Család

A génektől függ a boldog házasság

Újabb elmélet született a boldog házasság titkáról.

A génektől függ a boldog házasságA szerotonin nevű boldogsághormon szabályozásáért felelős génvariáns határozza meg, hogy mennyire boldog a házasságunk – állítja egy amerikai tudóscsoport.

A kutatók kapcsolatot találtak az 5-HTTLPR nevű génvariáns  – szakszóval allél – és aközött, hogy valakinek mennyire fontosak az érzelmek, illetve mennyire elégedett a párkapcsolatával, házasságával. Az 5-HTTLPR génvariánsból minden ember örököl egy-egy másolatot mindkét szülőjétől.  

A vizsgálatok során azok között találták a legtöbb boldogtalan házasságban élő, illetve sok negatív érzelmet hordozó személyt, akiknek két rövid 5-HTTLPR génvariáns jutott, ugyanakkor ők azok is, akik pozitív érzelmek, így a szeretet vagy épp a humor hatására a legboldogabbak tudnak lenni. Vagyis ők a „végletesek”. Azokat az embereket viszont, akiknek egy vagy két hosszú 5-HTTLPR  génvariánsuk van, jóval kevésbé befolyásolják az érzelmeik és közülük sokkal többen elégedettek a házasságukkal.

„Egyik génvariáns sem egyértelműen jó vagy rossz, mindkettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai” – szögezte le Robert W. Levenson pszichológus, a kutatás vezetője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése