nlc.hu
Család

Nyilatkozott az Alleeban molesztált kisfiú anyukája

Hosszú interjút adott az Indexnek az Allee vécéjében molesztált kisfiú anyukája, aki a nyilvános és őszinte kommunikációt tartja az egyik lehetséges megelőzésnek.

Nagyon bátran viselkedett az a hatéves kisfiú, akit egy hónapja molesztált az Allee bevásárlóközpont egyik takarítója a vécében. A pedofil takarítót, aki próbaidőn volt egy korábbi, kiskorú ellen elkövetett bűncselekmény miatt, hamar elfogta a rendőrség és el is ítélte. A kisfiú jogász édesanyja az Indexnek adott interjúban elmeséli, mi történt a családdal azalatt az egy hónap alatt.

Nyilatkozott az Allee-ban molesztált kisfiú anyukája

Az interjúból kiderül, hogy a hatéves kisfiút bár megrázta az eset, mégis meg tudta mutatni szüleinek azt a perverz takarítót, aki a bevásárlóközpont nyilvános vécéjében utánament, és csupasz péniszét mutogatta neki. A takarító felettesei ahelyett, hogy intézkedtek volna, inkább áldozathibáztatásba kezdtek, mondván, a szülők nem voltak a kisfiúval a vécén, és az is lehet, hogy hazudik. Az eset után otthon részletesen átbeszélték a kisfiúval a történteket, aki olyan bátor volt, hogy együtt ment el a szüleivel a rendőrségre feljelentést tenni.

Az édesanya szerint ez jót tett a fia önbecsülésének, de nem múlt még el nyom nélkül az eset. A kisfiú az iskolában pár nappal az eset után zaklatottan viselkedett, hamarabb veszett össze a társaival, ezért egy ideig hamarabb viszik haza.

Judit azért állt a nyilvánosság elé az eset után egy hónappal, mert jogászként és anyaként különösen érzékeny a gyermek elleni erőszakra. Úgy véli az ehhez hasonló eseteket többnyire hallgatás és titoktartás leplez, és újabb bűneseteket eredményez. Ezek ellen a nyilvánossággal sokat lehet tenni. Szerinte tudatosítani kell az emberekben hogy egy ilyen eset bárhol, bárkivel és bármikor megtörténhet.

További részletek az Indexen.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top