Amikor megszülettek, azt gondoltam, hogy nem lesz szükség nagy és komoly beszélgetésekre fiúkról, szexről, játszmákról és a többi felnőttes dologról, amíg mondjuk úgy 12 évesek nem lesznek. Úgy terveztem, hogy ha kérdésük van ezekről a témákról, akkor válaszolok mindenre őszintén, de leültetni és célzottan beszélgetni velük a felnőttes kérdésekről nem terveztem kiskamaszkorukig.
Az első sokk akkor ért, amikor a 4 éves gyerekem elmesélte, hogy szájon puszilta egy fiú az oviban. A második sokk akkor, amikor megkérdezte ezután, hogy ettől neki most babája lesz-e. És a sokkok nem értek véget, sőt egyre szaporodtak innentől kezdve.
Rájöttem, hogy nem várhatok 12 éves korukig, hogy felvilágosítsam őket a felnőtt léttel járó kérdésekről.
Ez akkor vált kristálytisztává bennem, amikor a 9 éves lányom jött haza azzal az iskolából, hogy szégyelli magát, mert belekukkantott ő is abba a pornófilmbe, amit az osztálytársai néztek a telefonjukon. Én meg köpni-nyelni nem tudtam, hogy mégis mit keres a pornó és szex egy 9 évesekkel teli osztályban. Persze már tudom, hogy életkori sajátosság, hogy a szexualitás érdekelje a 9 éves gyerekeket, de hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak, hiszen már látott mindent, most akkor kezdjek bele a méhecskékbe és virágokba? Nyilván nem volt azért teljes mértékben tudatlan, mert becsülettel válaszolgattam én már az ilyen és ehhez hasonló kérdéseire, hogy hogyan lesznek a babák és hogy jönnek ki az anyuka hasából. De teljes részletességgel még nem ejtettem meg vele A Nagy Beszélgetést.
Nem csak a szexuális felvilágosítás témaköre az, ami nagy beszélgetést kíván. A legtöbb téma adja magát, mert úgy dobja az élet, hogy történik a gyerekek körül valami, ami egy sor kérdést vet fel bennük, amire szülőként reagálni kell. De azért vannak olyan kérdéskörök, amiket nekünk, szülőknek kell felhozni. Rá kellett ébrednem, hogy nem halogathatom, ezeket a kérdéseket elő kell venni és részletesen átbeszélni velük már jóval előbb, mint hittem. Mindegyik témára Bibók Bea pszichológus, párkapcsolati tanácsadó, szexuálterapeuta szakvéleményét is kikértem.
1. Káromkodás
Ez az a téma, amit úgy 3 éves korában már meg kell a gyerekkel beszélni, mert mindenhonnan hallja a csúnya szavakat még akkor is, ha otthon vigyázunk a szánkra. A káromkodás jelen van az oviban, a buszon, a bevásárlóközpontban, úgyhogy hacsak nem egy nagy buborékban él, amit néha behintünk csillámporral és befújunk rózsaszín köddel, akkor szembesülni fog a kegyetlen valósággal: az emberek káromkodnak, ez van, ettől még neki nem kell bazmegolni az óvodában. Valahogy azt az információt kell neki átadni, hogy a káromkodás nem menő dolog, és hogy helye maximum akkor van, ha a lábára ejt egy zongorát.
A szakértő véleménye: “A szülő azzal tud segíteni a gyermekének, ha reagál arra, ha csúnyán beszél a gyermeke. Érdemes megkérdezni, miért jó kimondani ezeket a szavakat, illetve fontos, hogy elmondjuk neki, mit is jelentenek. Mivel az óvodáskorban a fő tanulási forma az utánzás, a szülőknek is nagy a felelősségük abban, hogy ők semmiképpen sem legyenek minták a káromkodásban, illetve az óvodai hatásokat ellensúlyozzák a kulturált beszéddel és tisztázó beszélgetésekkel.”
2. Halál
Sokszor úgy hozza az élet, hogy már egészen kicsi korukban szembesülniük kell a halállal, ha valamelyik hozzátartozót elveszítjük. De ha mégsem történik ilyen eset, akkor is érdemes velük beszélgetni róla, akár egy kis kedvenc háziállat halála kapcsán, hogy ez az élet természetes rendje. Fontos, hogy ne alakuljon ki bennük, hogy ez valami rémisztő és misztikus dolog, hanem inkább terelgessük az elfogadás felé őket.
