Valentin és Valentina nagyon szerették egymást, és amikor összeházasodtak, úgy érezték, együtt, ilyen szerelemmel örökké boldogok lesznek. Tudták, lesznek nehézségeik, de majd egyetértésben megoldják azokat. Ahogy múltak az évek, és a kezdeti lángoló szenvedély elmúlt, észre sem vették távolodásukat. A “szürke hétköznapokban”, a munka és a gyereknevelés feladatai közepette a másik egyre több és több olyan tulajdonságát tették szóvá, amit korábban “észre sem vettek”. Gyakran kritikus hangon, a másikat bántva szajkózták sérelmeiket: “Olyan figyelmetlen vagy!” “Neked soha semmi nem jó!” Ismétlődő játszmákba bonyolódtak, leértékelték egymást, a másik szüleit, eredeti családját kritizálták, és igazoltnak érezték, hogy valahol máshol keressenek megnyugvást, vigaszt: Valentin az egyre több munkában, míg Valentina egy munkatársával folytatott kapcsolatban.
Tina Fey és Steve Carell a Párterápia című filmből
Valentin és Valentina még ma is együtt élnek, és elmondásuk szerint elégedettek, boldog a házasságuk. A neveiket persze kitaláltam, ugyanakkor valóságos házaspár, akik hozzám jártak terápiára. Az esetük pedig nem egyedi: leírom, ők hogy hozták helyre a házasságukat.
 A szerző L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, hipnoterapeuta. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik pszichés és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és életvezetési problémák feltárásában és kezelésében. Számos helyen tanít, publikál és tart előadásokat. Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület, a Magyar Hipnózis Egyesület, a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Pszichológiai Társaság tagja. |
1. Adjunk értelmet a nehézségeknek!
Valentin és Valentina nem tudták, hogy a mindennapok apró problémái, mint a gyermekek születése, óvodába-iskolába kerülése, a munkába állás vagy éppen a munkahely elvesztése mind-mind azok a nehézségek, amelyek közös megoldását kapcsolatuk kezdetén megfogadták.
Ha valami nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, vagy úgy érezték, “sok ez nekik”, kezdetben rendre egymást hibáztatták, érzéketlenséggel, lustasággal stb. vádolva a másikat. Csak akkor kaptak észbe, amikor Valentina szerelmes lett egy munkatársába, aki csodálta őt.
Ekkor mindketten megérezték, sokat veszíthetnek: a családjukat, közös eredményeiket, értékeiket, és egymást. Párterápiába kezdtek, és önismereti fejlődésük révén felismerték, hogy mindketten máshol keresték, amit csak egymástól, illetve saját maguktól kaphatnak meg: Valentina a szerelemben az önbizalmat, önbecsülést és a fontosság érzését, míg Valentin a munkában a hatékonyság, a megbízhatóság és a férfierő érzéseit. Majd a súlyos krízist esélyként tudták felhasználni, húztak egy képzeletbeli vonalat, elengedték büszkeségüket, átélték dühüket, fájdalmukat, és a múlt emlegetése helyett ma nyíltan és őszintén beszélgetnek legmélyebb érzéseikről, így értelmet nyert számukra szenvedésük időszaka is.
2. Néma gyereknek anyja sem érti a szavát!
A lángoló szerelem időszakában ők is elhitték, hogy a másik ki nem mondott gondolatait is értik és kitalálják egymás kívánságait, majd megtapasztalták, ez távolról sem igaz. Gyakran előfordult, hogy Valentin egy fárasztó munkanap után még pihenni szeretett volna egy kicsit, ám ezt nem mondta feleségének, aki azt várta, foglalkozzon a gyerekekkel, amíg ő a vacsorát készíti. Valentin türelmetlen volt ilyenkor, mire Valentina megsértődött, nem beszélt, vagy éppen jól megmondták egymásnak a magukét.
Majd felismerték azt, hogy játszmák helyett nyíltan beszéljenek igényeikről és vágyaikról. Így ha ma Valentin hazaér, Valentina nem “passzolja át” azonnal a gyerekeket, hagyja párját szusszanni egyet. Valentin is tudja, mert felesége elmondta neki, hogy a nőnek hiányzik a kettesben töltött idő, így néha ő kéri meg a nagyszülőket, vigyék el az unokákat, és izgalmas programokat szerveznek együtt. Egymás gondolatait, vágyait ma már nem kitalálják, hanem őszinte beszélgetések során ismerik meg, amihez az egymásra szánt figyelmet és időt is megteremtik.
