“Az anyák napja azokról szól, akik vállalták a gyermeküket, és megtapasztalták, hogy egy nő »önmegvalósításának« legbiztosabb és legtermészetesebb útja az anyaság“ – így szól Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető anyák napi köszöntője saját Facebook-oldalán.
Szép az, amikor egy élete delén túl lévő férfiember elgondolkodik a vasárnapi húsleves felett a nők önmegvalósításáról. Nemcsak, hogy elgondolkodik, de következtetésre is jut, s a felismerést nyomban tettek követik: csodás, jelmondatnak is beillő rezüméjét rögvest megosztja a világgal: kiírja az éterbe, hadd okuljon belőle az asszonynép.
Magam mindig hálásan fogadok okos tanácsokat idősebb, tisztességben megőszült emberektől. Mikor kell vetni a gabonát, hogyan lesz jó a rántás, mit szedjen az apám prosztataproblémákra. Az élet nagy kérdéseivel kapcsolatban is nagy bennem a nyitottság, úgy is, mint: élet értelme, az igazi szeretet mibenléte, a hosszú barátság titka. Érdemes nyitva tartani a fülünket, mert a jó tanács néha olyan pillanatban és helyről érkezik, ahonnan a legkevésbé várnánk.
Ki gondolta volna például, hogy pont anyák napján, pont Harrach Péter fogja nekem megmondani, mi a nők önmegvalósításának legbiztosabb és legtermészetesebb útja? Az ember ül otthon gyanútlanul, aztán tessék. Megvan a válasz. Kár, hogy nem az egyetlen utat mondta meg, mert akkor kérdésem sem maradt volna, így meg itt maradtam kétségek közt: most akkor mindenképp szülnöm kell ahhoz, hogy önmegvalósuljak, vagy élhetek esetleg teljes emberként teljes életet anélkül is, hogy az enyémet valaki máséra tenném fel? Kedves áldozat az persze, pláne annak tudatában, hogy nemcsak a családunk gyarapszik, hanem a magyar is – már ha legalább három gyereket szülünk, ugye (lásd: egyszerű reprodukció). És bár harminckilenc éves vagyok, esküszöm, ha beleszakadok is, megpróbálom megugrani azt a hármast, rajtam már ne múljon, hogy jó sokan legyünk – bár a hetes buszon speciel eggyel több magyar se hiányzik (és van még néhány hasonló szituáció).
Én hülye meg egész idáig azt hittem, hogy az önmegvalósítás az, ha kihozom magamból a képességeimhez mért maximumot, ha megtalálom azt a hivatást, amivel örömmel foglalkozom, ha boldognak érzem magam, és másokat is azzá tudok tenni. Ha meg gyereket szülök, akkor másvalakit valósítok meg, konkrétan azt a kis porontyot – a kettő persze nem zárja ki egymást, sőt, el tudom képzelni, hogy még az önmegvalósítás komplex élményét is szolgálja egy saját (vagy nem saját) utód. Na jó, ez már bátor gondolati ugrás, többféle gondolkodásmód és életforma létjogosultságát feltételezi, és kell hozzá némi empátia. Hát, nem voltam még anya anyák napján, mégis el tudom hinni, hogy jó érzés lehet az is. Olyan önmegvalósító.
Eközben a Civil Női Kormány is vette a bátorságot, hogy véleményt alkosson anyák napja apropóján a kérdésben. Ők arra hívták fel a figyelmet, hogy “a népességszaporulatot nem a nők gyerekszüléssel kapcsolatos döntési jogait korlátozó intézkedésekkel lehet elérni, hanem a gyerekes nők helyzetének radikális javításával. Az anyaság akkor válik vonzóvá, ha az állam és a társadalom hatékony lépéseket tesz annak érdekében, hogy az anyák terheit csökkentsék. Ennek eszköze lehet, hogy az apák minél jobban részt vegyenek a gyerekvállalás körüli feladatokban, hogy elterjedjenek az alternatív munkavégzés különféle formái, hogy a napközbeni bölcsődei, óvodai gyerekellátás mindenki számára elérhetővé váljon, és hogy az otthoni munkavégzés anyagi elismerésben részesüljön. A gyereknevelés presztízsét emeli, ha az érte járó pénzbeli juttatást nem segélynek nevezik, összegét pedig nem a mindenkori öregségi nyugdíjminimumhoz, hanem a minimálbérhez igazítják.”
Nos, ebben is lehet valami.