A szakértő véleménye: “A halál még a felnőttek között is tabu, pedig nagyon fontos róla beszélni. A beszélgetéssel kezdődik, hogy a felnőttek is és a gyermekek is képesek legyenek egyáltalán valahogy viszonyulni a halálhoz. Nagyon fontos, hogy egy hozzátartozó halála esetén a szülő is mutassa meg érzéseit, és beszéljen arról, hogy neki most rossz, hogy hiányzik az elhunyt, és hogy ezek természetes érzések. Ne titkoljuk a gyermek előtt, mert ezzel azt tanítjuk meg, hogy nem szabad megélni a fájdalmat. Pedig a fájdalom megélése a gyászfeldolgozás része.”
3. A drámák
Azok a bizonyos “soha többé nem leszek a barátod” drámák már az oviban, amelyek aztán komolyodnak aztán iskolában. Akár egész odáig elmehetnek – nálunk el is mentek –, hogy a végén ő lesz a bántalmazott, kipécézett gyerek az osztályban. Utólag ébredtem rá, hogy sokkal korábban el kellett volna beszélgetni vele, hogy mit tegyen, ha bántják, megalázzák, szóban zaklatják. Hogyan védheti meg magát és hogyan vághat vissza asszertívan. Ezzel arra is tanítjuk, hogyan kell kiállnia saját magáért, ami nélkülözhetetlen lecke a felnőtt léthez.
A szakértő véleménye: “Egy szülő akkor tud hiteles lenni, ha ő is asszertív, önérdek-érvényesítő. Ha a szülő képes az önérdek érvényesítésére, vélhetően a gyermek is hasonlóan fog vitás helyzetekben viselkedni. Fontos azonban, hogy bátorítsuk arra, hogy mindig mondja el azokat az érzéseit, amiket a kritikus helyzetben érez. Ne agresszív magatartást várjunk a gyermekeinktől, hanem a kompromisszumkészséget tanítsuk meg nekik.”
4. Testkép
Amikor a 6 éves azt mondja, hogy nem akarja felvenni azt a pulcsit, amit kikészítettél neki reggel, mert abban kövérnek látszik, akkor azért egy pillanatra megáll benned az ütő. Pedig ehhez hasonló szituációk egyre fiatalabb korban történnek a családokban. Anyaként mi vagyunk számukra a példaképek, nem lehet elég korán elkezdeni önmagunk elfogadását, hogy nekik se legyen problémájuk a saját testükkel. Senki sem akarja, hogy a gyereke utálja a testét, úgyhogy arról beszélgetni, ki hogyan érzi magát a bőrében, és miért jó, hogy különbözőek az emberek, kulcsfontosságú kérdés.
A szakértő véleménye: “Az utánzás mint tanulási folyamat a testképhez való viszonyban is megmutatkozik a gyerekeknél. Ha az édesanyja elégedetlen magával, akkor ő is az lesz, bármilyen egészséges is a testalkata. Nem elég eljátszani a boldog anyát, vagy eltussolni a testünkkel való elégedetlenséget, mert a gyermek a nonverbális kommunikációból pontosan tudja, mi a helyzet. Fontos megtanítanunk a kislányunknak/kisfiunknak, hogy szeressük a testünket, hogy minden testrészünknek, így a nemi szervünknek is van neve, és hogy minden testrészünk szerethető. Ha egy anya azt tanítja meg, hogy kövér és tehetetlen, és csak kesereg emiatt, akkor a gyermek is azt tanulja meg, hogy nem lehet megváltoztatni a kövér testet. Ám ha azt látja, az anya tesz magáért, és örömmel sportol, akkor megtanulja, hogy nincs elkeseredettségre ok.”
5. A Nagy Beszélgetés
Amitől a legtöbb szülő frászt kap: a szexuális felvilágosítás. Mert mégis hogy ültetsz oda egy 4 évest, hogy elmagyarázd, mi történik férfi és nő között? Az érzelmi részt még csak elmeséljük könnyebben, de a gyakorlati oldalától kicsit leizzadunk. Pedig ennek nem kellene így lennie, hiszen arra akarjuk őket tanítani, hogy a szex egy örömteli, természetes velejárója az életnek, ráadásul még ahhoz is szükséges, hogy majd egyszer babájuk legyen.
A szexuális felvilágosítás egy komplexebb téma, nem lehet egy leüléssel és kiselőadással letudni, hanem inkább fokozatosan, mindig az életkorának megfelelően kell neki válaszolni minden ezzel kapcsolatos kérdésre. Az biztos, hogy minden részletre kiterjedően meg kell történjen, mire 9 éves lesz, mert a mi példánk is mutatja, hogy bármelyik harmadikos gyerek térhet egyszer csak úgy haza, hogy pornóval szembesül az iskolában, ami nem az a felvilágosítás, amire szükségük van.
