 |
Még több blogbejegyzést olvashatsz itt. |
Barátnőm, Tóth-Szántó Kriszta írását ajánlom most nektek, ami a Marie Claire magazinban jelent meg nemrég. Amikor anno a cikkben említett példát olvastam, abszolút magamra ismertem, ezért is kértem el tőle ezt az anyagot, és ezért is szerettem volna megmutatni nektek. Ha eleinte elszabadultam a két gyerek mellől, kábé ez játszódott le bennem is. Nektek volt ilyen élményetek?
Szóval a cikk (rövidebb verziója), amelynek szakértője Juhász Ágota pszichológus, személyi tanácsadó.
Anyaszerepben is maradj nő!
Nőként alapvető jellemvonásaink közé tartozik az áldozatvállalás. Természetesnek tartjuk, hogy ha gyermekünk születik, háttérbe szorítjuk magunkban a nőt, és pusztán anyaként kezdünk funkcionálni. Vajon ezért érzünk lelkiismeret-furdalást, ha magunkkal is foglalkozunk? Hogyan egyensúlyozzunk a különféle szerepelvárások között?
(A lepecsételt, összesarazott cuccainkat hordva – a szerk.) hónapok óta sóvárgunk egy divatos holmi után, úgy érezzük, mindenképpen vennünk kell már magunknak valami újat. Jó előre leszervezzük a bébiszittert, hogy egy órán át nyugodt szívvel vásárolgathassunk. Miközben a boltok közt járkálunk, mégis azon kapjuk magunkat, hogy a nyolcadik hasonló cipőt vagy táskát nézegetjük, próbálgatjuk, de nem tudunk választani. Gyorsan elbizonytalanodunk a vásárlás szükségességén, lelkiismeret-furdalás kezd gyötörni, hogy más vigyáz a gyerekre, és elgondolkodunk azon, megengedhetjük-e egyáltalán magunknak ezt a luxust. Egyre jobban telik az idő, eluralkodik rajtunk a pánik. Indulnunk kell, kijövünk az üzletből úgy, hogy semmit se vettünk magunknak, és összetörten ballagunk haza.
Ez a valós élethelyzet csak egy azok közül, amelyekben nőként elbizonytalanodunk.
Felmerülhet a kérdés: ez így természetes? Anyaként már csak akkor leljük örömünket a vásárlásban, ha az a gyerekről szól? A gyermek igénye mindent elsöpör? Hol húzódik az áldozatvállalás egészséges határa?
Szerepválság
Mivel nőként alapvető jellemvonásaink közé tartozik a lemondás és az áldozatvállalás, ha gyermekünk születik, onnantól kezdve mindent az ő szükségletei határoznak meg – mondja a szakértő. – Ugyanúgy természetessé válik, hogy ezentúl részben a gyereken keresztül tükröződik majd saját nőiességünk is. De ahhoz, hogy anyaként is teljes értékűnek érezhessük magunkat, integrálnunk és használnunk kell a legkülönfélébb női szerepeket – amelyek közül csupán egyik az anyáé –, és a körülményektől, a helyzettől függően más és más tulajdonságainkat kell rugalmasan előtérbe helyezni. Fontos, hogy megértsük ezeknek a különböző szerepeknek a jelentőségét, és hogy világosan lássuk, melyik az, amelyik egy adott időszakban a legerősebben működtet bennünket. Csak így juthatunk el személyiségfejlődésünkben arra a szintre, ahol szerepeink harmonikus egységbe olvadva működhetnek, és a lemondás is egészséges határok között képes maradni.
A maximalizmus hátrányai
Ha félelmeink, kétségeink vannak saját anyaszerepünk „helyességével” kapcsolatban, gyakran eshetünk túlzásokba. Könnyen túlkompenzálhatjuk anyai ösztöneinket, és ezzel együtt aránytalanul nagy áldozatokat vagyunk képesek hozni. Saját személyünk háttérbe szorulhat, szinte a gyermekkel azonosítjuk magunkat, és könnyen abba a csapdába esünk, hogy később ráakaszkodunk, mert nélküle már semmi értelme vagy célja nincs az életünknek. Mielőtt teljesen feláldoznánk magunkat az anyaság oltárán, tudnunk kell: a „túl jó anya” hosszú távon nem tesz jót a gyerekével, a lemondással pedig nemcsak a saját, hanem a gyerek önálló életét is megsemmisíthetjük.
A szeretet egészséges kifejezése
A legjobb, ha anyaként is képesek vagyunk „egészségesen önzőek” maradni. Szánjunk időt a kedvteléseinkre, és legyünk kettesben is a párunkkal. Bármit sugall is a környezetünk, higgyük el, senki sem várja el tőlünk a teljes önfeláldozást. Nem utolsósorban pedig gondolkodjunk el azon, hogy az áldozatvállalásunk mértéke valójában mit is tükröz: egy még kiforratlan személyiséget vagy a mások iránt érzett szeretetünk egészséges kifejezését.
