Szép a nagycsalád – fényképen
Nagycsaládban nőttem fel, öt lány között középsőként. Fantasztikus hangulatuk van a családi találkozóinknak, az unokatesók imádják egymást. Nem volt mindig ilyen idilli a kép. Emlékszem még vérre menő vitákra, gyilkos indulatokra, testvérrivalizálásra és túlterhelt szülőkre is. Az én fejemben éppen ezért nagyon hamar eldőlt: “csak” két gyerekem lesz. Sőt már van is!
Fiús anyaként lehetek igazán önmagam
Talán nem meglepő: a szüleim a harmadik gyereket, vagyis engem már igen erősen fiúnak vártak. Nem, szerencsére se karatéra, se focira nem írattak be, és rózsaszín fodros szoknyácska helyett sem erőltettek rám ronda barna kordnadrágot (az utóbbit sajnos igen). Mégis van bennem némi tesztoszteron-túltengés, a fiaimmal pedig igazán elememben érzem magam: mind a Vasúttörténeti parkban, mind pedig a matchboxvásáron szívesen kalandozok velük. Mindez az újdonság erejével hat rám, a markolós mesékre legalább annyira rácsodálkozok, mint ők maguk. Most már igazán nem kockáztatom meg, hogy hirtelen boruljon a mi jó kis világunk egy hugicával!
Nem hiányzik a cuki hajfonás
Bármilyen hihetetlen is, soha nem vágytam lányra. Eleve nagyon furcsának tartom azt a hozzáállást, amikor valaki csak azért vállal sokadik gyereket, hátha ilyen vagy olyan nemű lesz a baba. Aki pedig azt firtatja, vajon én mindig kisfiúra vágytam-e, elégedjen meg a következő válasszal: én gyerekre vágytam! Csak annyit tettem hozzá néha két fohász között: ha lehet, legyen egészséges, nem pedig különböző nemeket szerettem volna kipróbálni. Ja, egyébként van két keresztlányom, szóval a szivárványos csillámpónival is közelebbi ismeretséget kötöttem ám!
Mindenem a statisztika
Tudom, tudom, sokak fejében tartja még magát a régi irányelv: lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség. Az én gyerekeim viszont a férjem révén félig németek, szóval már eleve két ország születési mutatóin javítottam. Lehet ezt még fokozni? Szerintem én már bőven megcselekedtem, amit megkövetelt a haza.
Két gyerek, két szoba, sok kerék, avagy a hajtók dala
Nem mondhatnám, hogy nélkülözésben nőttem fel. Én viszont úgy határoztam, hogy a gyerekeim mindent megkapnak majd a könnyebb életkezdéshez. Szerintem ehhez hozzátartozik egy lakás, egy autó és mindenekfelett egy diploma. Ehhez pedig sok-sok pénz kell. Azt viszont nem szeretném, hogy a férjem esténként későn érjen haza és a családi programokat rendszeresen elbliccelje azzal a felkiáltással, hogy “értetek hajtok!”.
Szeretnék jól szeretni
Az egyik legnagyobb példányszámban elkapkodott gyereknevelési bestseller szerint ez a nyitja mindennek: jól kell szeretni. És még azt is megkérdezik az önmagában amúgy is állandóan kételkedő szülőtől: tudod-e, hogy milyen a gyereked? Erre törekszem már az első gyerekem megfoganása óta: szeretném megismerni és megérteni a fiaimat. Ennek a kulcsa pedig szerintem az idő, lehetőleg a minőségi idő, kettesben, hol az egyik, hol a másik gyerekkel. Nekem ez elemi igényem, rosszul érzem magam, ha nem adhatok nekik minden nap legalább pár perc cselekvő szeretetet. Igen, nekem is van négygyerekes anyuka barátnőm, az ő gyerekei sem lelki sérültek. Sőt irigylésre méltó az a könnyedség, ahogy a nagyon nagy családját menedzseli. Hadd tegyem hozzá: ő már kislánykora óta sok gyerkőcre vágyott.
Nesze neked, önmegvalósítás
A csillagjegyem szerint Ikrek vagyok, persze én ezzel nem sokat törődtem sosem. Egészen mostanáig, amikor végre rátaláltam arra a hivatásra, amiben igazán feloldódok és kiteljesedek. Jelenleg úgy érzem, két élet sem lenne elegendő ahhoz, hogy megvalósítsam az összes álmomat és tervemet – amiből napról napra csak egyre több lesz.
Mindez két gyerek mellett is bőven elég szervezést jelent, szóval most el is teszem a billentyűzetet, és megölelgetem őket. Úgyis itt ugrálnak körülöttem.
