 |
10 dolog, amit minden kamasznak tudnia kell |
Belemászunk az arcukba
Lehet, hogy Pistike még csak 12 éves, de ha egyszer egyedül szeretne fürdeni, és láthatólag mindent elkövet, hogy ne lehessen csak úgy rányitni, akkor miért nem hagyjuk magára? Attól tartunk netalántán, hogy megfulladhat egy kád vízben?
Megcsináljuk a feladataikat
Sokszor azon kapjuk magunkat, hogy mi szenvedünk a logaritmusos feladatokkal ahelyett, hogy a kölök csinálná. Szülőként nyilván azt szeretnénk, hogy ő ne szívjon akkorát matekból, mint annak idején mi, de a lelkünk mélyén mi is tudjuk, hogy max. a délutánját könnyítjük meg ezzel.
Nem tudjuk, hova engedjük el
Egyik héten elengedjük a ZP-be bulizni, utána pedig a barátnőjéhez sem mehet át. Hogy miért? Hát ez az: mi sem tudjuk. Néha teljesen nyugodtak vagyunk, hiszen tudjuk, hogy először jobbra néz a zebrán, utána balra, máskor pedig bekattanunk, és legszívesebben az iskolába is elkísérnénk.
Nem vesszük észre, ha hazudik
Rettenetmód büszkék vagyunk rá, hogy Julcsikánk mostanában annyira érdeklődik a matek iránt, hogy minden délután együtt tanul a barátnőjével. De akkor miért hozza sorban a ketteseket? Ja, hogy a Gézával sétálgatott a parkban kézen fogva?… Reménykedjünk, hogy legalább a könnyes vallomás igaz volt, és nem az ágyban henteregtek.
Kényszerprogramokra visszük őket
Mi is utálunk látogatóba menni szegény Emi nénihez az öregek otthonába, szenvedjen hát a gyerek is. Nem mintha Emi néni tudná, hogy ki az a mogorva fültágítós srác, akit mindig magunkkal hurcolunk, hiszen minket is kever a takarítónővel. Szenvedjen az egész család.
Zsaroljuk őket
Ismerős az a mondat, hogy „amíg az én kenyeremet eszed”? Ha igen, akkor emlékezzünk vissza rá, hogy mit váltott ki belőlünk. A zsarolás nem szép dolog.
Mindenért magunkat hibáztatjuk
Mi van akkor, ha mi mintagyerekek voltunk, és mindig a lehető legegyenesebb úton haladtunk a céljaink felé, a gyerekünk pedig szemlátomást küzd az elemekkel, és sehogy sem találja a helyét. Amikor már a hatodik iskolából rúgják ki a drágát, akkor előfordulhat, hogy az önsajnálat mellett megjelenik az önvád is: mi rontottuk el. Pedig Einstein is kettes volt fizikából; őt talán rosszul nevelték a szülei?
Megpróbálunk haverkodni
Ha sehogy sem találjuk az utat a megveszekedett kamaszunkhoz, akkor végső kétségbeesésünkben előfordul, hogy megpróbálunk idomulni hozzá. Persze a közös bulizásnak a vége katasztrófa, hiszen összezavarja a szerepeket mindkettőnk fejében.
Megosztunk vele mindent
Válságban vagyunk, és nem tudunk kihez fordulni? Ó, hát a Katika most már 15 éves. Miért is ne mondhatnánk el neki, hogy elégedetlenek vagyunk a szexuális életünkkel, és nem tudjuk, hogyan tovább… Kati lehet, hogy láthatólag jól fog reagálni a vallomásainkra, de attól még lehet, hogy azt kívánja, hogy bárcsak ne tudná, hogy mi folyik a szülői ágyban.
Felesleges dolgokba avatkozunk bele
Ha azt nem tudjuk elérni, hogy a gyerekünk érdeklődjön a világ dolgai, vagy egyáltalán bármi iránt, akkor elkezdünk kötözködni: Miért festi a haját? Miért olyan hosszú a körme? Nem igaz, hogy 16 évesen magas sarkú cipőben jár! Vasszigorral próbáljuk irtani a stylingját, hogy legalább valamilyen befolyással lehessünk rá.
Kisgyereket akarunk a kamasz helyett
Teljesen érthető: egy hatéves szebb, aranyosabb és békésebb, mint egy tizenhat éves. Arról nem is beszélve, hogy sokkal jobban szeret minket. Érthető, hogy meg akarjuk állítani az időt, sőt vissza akarjuk fordítani. De ne a szerencsétlen gyereken töltsük már ki az a feletti frusztrációnkat, hogy megnőtt. Végszükség esetén szüljünk egy másikat.