A szakértő véleménye: “A szülő akkor teszi jól, ha nem egy nagy beszélgetés alkalmával szeretné elmondani mindazt, amit a gyermeknek kell tudni a szexualitásról. A mai gyermekek korán érnek, a pornó jelenléte pedig kontrollálhatatlanná teszi azt, hol is tartanak ők valójában a szexuális ismeretekkel. A szülőnek a gyermek kétéves kora körül el kell kezdeni egy folyamatos szexuális kommunikációt, ami mindig a gyermek nyitottságának és korának megfelelő. Fontos, hogy a szülő természetességgel beszélgessen a kicsi gyermekével arról, hogy milyen nemi szervünk van, mert ezzel egy pozitív folyamatot indít el, amiben a gyermek azt érzi, biztonságban kérdezhet a szüleitől. Fontos lenne, hogy mindig az azonos nemű szülő beszélgessen gyermekével a szexualitásról. A támogató, őszinte közeg felszabadítóan hat a gyermekre, és kérdezni is bátrabban mer akkor, ha tudja, valóban kap majd választ a kérdéseire. Az egyszeri beszélgetés nem vezet eredményre, hiszen mindenki feszeng és kínosan érzi magát, úgyhogy leginkább csakis egy kipipálandó eseménnyé válik a szexuális felvilágosítás és nem egy értékes beszélgetéssé.”
6. Az igazi rosszfiúk
Azok, akik gyerekeket rabolnak el, molesztálnak, meg ki tudja még, mit művelnek. Nem lehet kihagyni a témát. Nem azért, hogy halálra ijesszük a gyerekeinket, hanem azért, mert muszáj ebben a világban óvatosságra nevelnünk őket. Nem lehetnek túl nyitottak, túl kitárulkozóak és nem bízhatnak meg feltétel nélkül minden felnőttben. Már oviban beszélgetni kell róla, hogy mire olyan korba érnek, amikor már egyedül közlekednek, magabiztosan tudjanak nemet mondani minden gyanús egyénnek.
A szakértő véleménye: “Sajnos valóban fel kell készítenünk a gyermekeinket arra, hogy támadás érheti őket és bánthatják őket. Nem azt kell megtanítanunk, hogy félni kell, és nem is azt, hogy borzasztóan veszélyes ez a világ. Leginkább azt érdemes megtanítanunk nekik, hogy konkrét helyzeteket hogyan tudják elkerülni, illetve hogyan tudnak segítséget kérni. Ha sportválasztás jön szóba és egy kisgyermek hajlandóságot érez önvédelmi sportra, akkor már ebből a szempontból is előnyös választás lehet. A szülő nem akkor tesz jót a gyermekével, ha állandóan autóval hozza-viszi a kicsit, hanem az lenne a fontos, hogy felkészítsük olyan szituációkra őket, amelyek esetleg előfordulnak akkor, amikor egyedül közlekednek. Nagyon fontos, hogy ne burokban neveljük őket, hanem tanítsuk meg azt, hogyan védhetik meg magukat.”
7. Technika
Különös tekintettel a mobiltelefonra. Harmadik osztályos korukra már verseny alakul ki a gyerekek között, hogy kinek van menőbb mobilja, és béna az, akinek még egyáltalán nincs. Jó előre érdemes lefektetni az elveinket, én például a 10 éves határt lőttem be és ebből nem engedtem, akármennyire is hisztiztek. Onnantól lett mobiljuk, hogy már egyedül kezdtek iskolába, edzésre, szakkörre járni, mert attól kezdve már szükséges eszközzé vált.
A szakértő véleménye: “A számítógép, laptop, mobiltelefon egy örök harcmező a gyermekekkel. Nem tudjuk elkerülni, hogy ne legyen telefonjuk, hiszen ma már minden gyermeknek van, de az elkerülhető, hogy a menőzés legyen a szempont. El kell mondanunk nekik, hogy a telefon azért szükséges, hogy el tudjuk őket érni. Érdemes elmesélni, milyen volt a mi gyermekkorunk telefon nélkül. A gyerekek akkor ülnek sokat számítógép előtt és akkor nyomkodják a telefonjukat, amikor unatkoznak, és ha a szülőtől is ezt látják. Ha mi szülők fel tudunk érdekes alternatívákat kínálni a gyermeknek, túrázunk, levegőn vagyunk együtt, közös programot csinálunk, akkor a gyereknek eszébe sem jut a telefon. Erre már kicsi korban figyeljünk oda, és legyünk nagyon tudatosak és erősek. Beszélgessünk a gyermekeinkkel inkább, mint hogy mi is és ők is a telefonjukba fojtsák magányukat.”
Olvass még többet a gyerekek felvilágosításáról:
- “A gyerekeknek rengeteg információjuk van a szexualitásról, de nagy a kavarodás a fejükben”
- A szexuális felvilágosítást már a gyerekek kétéves korában el kellene kezdeni
- Legyőzni a megdöbbentő tudatlanságot – felvilágosító Ciklus-show a magyar gyerekeknek
