Dénes: Elgondolkoztató helyzet, eleve a szokatlansága miatt. Nem kis részben azért is, mert a nő félelme nyilván nem maga a gyerek, hanem a vele járó létbizonytalanság, ha netán egyedül marad. Egyetlen fizetésből élni, apa nélkül felnevelni egy gyereket, ez bizony nem a legjobb perspektíva… Gonosz kérdés, hogy melyikről van inkább szó, melyik a nagyobb félelem; a gyerek érdekeit nézni szép és nemes dolog – a lelépett férj fizuját siratni már kevésbé.
Ági: Ne tegyünk úgy, mintha érdekemberség lenne arra gondolni, hogy egy fizetésből nehezebb felnevelni a gyereke(ke)t, mint kettőből. De nem hiszem, hogy a pénz lenne itt az elsődleges félelem. Ha arra gondolok, hogy esetleg egyedül nevelem majd fel a gyerekemet, aki még meg sem született, akkor nem a pénz az, ami elsősorban aggaszt, hanem sokkal inkább az érzelmi rész. Hogy abban nincs kivel osztozni. Meg persze az energia.
Dénes: Az a baj, hogy sokszor a hangulat és a pénz nem választható szét élesen. Amikor nincs pénz, rohamosan zuhanni kezd a hangulat is. Ha van pénz, akkor jut dadára, jobb ovira, jobb kajára, esetleg az egyik fél tud otthonról dolgozni – tehát a stabilitásnak szerintem egy csomó olyan faktora van, ami csak látszólag érzelmi. És bármennyire is szeretnénk azt mondani, hogy “na jó, de ez ilyen kétoldalú”, meg hogy “de hát bárki lehet az, aki otthon marad”, azért leginkább egy csomó ideig a nő lesz az, és ez márpedig determinálja a férfit arra, hogy addig ő legyen a kenyérkereső.
 |
| Ági #34 #bagoly #beszélgetés #inspiráció #lendület #cinizmus #bor #olvasskönyvet Dénes #38 #széplányok #olaszétterem #éjszakaivezetés #filozófia #amiaszívemen #iróniatanszék #gondolatolvasás |
Ági: Ilyen alapon lehetne azon is aggódni, főleg manapság, hogy vajon megmarad-e a munkahelye mindkettőnknek. Ez persze aggasztó, és biztos jó néhány párt visszatart, de ők inkább elhalasztják a gyerekvállalást, nem pedig elutasítják. Ha viszont a nő egyedül marad a gyerekkel, akkor van itt azért egy rakás más nehézség is. Úgyhogy ha egy nő konkrétan emiatt nem vállal gyereket, akkor azért megpiszkálnám még, mi lehet ott, mert nem vagyok abban sem holtbiztos, hogy annyira tökéletes az a kapcsolat…
Dénes: Ha a férfi gyereket akar, ő nyilván nem szándékozik lelépni, és ez egyébként is öngól lenne. Oké, elragadhat valakit annyira a hév, hogy gyerekről beszéljen akkor is, ha Ámor nyila nem ért létfontosságú szerveket, de itt nyilván azt az esetet tárgyaljuk, amikor a srác komolyan így gondolja, amikor napok óta erről beszél, és könnyes szemmel meg-megáll a bébitápoknál a szupermarketben, és jelentőségteljesen rád pillant, hogy ugye te is…
Ági: Gondolom, ilyen helyzetben a nő sem azt feltételezi, hogy eleve átverik. De attól még megtörténhet a válás. Ő pedig ezzel kalkulál. Na de ennyire? Jártam olyan pasival, akinél folyamatosan az volt a kérdés a fejemben, hogy mikor lép le. Nyilván így nem lehet létezni. Egy jól működő kapcsolatban egyszerűen nem napi és potenciális kérdés, téma az, hogy vajon együtt maradunk-e, mert ezen egyszerűen nem gondolkozik különösebben az ember. Mindenesetre biztos, hogy egyedül gyereket nevelni elképesztő nagy lelki teher lehet. A nevelést, az örömöket, a gondokat, a felelősséget egyszerűen nem tudja megosztani a nő, egyedül viszi a hátán. A munka és az óvoda között egyedül szakad szét, mármint fizikailag, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mennyivel csökkennek az esélyei párt találni. Konkrétan nem is marad energiája, ideje, lehetősége ismerkedni és randizni, úgy nagyjából évekig. Tulajdonképpen ez elég ijesztő.
