Sokszor találva érzem magam egy majd’ négyéves kislány anyjaként, és rácáfolva arra a súlyos kijelentésre, mely szerint a szülők mindent megtesznek a gyerekükért, csak áldozatot nem hoznak értük, elolvasok néhány cikket. A felelős, tudatos és a gyermek prioritásait maradéktalanul szem előtt tartó közreműködésről, ami azt a célt szolgálja, hogy csemetém boldog, kiegyensúlyozott és trauma által sosem sújtott szárnyaló szellemi lénnyé váljon – azaz hogy mit rontok el mámeg és miért érezhetem szarul magam mámeg. Mert
amíg idősebb rokonom Facebook-falán ezen a héten szerdán a C-vitamin a rák ellenszere, addig az enyémen most éppen a bölcsi a mumus,
legalábbis ezt osztják, mint a cukrot, szóval érezhetem úgy, hogy nincs jogom röhögni, én sem vagyok jobb a Deákné vásznánál.
Szóval, a bölcsi. A szükséges rossz. Kényszermegoldás. A nehéz élethelyzetben levők modern kori dologháza, megannyi kis Twist Olivér retkesen, szaros pelusban. Vagy épp ellenkezőleg, a jó életszínvonalon élő, önmegvalósító anyukák rongyrázó urizálása, akik nem képesek néhány évre lemondani a cross fit edzésekről, a Germaine de Capuccini arckezelésről és fő problémájuk, hogy a Four Seasonben kedden miért nem nincs brunch.
Ez tehát a bölcsi két célcsoportja.
Önmagában nem lenne ezzel semmi bajom, a szalontüdőn kívül mindenre nyitott vagyok, szóval simán meggyőzhet engem bárki arról, hogy az egy természetes dolog, ha néha nagyszünetben beugrok az áltsuli felső tagozatára járó gyerekemhez szoptatni, és az mindkettőnk javát szolgálja, ha az első három évet szimbiózisban töltjük, csakhogy van itt néhány súlyos tény, amiről szintén érdemes lenne beszélni.
Például, hogy én mit nevezek nehéz élethelyzetnek.
Véleményem szerint az egy rohadt nehéz élethelyzet, mikor az anya a szülés után ukmukfuk ott marad egyedül az újszülött gyermekkel és azzal az utasítással, hogy nesze, tartsd életben! Mert a magzattal való kommunikálás már jól ment, és négyféle hordozó van a szekrényben, de hogy a szülés után mi lesz, arról nem beszél senki.
Hogy a mosolygós, finom bőrű kisbaba és a még mosolygósabb, kipihent anyuka a valóságban ritkább, mint a fehér holló, és nagyon lehet utálni az állandó kialvatlanságot, a fáradtságot és saját magunkat. Hogy sokszor előfordul, hogy Anya nem boldog, nem elégedett, nem a feltétlen és adakozó szeretet szobra, hanem egy sápadt, karikás szemű, rossz hangulatú nő, aki árnyéka önmagának, és fogalma sincs, mi történik vele.
Hogy a gyerek születésével nem csak az anya kerül anyagi függésbe, de a család anyagi helyzetében is beáll egy változás, szóval kevesebb pénzünk lesz, mint addig, erről nem szól egy írás sem, mintha ez az ország amúgy is Dániával és Svédországgal vetekedne, ki kerüljön közülük a jóléti dobogó legmagasabb fokára. Így a Twist Olivérek anyja igenis visszamegy dolgozni, hogy huszonharmadikán ne a küszöböt rágják.
Az egy nehéz élethelyzet, ha egy olyan országban kell gyereket nevelni, ahol a nők szülés után kirekesztődnek a munkaerőpiacról. Ahol nincsenek jogbiztonságban. Nehéz egy olyan országban anyának lenni, ahol az egyedülálló anyák gyermekeikkel még a család fogalmából is kiesnek, ahol a sérült vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelő anyát a jogszabályok büntetik ,és nem jogegyenlőséget teremtenek a számára.
Nehéz egy olyan élethelyzetben a gyermekvállalás, ahol, ha az anya nem “pattintja” bölcsibe a gyereket, mégis alig látják apát, mert az napi 10-12 órát dolgozik, hogy a kormányzati – és családjogi – értelemben vett család egyről a kettőre jusson. Nehéz egy olyan élethelyzet, ahol a család nem lát két hónapnál tovább, és nem tud tervezni.
Nehéz egy olyan élethelyzet, ahol a nőgyógyászok a társadalom összes tagja láttára tartják a zsebüket, sőt tarifákat állapítanak meg, és fogalmunk sincs valójában, hogy a terhesség alatti vizsgálatok mindegyike szükséges-e, vagy csak azért kell havonta megjelennünk a dokinál, hogy a havi tizenötöt el tudja tenni. És ez mindenki szerint jól van, a jogalkotók sunyítanak, az orvosok kussolnak, a családok fizetnek.
Az egy nehéz élethelyzet, ha a politikusok, a döntéshozók, a szakértők és az anyasági megmondóemberek nem találkoztak még olyan emberrel, aki nem tud megélni 47 ezer forintból. Akik még nem találkoztak olyan kisgyerekkel, aki péntek után hétfőn, az óvodában kapott először meleg ételt.
