nlc.hu
Család
Jó példa a magyar védőnői hálózat az ENSZ-ben

Jó példa a magyar védőnői hálózat az ENSZ-ben

A magyar védőnői hálózat jó gyakorlatát szívesen átvennének más ENSZ-tagországok. A hálózat épp olyan helyzetben védi a nőket és a családot, amikor kiszolgáltatottak.

“Az mutattuk be, hogy a védőnői hálózat milyen nagy segítséget nyújt Magyarországon. Éppen olyan helyzetben segít a családokon, amikor a nők kifejezetten kiszolgáltatottak, amikor gyermeket várnak, amikor megszületik a gyermekük, amikor az újszülött gyermek bekerül a családba, és utána, a gyermeknevelés során is személyre szabott segítséget kapnak” – mondta Novák Katalin, a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn, miután New Yorkban felszólalt a világszervezet egy nagy sikerű, magyar szervezésű tanácskozásán.  

A politikus az ENSZ Nők Helyzetét Vizsgáló Bizottságának 59. ülésére érkezett a világszervezet székhelyére. A rendezvényen, amely a nők és a férfiak egyenlőségéről, a nők helyzetbe hozásáról szól, közel 90 ország képviselteti magát magas szinten. Az idén azért is kiemelt az érdeklődés, mert most van a nemek egyenlőségét deklaráló Pekingi Nyilatkozat 20. évfordulója.

Novák Katalin hétfőn egy Magyarország szervezésében megtartott kísérő rendezvény előadója volt, amely az idén 100 éves hungarikumot, a magyar védőnői hálózatot mutatta be. A Bogyay Katalin ENSZ-nagykövet által levezetett panelbeszélgetésen részt vett még V.S Oberoi indiai államtitkár, Geeta Rao Gupta, az UNICEF ügyvezető igazgatóhelyettese, Susan Myers, az Egyesült Nemzetek Alapítvány alelnöke és Gustavo Gonzalez-Canali, a világszervezetnek a nők helyzete ügyében illetékes főtanácsadója.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top