Dénes: Érdekes ez az “örömök megosztása” dolog, erre sosem gondoltam mint problémára – pedig jogos. Ami a randizást illeti: háát, igen. Gyakran tartunk az “ismerkedős” anyukáktól. A férfi fejében ordít a riadócsengő, hogy le akarják rántani pénzre, méghozzá folyamatosan, másrészt egy “virágkorán túli” nővel összejönni olyan, mint a buli utolsó húsz percére beesni, majd reggelig takarítani. Aztán ott van az is, hogy a férfi nem szereti másnak a gyerekét nevelni, és ott van akár az az esély is, amit Hollywood már a szükségesnél jobban belénk diktált: hogy mi van, ha feltűnik az igazi apja, és közli, hogy bocsi, de én most viszem a Pistikét. Szóval igen, nagyon jónak kell lennie annak a nőnek (nemcsak külsőre, hanem rendezett élet és egyéb szempontokból is), akit a férfi ilyen körülményekkel együtt is szeretni tud. Nemcsak a nőt, hanem a múltját kell ilyenkor elfogadni, az idegen árnyékokkal együtt. Mintha állna valaki a hálószobában, miközben összebújva alusztok, érted, nem egy megnyugtató érzés. Mi ezt óriási szívességnek érezzük akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy közben jól jártunk. Szóval tény, hogy az anyaság nem szerepel a Randitippek Top 10-ben. Ha úgy tetszik: igen, ez a nő számára egy kockázat.
Ági: Olyasvalakivel összejönni, akinek gyereke van, harminc fölött már igencsak esélyes, legyen szó akár férfiról vagy nőről. Nőként sem úgy tervezi az ember, hogy majd feleségül megy Jánoshoz, akinek a gyerekei ott ülnek az anyakönyvvezető előtti második sorban. Nem azt szeretnénk mi sem, hogy a pelenkázás már rutin legyen velünk, hanem együtt akarnánk rácsodálkozni. És nem akarjuk osztottan a karácsonyt, tartani a volt feleség “erejétől”, félni, hogy hogyan legyünk egyszerre anyja és nem-anyja a férfi gyerekeinek. Nem erről álmodozunk kislányként, mégis megtörténhet. Sőt, a nők szemében akár még erény is lehet, hogy a férfinak már van gyereke. Miközben az anyuka pedig ezek szerint még annál is nagyobb hendikeppel indul, mint eddig belegondoltam.
Dénes: Hendikepből is van sokféle. Szerintem egyszerű a szabály: az jár rosszul, akinek az álmait a család keresztülhúzza. Mivel a nő álma többnyire éppen a család, ezért ő általában kevesebbről mond le. De jogos az is, hogy férfiként könnyebb újrakezdeni, mert a vonzó tulajdonságaink nagy része nem korfüggő. Ezzel együtt akár a nő, akár a férfi tart a gyerekvállalástól, családalapítástól, azt meg kell érteni, mert ez egy felelős és komoly döntés. Szerintem nagyon kevés kapcsolat érett meg a gyerekre; nagyon kevés olyan házasság vagy élettársi kapcsolat van, ami bírni fogja a terhelést – ettől nemhogy “nem ciki” félni, hanem szerintem fontos lenne mindenkinek egy kicsit. Amíg bármelyik félnek vannak kétségei, addig ne hozzanak egy gyereket olyan helyzetbe, hogy végül “ő vigye el a balhét”. Van erre egy csalános mondás, de szándékosan nem jut eszembe.
Ági: Átgondolni fontos, túlgondolni pedig öngyilkosság. De ha a félelem már a gyerekvállalás gondolatánál ennyire erős, akkor valószínűleg a pasinak meg kellene találnia inkább a megfelelő nőt, olyat, akiben nem merül fel a kétség, hogy akar-e tőle gyereket. A nőnek pedig azt a pasit, aki mellett nem kell aggódnia. Ahol kockázattól és statisztikától függetlenül egyértelmű és közös igen a válasz a gyermekre, a családra, a közös jövőre.