Az egy elég nehéz élethelyzet, amikor ugyanezek az emberek a fölgyorsult világunkban meg a rohanó és elidegenedett társadalmunkban, nem vették észre, hogy megszűnt a több generáció együttélése, megszűnt a nagycsalád és az anyák egyedül maradtak a gyermekeikkel.
És nehéz egy olyan élethelyzetben anyának lenni, ahol az önmegvalósítás szitokszó, ahol a karrier mint szó egyenlő azzal a kifejezéssel, hogy ceruzaszoknyás törtető szuka, akit nem dugnak, így a munkájában éli ki magát. Az nagyon nehéz, ha anyaként úgy érzem, az életem egyébként fontos szegmenseiről le kell hogy mondjak, és mint individuum is meg kell szűnjek, mert a gyermekemnek ez az érdeke, és én csak így tudok elég jó anya lenni.
Az egy nehéz élet, amit elfojtásban töltünk.
Az egy nehéz élethelyzet, ha nem engedhetem meg magamnak, hogy a saját törvényeim, a saját tehetségem, a saját habitusom szerint lehessek anya, hanem egy külső nyomásnak és teljesíthetetlen elvárásnak kell megfelelnem, és egy olyan szerepet kell magamra erőltetnem, amivel soha nem tudok azonosulni.
Nehéz egy olyan élethelyzet, amikor a túlterhelt és agyonfrusztrált anyákat az angolszász irodalomból same in hungarian módon átvett okosságokkal kábítják, és sulykolják belénk azt, hogy az első három év a legfontosabb, és a bölcsőde valójában a gonosztól való, azok az anyák pedig, akik ide pattintják a gyereküket, menjenek szakemberhez, mert képtelenek arra, hogy átadják magukat az anyaságnak.
Nehéz egy olyan élethelyzetben gyereket terelgetni, ahol az első három év a fontos, az, hogy a hároméves gyereknek kötelező oviba menni, az nem okoz traumát. Ott nem kerül idegenek közé egyik napról a másikra, és hároméves korukban a gyermekek már kifejlett személyiségek, azaz felfogják és megértik, hogy a jogalkotók szándéka az volt, hogy az édesanyjuk abban az időben, mikor eltűnik az oviból, GDP-t termeljen. Nyolc vagy annál több órában. Esetleg műszakban. És hogy a romagyerekeket is adják be az oviba, különben megvonják a családi pótlékot, és ez az intézkedés az européer felzárkóztatás csimborasszója.
A gyereket nemhogy traumatizálnád, de meg se kottyan neki, hogy az oviba csak úgy veszik fel, ha szobatiszta, így parancsszóra, időre kell vécébe pisilni, kakilni. Az sem okoz traumát, hogy az ovi előtti nyár úgy telik, hogy anya szorong, sikerül-e legalább a bilibe, aztán anya ordít és sír kétségbeesve, hogy a pisi már oké, de a kaka még mindig csak a pelusba és mindjárt augusztus közepe van!
A gyereket az sem frusztrálja, és nem traumatizálja, hogy az oviban már nem heti 1-2 napot van, hanem heti ötöt, délután fél hatig, hogy “órái” vannak, készítik fel az iskolára, hülyeségek alapján eldöntik, érett-e az iskolára, és ha nem felel meg a ki tudja, milyen szellemben összeírt elvárásoknak, már nagycsoportban rásütik, hogy diszlexiás meg diszgráfiás meg hiperaktív. Lesz. Majd az iskolában.
Mintha hároméves kor után megszűnne minden rossz a világban,
a világviszonylatban is kitűnő és magas színvonalú, a legújabb technológiával felszerelt magyar tanítási intézmények pedig – ugyanúgy, ahogy az első három évben az anyák – a gyerek érdekeit tartják szem előtt, a szülőkkel szoros együttműködésben, mindig a gyerek prioritását szem előtt tartva.
Ez persze egy könnyű élethelyzet, hiszen a gyermek akkor már egy kész személyiség, egy kiforrott egyéniség, akit az oktatási intézmények készen kapnak – ami hibája vagy gyengéje van, a hülye anyja tehet róla – és csak építeni, árnyalni, hozzátenni tudnak.
Mintha hároméves kor után senki nem tudna kárt tenni a gyerekben – se az őt lehülyéző óvó néni, se az őt a társai előtt nevetségessé tevő tanító néni –, az a fontos, hogy ne adjuk bölcsibe, és ne akarjunk törtető szukák lenni a Lidl kasszájában, a többi már úgyis megy magától, ősbizalom meg autonómia meg minden, bölcsi nélkül. Hát nem egyszerű ez az egész?
Hát ugye, hogy az élet könnyű helyzetek sorozata, csak egy kicsit akarni kell?
Én meg most olvasok kicsit arról, hogy a WHO most éppen mivel akarja kiirtani az emberiséget, úgy látom, az is nagyot megy a neten.
Olvass még bölcsődéről, gyereknevelésről az NLCafén:
- Az, hogy anya vagyok, nem jelenti azt, hogy munkaképtelen vagyok, ezt a cégek is tudhatnák
- Minden településen lesz bölcsődei ellátás
- Változás jön a bölcsődékben