3. A gyermekkori “sérülések” átírása vezet a boldogsághoz
Valentin rengeteget dolgozott, hogy mindent megteremtsen a családjának, nem volt ritka, hogy késő este érkezett haza. Nem értette, Valentina miért lesz egyre ingerültebb minden alkalommal, miért nem “tudja értékelni” az ő erőfeszítéseit. Eközben Valentina úgy érezte, férje már nem szereti őt, és a gyerekeket sem, hiszen nincs velük, munka után sem siet haza…
Csak miután sokat beszélgettek gyermekkorukról is, arról, mi hiányzott vagy esett rosszul nekik, akkor tanultak meg más szemmel nézni a másikra, megtanulták a másik számukra néha bántó reakciói mögött nem a felnőttet, hanem a hiányokkal küzdő kisgyereket látni.
Valentin gyermekként csak a díjakért, a jó bizonyítványért, vagy az első helyért kapott dicséretet, azt tanulta hát, hogy szeretet csak jó teljesítményért jár, és ezzel is mutatható ki. Valentina kislány korában sokat szenvedett szülei hiányától, akik – szintén sokat dolgoztak – soha nem voltak jelen a kislány életének jelentős pillanataiban.
Egymás múltját, viselkedésük gyökereit jobban megismerve Valentin és Valentina sokkal empatikusabbak és türelmesebbek lettek egymással, és jobban megértik, elfogadják szüleiket is, nem okolják őket a párkapcsolatuk problémáiért.
4. Valódi elköteleződés: “A társam az első, a legfontosabb!”
Közös életük kezdetén házasságkötésük ellenére sem köteleződtek el egymás iránt. Amikor a fiatal pár boldogan készülődött lakásuk berendezésére,
Valentin dühöngött, amikor egy este arra ért haza, hogy párja édesanyjával rendezte be a két szobát, bútorokat, szőnyegeket, függönyöket: “Anyád mindenbe beleszól! Most évekig nézhetem a szerzeményeit, mintha ő is itt élne velünk!” Amikor pedig Valentina visszament dolgozni, Valentin édesanyjával vitte oviba a gyereket, majd döntöttek: a “Nagyi vigyáz ezentúl rá, az oviban csak sír szegényke!”. Valentina szintén dühöngött. “Nem a »szuperanya« anyádat vetted feleségül, hanem engem!”, majd hosszan tartó csatározás kezdődött közöttük.
Önismereti fejlődésük során eljutottak oda, hogy már nem szidják egymás szüleit, családját, de nem adnak lehetőséget, hogy segítő szándékkal ugyan, de túlzottan belefolyjanak életükbe. A nekik felajánlott segítséget megköszönik, de előbb megbeszélik egymással, elfogadják-e, és milyen formában. Nemcsak szüleik, hanem barátaik előtt is azt mutatják, ők ketten összetartoznak. Közös társaságban kiállnak egymásért, figyelmességgel, érintésekkel adják a többiek tudtára összetartozásukat. Az elköteleződés megteremtése mellett “saját időt” is biztosítanak a másiknak, amikor egyedül is feltöltődhet és új élményekkel gazdagodhat.
5. Érintésekkel, apró figyelmességekkel mélyítsük kapcsolatunkat!
Valentin és Valentina kapcsolatuk kezdetén az anyagiak megteremtésén fáradoztak, és egyre többször fordult elő, hogy elmaradt a reggeli és esti ölelés: reggel rohantak, este bedőltek egymás mellé az ágyba. Szabadidejükben a tévé, a számítógép mellé ültek, vagy a gyerekek kötötték le figyelmüket. Kapcsolatuk válságával tudatosult bennük: az egymásra szánt idő a párkapcsolatra szánt időt is jelenti. Ma már tudnak az érintések örömöt adó, stresszt csökkentő hatásáról, s hogy a mindennapi beszélgetésre szánt idő nem időpazarlás. Igyekeznek megismerni egymás kedvenc időtöltéseit. Gyakran ajándékozzák meg egymást egy-egy apró üzenettel, kedves sms-sel, segítséggel vagy azzal, hogy értékelik, dicsérik a másikat. Hiszen ajándékok ezek is, és semmibe sem kerülnek. Mégis azt közvetítik, hogy párunk törődik velünk, figyel ránk, fontosak vagyunk számára.
