![](https://nlc.hu/uploads/2025/02/3.jpg)
Szilágyi Áron
Pszichológiát fog hallgatni ősztől
Olimpiai bajnok kardvívónk az Eötvös Lóránt Tudományegyetem nemzetközi tanulmányok szakán harmadéves, de ősztől pszichológiát is tanul a Károli Gáspár Egyetemen, levelező tagozaton. „Nem lesz könnyű ennyi minden együtt, de már várom” – nyilatkozta a világ legjobb kardozója. És hogy miért választotta a 22 éves sportoló a pszichológiát? „A sport miatt sokat megtudtam erről a tudományról. Tudom, mekkora hatása van, és biztosan a segítségemre lesz, de elsősorban nem ez motivált, inkább az, hogy mindig is érdekelt a lélektan, szívesen tanulnám.” Biztosan nem lesz gondja a két szakkal, Áron ugyanis eddig is megvívott a tanulással és a sporttal is egyszerre. Ahogyan egy internetes blognak nyilatkozta, az olimpiai felkészülés ellenére úgy tudta le a vizsgákat, hogy semmiből nem kellett halasztania, könnyen össze tudta hangolni az edzéseket, a versenyeket, az edzőtáborokat és a vizsgákat, így ezt és az előző félévet is meg tudta csinálni.
Gyurta Dani
Készül a diplomázásra
Olimpiai aranyérmes úszónk hozzászokott a kötött időbeosztáshoz, és a kevés szabadidőhöz. Mindez azt jelenti, hogy a magánéletre és a tanulásra kevés ideje maradt, főleg a londoni olimpia előtt volt ez így, vizsgázni sem volt ideje. Éppen ezért Daninak az ötkarikás játékok után kell lediplomáznia a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, ahol gazdálkodásmenedzsment szakon tanul.
Csernoviczki Éva
Nemzetközi kapcsolatokat és testnevelő-edző szakon is tanul
Ungvári Miklós, Dombi Rudolf és Kulifai Tamás
Maradnak a sportnál
Ugyancsak a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán tanul a szintén cselgáncsban érmet szerző Ungvári Miklós. Ezüstérmesünk szakedző szakra jár. Ugyanitt Kulifai Tamás, az ezüstérmes kajaknégyes tagja rekreáció alapképzésen tanul, Dombi Rudolf pedig, az 1000 méteren aranyérmes kajakpáros tagja testnevelő-edző szakos.
Kertészmérnök és jogász is van a „csapatban”
Büszke egyetemekA Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség összesítése szerint a londoni olimpián induló magyar sportolók több mint fele egyetemista, főiskolás vagy friss diplomás. Összesen huszonkét felsőoktatási intézmény büszkélkedhet olyan jelenlegi és egykori tanulóval, aki részt vett a londoni olimpián. Ebből a szempontból a legtöbb sportoló, 19 fő a Semmelweis Egyetemen tanul vagy tanult, a második helyen a Szegedi Tudományegyetem végzett 6 fővel, harmadik helyen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, illetve a Budapesti Corvinus Egyetem van 4-4 sportolóval. |