A hétköznapi rutin, a reggeli készülődés, iskola/óvoda/munkahely, esti rutin helyét felváltja a hétköznapok megszervezésének igencsak sok fejtörést okozó feladata. A költséges nyári táborok, ismerősök gyerekeivel közös programok, a felváltva kivett “gyerekfelügyelő” szabadságok és gondosan megtervezett családi nyaralás töltik ki valahogyan ezeket a napokat.
Amikor nagy nehezen kiengedjük kezünkből a harmadik nyári napközis tábor díját, és felrémlik előttünk, hogy ennyi pénzből mi mindenre tudtunk volna mi magunk is költeni, nem keveseknek a szíve szorul össze. No de majd a nyaraláson. Ott megadjuk a módját, ott majd a saját pihenésünkre fordítjuk a gondosan félretett húszezreseket. Vagy nem.
A nyár a pihenésé, mindenki arra vár, hogy eldobjon mindent, a dolgos hétköznapokat hátrahagyva elhúzzon jó messzire, és csak olyasmit csináljon, amit a hétköznapokban soha. Ők azok, akiknek nincs kisgyerekük.
A kisgyerekes anya is elutazik, de szinte sohasem pihen…
Valljuk be, a gyerekkel eltöltött nyaralás többnyire nem keverendő össze a pihenéssel. Csodás dolog együtt lenni, de vitathatatlanul fárasztó is. Hacsak nem vagyunk olyan szerencsések, hogy animátorok mulattatják gyerekeinket, és all inclusive eszem-iszom veszi le vállunkról az étkezések megoldásának a gondját, bizony könnyen lehet, hogy egy kihelyezett robotban találjuk magunkat.
Úgy kezdődik, hogy szinte a teljes háztartást fel kell pakolni. Alvós állatok, kedvenc itatók, ruhák, váltóruhák garmadája, mindenféle időjárásra felkészülve. Házipatika. Kellő mennyiségű étel, ha a baba nem enné meg, amit ott kap. Elmenni valahová, ami rendszerint csak mérsékelten gyerekbarát, ahol a gyerek várhatóan rosszul alszik majd (még az otthonihoz képest is), ahol egyelőre beláthatatlan veszélyektől kell majd megmenteni az életét. Már a várakozás is sokszor ilyen “örömteli”.
Aztán az utazás maga is egy kaland. Vonaton babakocsit szállítani, babaülésben vergődő, az unalomtól bepörgött gyereket órákon át szórakoztatni már önmagában maradandó élmény, és sajnos a kisgyerekek rendszerint és merőben igazságtalanul az anyjukat találják meg minden ilyen feladattal.
Maradtunk volna otthon?
Ilyenkor azért már felmerül a gondolat, hogy talán mégis pihentetőbb lett volna otthon maradni, és egyszerűen otthon nyaralni hármasban-négyesben, áthívni inkább esténként a barátokat vagy megkérni valakit, hogy vigyázzon a gyerekre és egyszer-egyszer párunkkal kettesben belemenni az éjszakába.
Alkalmazkodni a ded napirendjéhez, minden megrögzött és elemi fontosságú kis szokásához, az éppen rendeződni látszó alvásához két fogzási kör között? Semmilyen helyszínen nem tud pihentető lenni.
Az újdonsült anya a strandon rádöbben, hogy nem fog kellemesen szenderegni a napon fekve, mert neki dolga van. Gyakorlatilag folyamatosan. Vágyakozva és irigykedve nézni a hangosan nevető és flörtölő ifjúságot.
A tóparti napozáshoz regényhalmok helyett társasjátékot, mesekönyvet, legót pakolunk, és ahelyett, hogy a hosszakat úsznánk a versenymedence kéklő vizében, vagy egy gumimatracon lebegve álmodoznánk, a gyerekmedence mellett a legkisebbek önfeledt mulatását figyelve sülünk ropogósra.
Kettesben a párunkkal a medencében? Majd pár év múlva talán. A kisgyerekes szülő, ha nem nagyobb társasággal van, csak a párjával felváltva tud elmenni egyet úszni, de még a mosdóba is. Felváltva tereljük a kicsiket. Pelenkázás, etetés, árnyékban altatás (napközben édesen alszik, bezzeg a panzióban egész éjjel üvöltött).
A nagyobbakkal könnyebb. Ők csak felváltva nyafognak vízipisztoly, csillámtetkó, jégkása, fagyi, csúszdakarszalag, hullámmedence, vattacukor, főtt kukorica, közös tűzrakás és még számtalan egyéb kívánatos dolog után. Mi meg fizetünk, mint a katonatiszt.
A szüleink is ezt csinálták, most pedig mi vagyunk soron
Eközben a bennünk élő gyerek, a gyerekek előtti fiatal felnőtt szívében fel-felbukkannak a régi pihenések képei. Képek, amikben úgy tűnik, csak feltöltődtünk, csak pihentünk. Vágyakozunk.
Ha nincs olyan szerencsénk, hogy egy-egy lelkes nagyszülő, jó barát néha-néha átvegye a stafétát a nyári programszervezésben, a szülők kénytelenek maguk között felosztani a pihenésre jutó pillanatokat. Apa sül a medence partján, míg anya úszik, majd fordítva. Anya társasozik, apa olvas. Csere. Lopott pillanatok ezek, és nagy szükség van rájuk.
Alapvetően fontos tehát, hogy ne csupán az anya dolga, felelőssége legye a család apraja-nagyjának a terelgetése, hanem ilyenkor is egyenlően megosszuk a feladatokat. Akkor is, ha az apa elfáradt az egész éves hajtásban. Higgye el, az anya sem kipihentebb nála.
Hiába hirdette nemrég egy balatoni szálláskeresőn úgy a portáját hogy “Hölgy vendégeinket a szemközti élelmiszerbolt, közeli zöldséges, művelődési ház, parti butikok várják…az uraknak pedig a szemközti kocsma, közeli focipálya, parti sörözők, Fröccsbusz no és a Balaton nyújt megnyugvást.” – nem, nem csak a nő dolga a bevásárlás, a főzés, és egy normális apa sem a kocsma-focipálya-söröző háromszögben tölti a nyaralás napjait…
Még több cikk a nyaralásról és kisgyerekes gondokról:
- Nyaralás a horvát tengerparton, de nem tömegben
- Nyaral a család: így utazunk mi
- Családi nyaralás: 7 tökéletes európai úticél