6. Fűszerezzük az életet közös tevékenységekkel, kihívásokkal!
Valentin és Valentina is minden egyes “feladat teljesítése” után elégedettek voltak: igen, megcsináltuk!
Felépült az új ház, megvettük az új kocsit, félretettük a pénzt a nyaralásra, az iskolakezdésre, a továbbtanulásra. Észre sem vették, hogy a feladatok már nem örömet, hanem jelentős erőfeszítést jelentenek számukra. Meglepődtek, amikor rájöttek, azokat nem együtt, hanem egymás mellett végzik, beosztva és figyelve, kinek mit kell feláldoznia azért, hogy elérjék a célt.
Kapcsolatuk válsága és a segítségül igénybe vett párterápia során átértékelték céljaikat, rájöttek, hogy minden eredményük attól egyedi, hogy együtt érik el. Megpróbáltak később olyan dolgokat csinálni, amiben nem a cél, hanem az együttlét, a közös tevékenykedés volt a lényeges. Kezdetben persze szokatlan volt minden kapcsolatgazdagító tevékenység: a közös játék, a séta, vagy akár a családi képek közös nézegetése.
Ha nagy célokat tűznek ki, akkor megbeszélik, hogyan és miben tudnak tenni azért, hogy az megvalósuljon anélkül, hogy később bármelyikük is kizsákmányoltnak vagy elhanyagoltnak érezze magát. Ma már egymás céljait is közösnek tekintik: Valentina levelezőn szerez egy újabb diplomát, férje támogatja, átvesz Valentina feladataiból, hogy ő tanulni tudjon. S már nemcsak az összetartozás, netán a kötelességérzet vagy a párkapcsolat idealizálása okán érzik közösnek céljaikat, hanem örömet szerez nekik a másik sikere, elégedettsége, és látják benne saját teljesítményüket is, hiszen segítettek: hol idővel, hol csenddel, hol anyagiakkal, hol biztatással.
7. Türelem, a boldogság elérése hosszú fejlődési út
Hajlamosak vagyunk úgy hinni, hogy ha – mint a mesékben – a párválasztás buktatóin túljutottunk, és megtaláltuk az Igazit, akkor már “boldogan élünk, míg meg nem halunk”. A valóságban azonban ez másként történik. Nemcsak hogy nem létezik egy Igazi, de a boldogság sem egy folyamatos, tartósan jó állapot, amikor minden téren maximálisan elégedettek lehetünk. Párkapcsolatunk sikere csakis rajtunk, a benne élőkön múlik, és az, hogy elérjük-e a boldogságot, az pedig azon, hogy vállaljuk-e a nehézségekkel tűzdelt folyamatot, amely során megnyitjuk szívünket, megismerjük magunkat, és elmélyítjük kapcsolatunkban az intimitást. A közhelyszerű mondás, “A boldogságot nem adják ingyen!”, igazságot is rejt:
A boldogság eléréséhez ön- és társismereti munkára, személyiségünk fejlesztésére van szükség, s arra, hogy megfogalmazzuk, mit jelent számunkra az elégedettség, nyugalom, biztonság, közelség. S már azzal is sokat tudhatunk meg önmagunkról, ha látjuk: ki vagyok én, ki a másik, s kik vagyunk ketten együtt.
 Harmóniában egymással – Újabb 11 tévhit párkapcsolatainkról Miért csalt meg a párom? Szeretkezzünk, vagy beszéljük meg? Létezik még egyáltalán normális kapcsolat? A kötet a szerző Közelebb egymáshoz című nagy sikerű könyvének folytatásaként a párkapcsolat első, szenvedélyes és intenzív időszakán túl felbukkanó problémákat, kríziseket, valamint az ezeket okozó és megoldásukat, valamint az újrakezdést is nehezítő tudattalan tévhiteket elemzi. Az újabb 11 tévhitet olvasmányos, közérthető stílusban, terápiás esetekkel illusztrálva írja le, tesztekkel és gyakorlatokkal segít a harmónia elérésében: önmagunkban, a nappaliban és a hálószobában – nőként, férfiként, szülőpárként. |
