nlc.hu
Család
Jaj, már megint lányod lesz?

Jaj, már megint lányod lesz?

Ezzel a kedves kérdéssel szembesülök szinte naponta, mióta megtudtam, hogy két kislányom mellé rövidesen a harmadik is megérkezik.

A szokásos forgatókönyv: ismerős ember jön, meglátja a nagy hasamat, rákérdez, hogy mikor szülünk, és milyen nemű a baba. Készségesen válaszolom mindig, hogy karácsonykor szülünk és kislány. Ekkor jön a címben feltett kérdés. Mert milyen dolog az, hogy az ember lánya itt szüli sorra a lányokat, és sehol egy szál fiú. Majd még általában azt is hozzáteszik:

“Nem baj, majd a következő fiú lesz”

Eltűnődtem a kérdésen, vajon miért látják bajnak az emberek, hogy harmadszorra is kislányom lesz? És miért kéne addig szülnöm, amíg kisfiú nem lesz? Speciel én örülök, hogy lányom lesz, várom, hogy megszülessen, és biztos vagyok benne, hogy egy tündérbogármazsola lesz, ahogy a nővérei is azok.

“De amikor meghallottam, hogy én most már igazán anyuka vagyok, és kislányom van, eszembe se jutott, hogy fiút vártam, csak annak örültem, hogy végre megszületett és egészséges, és amikor fölsírt, tudtam, hogy csak ő lehet a mi gyerekünk, senki más. Hogyan is lett volna fiú, mikor kislány!” (Janikovszky Éva: Örülj, hogy lány!)
Jajj, már megint lányod lesz?

Tudom én, hogy nem rosszindulat vezérli az embereket, amikor sajnálkoznak fölötte, hogy újra kislány, ez csak amolyan kollektív tudatalattiba beivódott dolog lehet, hogy minél vegyesebb nemben születnek a gyerekek, annál jobb, gondolom. Mert nem arról szól ez a kérdés, mint régen, hogy “jaj, akkor nem lesz, aki továbbvigye a nevet, ha nincs fiú”, ha csupa kisfiam lenne, akkor pont az ellenkezőjét hallgatnám valószínűleg.

Van is egy ismerős házaspár, akiknél így alakult a gyerekek száma, ott ugyanis apuka annyira szeretett volna lányt, hogy addig szültek, amíg három fiú után végül összejött egy leányzó. Sosem értettem, most sem értem, hogy miért motivál ez bárkit a szülésre.

“Jobb lett volna, ha fiúnak születsz”

De hogy közelebbi példát hozzak, itt van a sajátom is: anyukám engem nagyon fiúnak akart, olyannyira, hogy amikor megszülettem, nem is mondott az orvosnak lánynevet, annyira nem hitte el, hogy nem fiú lettem. Végül apám mentette meg a helyzetet és nevezett el engem. Viszont ez végigkísérte az életemet, vagyis csak a felét, amíg anyukámmal éltem, mert sosem hagyta ki, hogy ne közölje, mennyire rossz lánynak lenni. Úgy globálisan, nemcsak nekem, hanem mindenkinek.

Jajj, már megint lányod lesz?

Pedig nem is. Így harmincon túl már egész tisztán látom az előnyeit és hátrányait. Úgyhogy személy szerint én örülök, hogy lányaim vannak, akiket megtaníthatok nőként létezni, és akik megtanítanak engem, hogyan kell körmöt festeni filccel. Ugyanígy örülnék neki, ha csupa fiam lenne, mert nyilván ők egész mást adnak a szülőnek, és egész máshogy kell szeretni őket. Mindkettő csodálatos úgy, ahogy van, nem azért, mert lányok vagy fiúk, hanem azért, mert gyerekek, a mi gyerekeink. 

“Örülök, hogy fiú, mert így lesz, akit az apja elvihet a focimeccsre, s akit utána haza is kell hozni, lesz, akivel az apja itthon is kártyázhat, sakkozhat, bélyegezhet, és lesz, akivel megbeszélheti, hogy szerinte mi baja a karburátornak.” (Janikovszky Éva: Örülj, hogy fiú!)

Ha tehát terhes nővel találkozunk, aki sokadjára is ugyanolyan nemű babát vár, ne kezdjünk neki sápítozni, hogy hát harmadiknak még egy lány és szegény apa nőuralom alá kerül. Mert lehet, hogy neki mindegy a neme, csak egészséges legyen, és tényleg így is gondolja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top