Család

Valóban rosszat tesz a gyereknek a tablet?

Sok szülő dilemmázik ebben az időszakban, hogy vajon vegyen-e kütyüt a gyereknek karácsonyra, vagy inkább ne. Hiszen rengeteg helyről hallhattuk, olvashattuk már, hogy nem tesz jót a kicsiknek. De vajon tényleg így van?

Akárhová nézel, három-négy éves gyerekek már okostelefon appjaival vagy tablettel játszanak. Persze a mi gyerekeink is már nagyon régóta könyörögnek érte, hogy vegyünk nekik egy táblagépet.

Ilyenkor viaskodik bennünk az egyik oldal, amelyik félti a gyereket, hogy nehogy függő legyen, és a másik oldal, mert azt sem szeretnénk, ha lemaradna a többiektől.

Elkezdünk kutakodni a neten, hogy mit írnak, mikortól ajánlott a gyerekeknek a kütyüzés.

És itt beüt a krach!

Rengeteg cikkbe belefutunk, ami azt taglalja, hogy miért is ne vegyünk semmiképpen a gyerekünknek műszaki eszközöket.

De vajon valóban van alapjuk az ilyen cikkeknek? Utánanéztünk!

Valóban rosszat tesz a gyereknek a tablet?

Egy neves bostoni gyermekkórház szerint a tabletezés gátolja a gyerekek szociális fejlődését, agresszívvé teheti őket, és kizár olyan fejlődési lehetőségeket, amelyek jót tennének a kicsiknek. Például képernyőnézés mellett elszalaszt néhány külső beszélgetésből ráragadó új szót, amivel a szókincse fejlődhetne, nem hallja meg a madarak csicsergését a fákon, azaz a környezet hangjaira sem lesz fogékony.

Ha pedig valami felzaklatja a gyereket, vagy ki akarja zárni a külvilágot, akkor a táblagéphez menekül ahelyett, hogy megtanulná saját magát lenyugtatni. És ez a fajta menekülés könnyen függőséggé válhat.

Ha mégis úgy döntesz, hogy veszel egy kütyüt a gyerekednek, akkor figyelj rá, milyen játékokat tölt le, van már rengeteg hasznos app mind Androidra, mind iOS-re, olyanok, amelyek fejlesztik a kreativitását, segítenek a betűk, számok, színek és formák felismerésében. Ezek segítségével pedig úgy taníthatod közvetetten a gyereket, hogy nem is tudatosul benne a tanulás, azt hiszi, csak játszik.

Azért arra figyelj, hogy naponta mennyi időt tölt a gyerek tabletezéssel, ne tartson ez órákon keresztül.

Egy szó, mint száz, lehet sok negatív hatása a kütyüzésnek, de legalább ennyi pozitív is megfigyelhető. Egy biztos, a tiltás mindig vágyódást okoz, a túlzott engedékenység pedig függőséghez vezethet. Inkább találjuk meg az arany középutat, ami mind a szülőnek, mind a gyereknek csak hasznos következményekkel járhat.

Olvass tovább kütyüző gyerekek témában az NLCafén!

Care2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top