Majd a gyámhivatal eldönti, ki az apja a babádnak

Teljesen hétköznapi sztori a miénk, dióhéjban annyi csak, hogy elváltam a férjemtől, majd új párra találtam, és új életet kezdtem vele. Nem összeházasodva, hanem – micsoda eretnekség! – együtt élve. A jogi anomáliát az okozza ebben a szinte sematikus történetben, hogy kisbabánk lesz, méghozzá úgy, hogy megszületik a válásom kimondása utáni háromszáz napon belül. Ezt a traumát pedig a rendszer nem képes feldolgozni, és automatikusan az előző férjem nevére fogják anyakönyvezni a gyereket. Mondhatnátok, hogy “de hát az apasági nyilatkozat…” – igen, mi is ezt hittük.

Mivel már a válás alatt szembesültem ezzel a szabállyal, ezért már ott, a bíróságon, a válás során jeleztem a helyzetet, miszerint szeretném, ha az igazi apjának a nevére kerülne majd a gyermek. A volt férjem hevesen bólogatott, köszöni, de nem szeretne egy gyereket a nevére venni úgy, hogy nincs köze hozzá. A bírósági határozatban szépen benne is van, hogy állapotos vagyok, háromszáz napon belül szülök, volt férj nyilatkozott, hogy nem az övé, én, az anya nyilatkoztam, hogy kié a baba. Csakhogy ez a bírósági határozat szemmel láthatóan nem elég, mert ilyen esetben a gyámhivatal nem engedi az igazi apát apasági nyilatkozatot tenni.

Most akkor ki kivel van és mikor?

Épp ezen a héten beszélgettem egy hosszasat erről a hivatalban, ahol felvilágosítottak: teljesen mindegy, hogy a bírósági határozatomban mi van, az is teljesen mindegy, hogy most idejön-e az apa nyilatkozni. Az sem érdekli őket, ha a volt férjem is bemegy hozzájuk, és aláírja, amit kell, sőt az egyenesen hidegen hagyja, hogy én kit jelölök meg apának. A törvényben ott van a tuti.

Majd ha a baba megszületett, akkor tehetünk a név érdekében, alig nyolc hónap ügyintézés és három anyakönyvi kivonat, mire a valódi nevénél lesz a gyermek. Először ugye a volt férj nevére keresztelik, majd mi bemegyünk hármasban – volt férj, gyermek apja, anya – a hivatalba, nyilatkozunk egyhangúan, hogy ki kinek a kicsodája, ki az apa és ki nem, ki kivel volt és mikor. És akkor elkezdődhet az eljárás.

Hogy is hívnak, öcsi? 

Nem kerül sok időbe – pár hónap –, és máris a kezünkben lesz a gyermek második anyakönyvi kivonata az én lánykori nevemre írva. De hogy nehogy csak Kun legyen a második körben, zárójelben azért még majd odaírják a volt férj nevét, hogy el ne felejtsük, ki volt szerintük az apa. Pár hónap majd megint eltelik ilyen néven tengődve, és mire egyéves lesz a gyermek, szinte biztos, hogy a saját nevének örvendhet majd.

Nézzünk egy gyakorlati példát: Kovács Tímea és Szabó Tamás házasok voltak, elváltak, Tímea új párra lelt Tóth Ubul személyében és gyerekük lesz. Ha 300 napon belül születik a válás után, akkor a gyermek – aki mondjuk legyen Sándor – anyakönyvi kivonatai így festenek majd:

Iratok, hivatalok… inkább esküvő

Mindez rengeteg utánajárással jár, bírósági eljárással, illetékkel – naná, majd ingyen lesz neve –, miközben szorgosan cserélgetjük majd az épp aktuális anyakönyvi kivonatának megfelelően a tb-kártyáját, lakcímkártyáját és adókártyáját. Mert ezek már a születése után rögtön lesznek neki, a születési nevére kiállítva. Ami nem a sajátja lesz.

Egy ördögi kör ez, végtelen hivatallátogatásokkal, aminek a megoldására csak annyi eszköz áll rendelkezésünkre, ha összeházasodunk. Amit amúgy is akartunk volna, de nem feltétlenül akkor, amikor a gyámhivatal mondja.