg valamit, például egy unokát, nem gyötrődöm ezen. A másságot érdemes elfogadni, hiszen saját életünk szegmenseit gyarapítjuk azzal, ha képesek vagyunk többet látni, befogadni a világból. Nem féltem a fiamat, mert a Kabbalah útját járó, erős, tiszta szívű és intelligens embernek tartom. Tizennyolc éves koráig igen könnyen vette az élet adta lehetőségeket, akadályokat, majd hirtelen és szerencsére nagyon mélyen kezdett gondolkozni, létezni. Egy erős darálón jutott keresztül, amin átjutva olyan tapasztalatot tudhat magáénak, ami egy egész életen át segíteni fogja őt. Én magam is sokat tanultam tőle az évek során, szeretem és büszke vagyok Kristófra, örülök, hogy az apja lehetek.”
Katalin
„Lehet, hogy sokan rossz szülőnek gondolnak majd, de én nem vettem észre, hogy a gyerekem nem a másik nemhez vonzódik. Dani 13 volt, amikor egyszer a legjobb barátjával a szobában leckét csináltak. Csörgött a telefon, őt keresték. Én pedig benyitottam a szobába, ahol csókolóztak. Megdöbbentem. Csak álltam a telefonnal a kezemben, és semmi értelmes nem jött ki a számon. Láttam az arcukon: ők is legalább annyira rosszul érzik magukat, mint én. Leültem a fiammal beszélni. Elmondta: csak azért nem közölte velem eddig, mert félt, hogy kiborulok, meg mert még ő sem volt tisztában a dologgal. Nem értette, hogy hogy lehet, hogy míg az osztálytársai a lányok után koslatnak, addig őt teljesen hidegen hagyják, sokkal inkább a fiúk váltanak ki belőle »furcsa« érzelmeket.
Bevallom, először reménykedtem, hogy majd kinövi, csak átmeneti a dolog, ez nem történhet meg pont az én családomban, de valahol a lelkem mélyén tudtam, hogy ez nem múlik csak úgy el. Mára beletörődtem, de nehéz, mert a »mit szólnak mások« mindig ott van az emberben, ráadásul a társadalom nem igazán fogadja el azt, hogy egy férfi vagy akár egy nő a saját neméhez vonzódjon. Tudom, hogy nem kellene vele foglalkozni, de nem tudom máshogy. Daninak van két testvére is, ők heteroszexuálisak. Talán egyszer sikerül teljesen megemésztenem a fiam »betegségét«, mert szeretem őt és jót akarok neki.”
Czeizel Endre
„Fontosnak tartom, hogy elmondjam, hogy vállalom a fiamat, szeretem.” Fotó: Sanoma Archív / Gálos Samu Mihály / Szabó Lilla |
„Nem sejtettem semmit, amikor Gábor bejelentette, hogy meleg. Megdöbbentett, és nem örültem neki. A mai társadalomban ez egyelőre megbélyegzést von maga után, pedig minden apa azt szeretné, hogy a gyermekének a lehető legkönnyebb élete legyen, és ő így nyilván nem ezt az utat fogja járni. Lehet így élni, mint ahogy számos más művésznek is sikerült Shakespeare-től kezdve Mensáros Lászlóig sokaknak, de nem könnyű. Az első barátját, aki egy neves színházi rendező, egy családi rendezvényen mutatta be. A szóban forgó úriember elmondta nekem, hogy ő soha nem merte elmondani a szüleinek azt, hogy homoszexuális. Akkor egy kicsit még büszke is voltam, és jólesett, hogy az én fiam megosztotta ezt velem. Sajnálom, hogy Gábortól nem születik majd unokám, mert azt vallom, amit Shakespeare is mondott: »A Kaszással, ki holnap elragad / Csak úgy dacolhatsz, ha gyermeked marad.«
Igaz, egy színésznő felajánlotta neki, hogy mesterséges ondóbevitel révén szívesen lenne a gyermekének anyja, de én erről lebeszéltem. Úgy vélem, hogy egy gyereknek jobb, ha egységes családban nő fel. Genetikusként tudom, hogy nem tehet a nemi orientációjáról, mert ez egy hajlam. Az X kromoszóma hosszú karjának végén található a homoszexualitásért felelős gén, és anyai ágon öröklődik. Olyan, mint a balkezesség. A fiam nagyon szociábilis, családcentrikus ember, büszke vagyok rá. A jelenlegi párja egy pszichológus, akit nagyon tisztelek, és örülök, hogy vigyáz az én szélsőségekre hajlamos fiamra.
Úgy gondolom, hogy nem tartozik a közvéleményre a fiam szerelmi élete. Két éve azonban részt vett a melegfelvonuláson, amikor igen csúnyán bántották őket. A mai társadalom még nem érett a másság ilyen szintű elfogadására. Fontosnak tartom, hogy elmondjam, természetesen vállalom a fiamat, szeretem, és ez az egész csak annyit változtatott az életünkön, hogy talán még jobban féltem, mint a többi gyerekemet.”