nlc.hu
Család
Kilenc hétig vajúdott a kismama

Kilenc hétig vajúdott a kismama

Vállalta a rengeteg szenvedést, hogy édesanya lehessen. Megérte.

Debbie és Owen

Debbie és Owen

Forrás: The Mirror

A 24 éves Debbie Mills egy ritka idegrendszeri rendellenességben szenved, melynek következtében állandóan erős fájdalmakat érez testében, ahhoz pedig, hogy ezeket el tudja viselni, folyamatosan fájdalomcsillapítókat kell szednie.

Amikor azonban teherbe esett, orvosai tanácsára abbahagyta a fájdalomcsillapítók szedését. Ennek következtében nem csupán a legegyszerűbb, hétköznapi mozdulatok okoztak számára komoly kínokat, de a 28. héten elkezdte érezni a szülési fájásokat is, azonban ekkor még nem lehetett elvégezni a császármetszést.

Gyakorlatilag kilenc héten át kellett elviselnie a vajúdás fájdalmait, majd a 37. héten, három héttel a kiírt időpont előtt császármetszéssel világra segítették kisfiát, Owent. „A legcsodálatosabb az volt, amikor megkaptam az érzéstelenítőt, és hosszú idő óta először nem éreztem fájdalmat” – idézte fel Debbie egy brit lap riportjában.

A kis Owen szerencsére teljesen egészséges, kiegyensúlyozott baba. „Minden fájdalom megérte” – jegyezte meg az édesanya.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top