Család

Te posztolnád a Facebookon egy családtagod halálát?

Esküvő, gyerekek születése és cseperedése, örömteli események, vagy épp veszteségeink: például szeretteink elvesztése, temetés, gyász, továbblépés. Kell-e határt szabni annak, hogy mit osztunk meg a Facebookon?

 

Ma már a felhasználók többsége láthatóvá teszi életének legfontosabb eseményeit a Facebook-oldalán. Legfeljebb abban van különbség, hogy kiknek teszik elérhetővé ezeket: csak az ismerősöknek, netán mindenki másnak is? Az üzenőfalamon megjelenő tartalmak alapján szerintem a toplistát bizonyosan a cicás-kutyás posztok és a gyerekekről készült képek vezetik. Ugyanakkor mostanában a megosztási szokásaink mintha elmentek volna egy minden eddiginél személyesebb irányba. Én legalábbis egyre több olyan hírt kapok, melyben például tudatja velem egy ismerősöm, hogy meghalt valakije. És mellé azt is, hogy milyen érzések kavarognak benne.

Extrovertáltság?

Sosem ítélnék el senkit emiatt, pusztán érdekesnek találom, hogy ebből a szempontból is mekkora különbségek mutatkoznak köztünk. Ez generációs kérdés lenne? Nem hiszem. Nekem több, már bőven középkorúnak számító ismerősöm rendszeresen felfedi gyászának fontos momentumait. “Bizonyosan van egyfajta extrovertáltság vagy gátlástalanság abban, ha valaki megosztja a legszemélyesebb élményeit a közösségi oldalakon, de azért ez közel sem ennyire egyszerű − állítja dr. Meskó Norbert, pszichológus. Mert mi is történik akkor, amikor például “kitesszük” egy közeli hozzátartozónk halálának hírét? Egy modern eszközt használunk olyan alapvető célok elérésére, mint a gyászunk kifejezése a világ felé. “Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” − mondja Karinthy arról az érzésről, amely ilyenkor bennünk kavarog. A mély fájdalom annyira kimondhatatlan, bensőséges dolog, hogy talán nem is lehet ezt manapság máshogy tudatni a közösséggel, mint egyszerűen kiposztolni. Legalábbis nincsenek rá mintáink, nem tudjuk, hogy mit kell ilyenkor tenni. Hívjunk fel mindenkit? Küldjünk gyásztáviratot? E-maileket? Ezek nyilvánvalóan működnek, de csak a legszűkebb családi-baráti körrel. A többiek vajon hogyan és mikor értesülhetnek a tragédiáról? Mondjam el egyenként mindenkinek, hogy mi történt velem? Ennél egyszerűbbnek tűnik a posztolás. Felesleges magyarázkodás helyett, gyors, első kézből történő információ-átadás.”

Vagy mégsem extrovertáltság?

A pszichológus szerint a Facebook talán csak ráerősít  erre a bizonyos közlési vágyra. “Nem biztos, hogy ez mindig extrovertáltságot takar. Lehet, hogy épp az ellenkezőjének a jele, annak az üzenete, hogy “ez van”, “hagyjon mindenki békén”, “ezért vagyok most ilyen rosszkedvű”, “ne kérdezősködjetek”. Azt, hogy milyen motivációk vezethetnek az intim, de negatív életesemény posztolásához, nem lehet általánosítani.”

Ami engem illet, én legfeljebb évente egyszer-kétszer aktualizálom a fotóinkat, ezt leszámítva kifejezetten tájékozódásra használom ezt a médiumot. Arra viszont nagyon is intenzíven. Érdekel, miket olvasnak, miket ajánlanak a barátaim, és szívesen megosztok velük én is néhány számomra érdekes hírt vagy cikket. De részemről ennyi. A nagyon személyes hangvételű posztokkal, bevallom, nem is nagyon tudok mit kezdeni. Kicsit zavarba jövök tőlük, úgy érzem, olyasminek leszek a szemtanúja, amihez semmi közöm. Fotó a temetésről? Rövid levél az elhunytnak? Vallomás az érzésekről? Nyilvános beszélgetés családtagok között az elhunytról és a veszteségről? Nekem ezek túl intim tartalmak. És hát akad itt egy másik kérdés is: hogyan kell ezekre reagálni, ha olyan embertől jön, akit húsz éve nem is láttam?

Te posztolnád a Facebookon egy családtagod halálát?

Mert vigaszra szükségünk van

A mi családunkban megoszlanak erről a vélemények. A legmarkánsabb álláspontot a férjem képviseli: mindig azt mondja, ő nem szeret a gyászhírekre, illetve általában a rossz hírekre nyilvánosan bármit is lépni. Ha közel áll hozzá az illető, akkor felhívja telefonon, vagy ír neki egy privát üzenetet (tényleg mindig így van), ha nem, szó nélkül hagyja a hírt. Az öcsém erre csak rázza a fejét, mondván, semeddig nem tart odaírni valami kedveset, hiszen ez nagyon jólesik annak, aki krízisben van.

Én tanácstalan vagyok, pedig valószínűleg épp az utóbbi szempont a lényeg. Hogy lehetek én bármilyen zárkózott, szemérmes vagy éppen régimódi, azok az emberek, akik feketén-fehéren odaírják, hogy mennyire hiányzik a nemrég eltemetett családtagjuk, vagy hogy mennyire nehéz egy-egy évfordulót megélni, nos ők máshogy gondolkodnak. Nekik sokat jelentenek a reakciók, a lájkok, a kis szívek, a hozzászólások. Mert valójában ezek mind vigaszt nyújtanak. Ki így, ki úgy birkózik meg a veszteségeivel. Sok embernek könnyebb, ha nemcsak tudja, hanem számos apró jelét is látja annak, hogy nincs egyedül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése