Család

Káromkodás a családban: beindult a “basszameg-számláló”

Most, hogy egy újabb káromkodás került bele a politikai kiskáténkba, kíváncsiak voltunk, otthon, a gyerekek előtt ki mennyire figyel oda a szájára. Az élet része, ha hallja a gyerek, hogy anyának kurvára fáj a feje, vagy minden szavunkra akkurátusan figyelni kell?

“Bassza meg, esik az eső!”

Emlékszem, nagyjából hároméves lehetett a lányom, amikor az autópályán hazafelé szakadni kezdett az eső. A hátsó ülésről egyszer csak azt hallottam: “Bassza meg, esik az eső!” Először a nevetésemet próbáltam visszafogni, mert annyira abszurd volt ez a káromkodás a szájából, aztán úgy döntöttem, inkább le sem reagálom, nehogy így vagy úgy megerősítsem benne, hogy ez rossz, és a dackorszak határán esetleg rákapjon pont ezért.

A világért sem szeretnék álszent lenni gyereknevelésben sem: az én számat elég sokszor hagyják el ronda szavak, sajnos főleg jelzőként. A gyerekek előtt igyekszem magam visszafogni, és nem is kerül nagy erőfeszítésbe. Ők nem beszélnek csúnyán, nem szeretem, ha egymást lehülyézik, de őszintén, nem vagyok túl konzekvens ebben: hol rájuk szólok ezért, hol hagyom, hogy lerendezzék egymás közt akár csúnya szavak árán is.

Szerencsére azok az idők elmúltak már, amikor a “pisi-kaki-hülye” a vicces és a menő, és naponta különféle kontextusban százszor kell meghallgatni őket. Szülőként a legnehezebb az, amikor engem kezdenek el egy olyan szituációban szidni, ahol a gyerekeim is ott vannak. Egyrészt sokkal tehetetlenebb vagyok, másrészt miközben mondjuk felrobbanok, arra kell vigyáznom, hogy ők ne rémüljenek halálra, hogy az anyjuk egy vörös fejű dühöngő őrültté változik. Valahogy a kettő közt igyekszem lavírozni: ha az agyam még nem szállt el, azért, mert valaki a gyerekem előtt oktat ki minősíthetetlen stílusban, igyekszem azt az illetőt én nevetség tárgyává tenni a gyerekeim szemében.

Hogy aztán később, amikor újra magunk vagyunk, és a remegésem is elmúlik, el tudjam nekik magyarázni: hát igen, ilyen emberek is vannak.

Oktatni a bajban

Dóriéknál egyáltalán nem divat a ronda beszéd. Ő azt mondja, még a vita hevében sem küldi el melegebb éghajlatra a férjét sem, és ez a hozzáállásuk a gyereknevelésben is. “Persze jelzőként én is használom ezeket a szavakat, de próbálok vigyázni arra, hogy lehetőleg minél kevesebbszer használjam ezeket a gyerekek jelenlétében. Vannak olyan kapcsolatok a környezetemben is, akiknél mindennapos a legdurvább jelzők egymás fejéhez vágása. A legszomorúbb, hogy erre már egyik fél és a gyerekek sem kapják fel a fejüket.”

Persze vele is előfordult, hogy nem tudott uralkodni magán. “Teli volt a kezem csomagokkal, meg fogtam a kutya pórázát is, a fiam meg lelépett az úttestre. Nagyon megijedtem, persze meg is szidtam miatta. Eközben pedig odaállt mellénk egy idős nő, és azt mondta, ha nem a kutya pórázát fognám, talán tudnék a gyerekemre is figyelni. Már javában osztottam a nőt, hogy mit képzel, miért nem a saját dolgával foglalkozik, és különben is, amikor így meg vagyunk ijedve a fiammal, hogy jön ahhoz, hogy oktasson, amikor rájöttem, hogy a gyerekem ott áll mellettem és tátott szájjal néz. Azóta sokszor kell eljátszanom előttük ezt a történetet, sokáig foglalkoztatta még a gyerekeimet ez.”

Káromkodás a családban: beindult a

Judit sokszor vigyáz az unokaöccsére, az egyik eset elég emlékezetes maradt. “Éppen óvodába vittem az általa Ubulra keresztelt öreg kis Corsámmal. Ehhez rendre át kellett kínlódni magunkat a reggeli fővárosi dugón, amit az idegrendszerem elég rosszul visel. Idegesítenek a pocsék sofőrök, a rettenet minőségű utak, az állandó késés. Persze Beni miatt mindig fegyelmeztem magam, a bajszom alatt dörmögtem, egyszer azonban nem sikerült, kiszökött a számon egy káromkodás. Egy fiatal csaj index nélkül vágott be elénk, fékeznem kellett, hátulról majdnem belénk jöttek, amire úgy felment a pumpám, hogy kiszaladt a számon egy “baszki”, de mire a baszki utolsó betűjéhez értem, észbe kaptam, menteni próbáltam a helyzetet, és így lett a vége egy “baszkikááááám”! Beninek annyira megtetszett ez a szó, hogy egész nap ezt mondogatta az ovistársainak, sőt otthon is előszeretettel fűzte bele a mondandójába. Persze a szülők elővettek otthon, hogy legyek kedves, normális dolgokra tanítsam a gyereket. Az eset óta eltelt három év, ám a baszkikámat sehogy nem feledi Beni.”

“Mi az a picsa?”

Barbaráéknál két gyerek van, ő is azt mondja, alapvetően nagyon figyelnek arra, hogyan beszélnek előttük. “Amikor valami elromlik vagy kiömlik, előfordul, hogy kicsúszik a számon az »a picsába« kifejezés. Több év után a lányom suttogva megkérdezte, mit jelent. A suliban hallotta még a basszust, azt is megkérdezte. Egyszer pedig egy graffitin olvasta, hogy buzi, akkor azt kérdezte meg. Egyszer a Balcsin egy jó fej magyar család heverészett mellettünk, egész nap röpködtek a válogatott trágár kifejezések. Figyeltem a gyerekeket, nem hozta őket lázba. A hülye és a szar szavakat már ismerik, mint a káromkodás formáját, de nem nagyon használják.”

Gábor sem szeret a gyerekei előtt káromkodni. A múltkor, amikor egy barátjával és annak a gyerekivel voltak együtt, kitalálták a “basszameg-számlálót”: egy sör volt az ára annak, ha valaki veszít. A délután végére Gábor 10:5-re vesztett, ő tízszer káromkodott a gyerekek jelenlétében délután. Persze a kisebbek ezeken jót derültek.

Nem reprezentatív felmérésünk szerint egyébként autóvezetés közben a legnehezebb kibírni káromkodás nélkül. Biztosan lehet ezt valami eredendő belső nyugalommal is kezelni, hiszen úgy sincsen ráhatásunk a dugóra meg az útfelújításra, de azért elég bosszantó az, amikor mások miatt kerülsz majdnem életveszélybe. Mint a múltkor Veronika, aki épp az unokáját szállította haza az óvodából, amikor alig tudta elkerülni a csattanást. A nőnek egy hangos “de egy paraszt vagy!” felkiáltás elhagyta azért a száját. Az unokája egész délután ezt ismételgette, sőt később rajzon meg is örökítette a parasztot.

Ti hogyan próbáljátok megállni a gyerekek előtt, hogy egy-egy obszcén kifejezés elhagyja a szátokat? Van erre tuti módszeretek?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top