nlc.hu
Család
Flashmobbal kérte meg barátnője kezét – videó!

Flashmobbal kérte meg barátnője kezét – videó!

Villámcsődület-kórussal tette feledhetetlenné leánykérését egy cardiffi férfi.

A 36 éves Marc Fury egy étterembe szervezte a meglepetést, partnere, Naomi Coleman az utolsó pillanatig nem sejtette, miről van szó. Asztaluknál ültek, amikor egyszer csak egy 40 tagú kórus termett körülöttük, amely fergeteges hangulatban adott elő egy Bruno Mars, valamit egy Whitney Huston számot – természetesen a szerelemről.

Az előadás végén a 34 éves Fury letérdelt a barátnője előtt, elővette a gyűrűt, és megkérte a kezét. Naomi, aki addig érdeklődve nézte az eseményt, és csak ekkor döbbent rá, hogy valójában neki szólt a koncert, nyomban kedvese nyakába borult, és igent mondott. Később elmondta: mindig is tudta, hogy vőlegénye képzelete rendkívül gazdag, de azt nem sejtette, hogy ennyire romantikus. “Szép és őrült dolog volt egyszerre – mondta a lánykérésről. – Marc semmit sem árult el, még akkor sem, amikor a kórus elkezdett énekelni. Egészen addig nem fogtam fel, amíg meg nem láttam, hogy a zsebébe nyúl. Hihetetlen volt, abszolút mesés.”

Fury egy konferencián ismerte meg a Sing&Inspire kórust, amelynek vezetője elmondta, hogy bár gyakran énekelnek flashmobokon, ez volt az első alkalom, hogy eljegyzésen léptek fel. Az étterem személyzete is be volt avatva a meglepetésbe, az ott dolgozók igyekeztek úgy időzíteni a műszakjaikat, hogy minél többen ott lehessenek a különleges eseményen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top